Öltözködjünk

Beszáll a divatiparba az amerikai posta

Pótolniuk kell a hagyományos postai szolgáltatások visszaszorulása miatt kieső bevételeket.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Az amerikai posta bejelentette, hogy 2014-ben ruhakollekciót dobnak piacra a nagyközönség számára. A vállalat egy clevelandi ruházati céggel együttműködésben indítja el Rain Heat & Snow névre keresztelt márkáját.

A kínálat praktikus, funkcionális ruhákból és kiegészítőkből áll majd, illetve helyet kapnak benne úgynevezett „intelligens ruhadarabok” is, melyek alkalmazkodnak az időjárás változásaihoz, illetve együttműködnek a modern technikai eszközökkel, például az okostelefonokkal, zenelejátszókkal. Az első kollekciót férfiaknak szánják, ezt követi majd a női vonal. Hogy a holmik mennyire hasonlítanak majd az amerikai postások egyenruhájára, egyelőre nem tudni, ugyanis divatbemutatót még nem tartottak a készülő kollekcióból.

A vállalat New Yorkban nyit majd ruhaüzletet, de a termékek Amerika-szerte megvásárolhatók lesznek különféle áruházakban és szakboltokban.

A hagyományos postai szolgáltatások visszaszorulása miatt az amerikai posta bevételei is évről évre jelentősen csökkennek, ezért van szükségük új típusú szolgáltatások, termékek bevezetésére, így a saját ruhamárkára is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top