nlc.hu
Öltözködjünk
Lagerfeld: “A modellek nem is olyan vékonyak”

Lagerfeld: “A modellek nem is olyan vékonyak”

Karl Lagerfeld már megint megfogalmazta a véleményét, és most sem sokat adott a politikai korrektségre.

Karl Lagerfeld, a Franciaországban élő legnagyobb német divattervező már megint magára haragította az étkezési zavarokkal foglalkozó szakembereket és az anorexiaellenes kampányolókat, ugyanis azt állította, hogy a modellek nem is „olyan” vékonyak.

A Chanel dizájnere, aki ezt megelőzően Adele-t kicsit túl kövérnek titulálta, arról panaszkodott, hogy „a kövér múmiák” tönkreteszik a divatipart, és hozzátette, egyelőre nem elfogadható, hogy egy nő túlsúlyos legyen. Úgy fogalmazott: „A jövőben sajnálatos módon oké lesz, hogy a nők kövérek legyenek, de jelen pillanatban elfogadhatatlan. Az új lányok (modellek) vékonyak (még) ugyan, de nem annyira vékonyak.”

Még azt is hozzátette, hogy az egész anorexiás téma „nevetséges”, ugyanis senki nem akarna anorexiás lányokkal dolgozni. „Annak semmi köze nincs divathoz. A lányoknak kevesebb, mint egy százaléka anorexiás, de – legalábbis Franciaországban – a lányoknak több mint az egyharmada hatalmas, túlsúlyos” – mondta, és még hozzátette azt is, hogy a gyorskaják a tévé előtt sokkal többet ártanak a lányoknak, mint bármi más.

Köszönjük, Karl, az újabb okosságokat; azt azonban el kell ismerni, hogy a tervező nem a levegőbe beszél. Ugyanis csak azóta ilyen sovány, amióta leadott ötven kilót úgy, hogy csak light kólát ivott, és gyakorlatilag nem evett semmit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top