Az egyik lakberendezési áruházban bukkantam rá a “csodanyakkendőre”, ami azonnal meg is kapta tőlem a képzeletbeli “leggagyibb karácsonyi tárgy” elnevezésű díjat – imádom, de tényleg. Miután vagy tíz percet vihogtam a kemény négyszáz forintot kóstáló rénszarvasos, mikulásos és bohócos zenélő nyakkendőkön, tudtam, hogy előbbit muszáj megvennem – na nem magamnak, hanem a bátyámnak, és nem karácsonyi ajándék gyanánt, hanem a poén kedvéért.
Legnagyobb megdöbbenésemre Gergőnek nagyon tetszett a giccs fogalmát teljes mértékig kimaxoló nyakkendő, olyannyira örült, hogy azóta akárhányszor beszélünk, mindig megemlíti. Napjában vagy nyolcszor nyomja meg újra a gombot, és játszatja le a rettentően idegesítő “muzsikát” szegény nyakkendővel, miközben a rénszarvas feje csak villog és villog. Ilyenkor azért kicsit örülök, hogy már nem együtt élünk, és hogy tavaly végül nem vettem meg a Télapó-tamagocsit.
