Öltözködjünk

Overallban fogjuk rúgni az avart az idén

Nincs mese, a nadrágszoknyával együtt visszatér a kilencvenes évek másik rettegett ruhadarabja, az overall. Megmondjuk, hogyan viseld úgy, hogy jól is nézzen ki.

Overallban fogjuk rúgni az avart az idénPersze nem mindenkinek kell hordania overallt, de a boltok kínálatában már most fellelhető egy-két érdekesebb példány. De nézzük az egyértelmű hátránya mellett – miszerint félórát vesz igénybe a pisilés, ha ilyet viselünk – az előnyeit is.

A ruhánál némiképp érdekesebb, a farmernál jóval kényelmesebb, és ha megfelelő anyagból készül, akkor mindenképpen elegáns viseletnek számít. Arra figyeljünk oda, hogy puha anyagból készüljön, mert nem túl előnyös, ha egy merev anyaggal kell megküzdenünk, ami az egész testünket gúzsba fogja kötni, hiszen nyaktól bokáig ér.

Emellett érdemesebb sötétebb színeket és diszkrétebb mintákat választani. A világos színű, könnyű anyagok többnyire átlátszanak, és azt nem akarjuk, hogy mindenki a fehérneműnket vagy a narancsbőrünket vizslassa az utcán. 

Mivel ez a trend egyértelműen a hetvenes évek végét idézi, jól tesszük, ha a kiegészítőket illetően is ebben a korszakban gondolkodunk. Magas sarkú, lehetőleg telitalpú cipővel viseljük, lapossal ugyanis csak a nagyon magas nőknek fog jól állni. Színben harmonizáló, közepes méretű táskával, kiengedett hullámos vagy göndör hajjal, és egyszerű, de nagy méretű ékszerekkel lesz a legszebb.

Ha viszont a gondolatától is irtózunk, hogy tetőtől talpig ugyanabba az anyagba csomagoljuk magunkat, és nem kockáztatnánk, hogy úgy nézzünk ki, mint egy szépen csomagolt karácsonyi ajándék, akkor dobjunk fel hozzá egy blézert, és az máris megoldja a problémát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése