Persze ne gondoljuk, hogy a most 14 éves Malia Obama ilyen kifinomult stílusérzékkel született, valószínűleg stylistok hada dolgozik azon, hogy Amerika leghíresebb gyereke legalább annyira közkedvelt legyen, mint a szülők. Nem indult nehezen, hiszen ha valaki a függetlenség napján (július 4.) születik, az már eleve nem rossz hátszél. Jót jelent az is, hogy szülei testvérével egyetemben nem Paris Hiltonként nevelik. 10 éves volt, amikor anyja kezét szorongatta a 2008-as elnökválasztás éjszakáján. Akkoriban senki nem gondolta volna, hogy Amerika újabb elnökcsemetéje már 14 évesen sokkal elegánsabb lesz, mint Chelsea Clinton napjainkban.
Kattints a galériáért! |
Kardigán és fogszabályzó
Az elmúlt pár évben nem tudtuk azt állítani, hogy ő a világ legszebb kamasza, igazi fogszabályzós nyakigláb volt, aki görbe háttal vonult befolyásos szülei mögött, miközben időnként megvillantotta a százdolláros pléhvigyorát. Tudtuk, milyen érzés lehet, de ő legalább bevállalta. Pont olyan volt, mint bármelyik másik kislány, akinek a kusza fogsorát nem puccos műtéttel, hanem vassal zabolázzák meg. Az idén nyáron azonban már látszódott, hogy Malia igazi kampányelem, és ebben az esetben az optikai tuning jól sült el. Anyja ruhatárát sikerült úgy ráigazítani, hogy az ne legyen se túl gyerekes, se túl felnőttes. Előkerültek a derékhangsúlyos ruhák és a Michelle Obama védjegyeként ismert apró színes kardigánok is, miközben Suri Cruise-zal ellentétben még mindig nem erőltettek rá magas sarkú cipőt az egyébként is majdnem 180 centis lányra.
Elegánsan, ahogy kell
A tegnapi elnökválasztás éjszakáján azonban egészen új szerepben debütált Malia, és valljuk be, Michelle Obama vetélytársat kapott, a szó legjobb értelmében. A mosolyelrondító fogszabályzó lekerült róla, és teljesen egyértelmű lett, hogy a kislány anyja kiköpött hasonmása. „A” vonalú szoknyája tinik ezreinek tanítja majd meg, hogy nem kell mindent kivillantani ahhoz, hogy csinosak legyünk, és hála neki, talán tényleg divatba jönnek majd a derékhangsúlyos és egyébként végtelenül kényelmes darabok. Láttunk már ilyet az Obama család háza táján, hiszen pont Michelle volt az, aki divatba hozta a törpetűsarkúakat. Egy biztos, bárki is találta ki Maila vadonatúj imázsát, jó munkát végzett.