Öltözködjünk

Szambatáncosok és Koós János – megnéztük, miben mennek sportolóink a riói olimpiára

Brazil szambatáncosok és Koós János is kellettek ahhoz, hogy megnézhessük a magyar csapat hivatalos ruházatát, melyet sportolóink a riói olimpián viselnek majd.

Kissé korainak tűnt, hogy a jövőre esedékes olimpiai játékok hivatalos magyar sportruházatát máris bemutatják. Az augusztus 5-i dátum azonban nem volt véletlen, ugyanis pontosan egy év múlva, 2016. augusztus 5-én veszi majd kezdetét a riói olimpia. A magyar csapatot, mint 1968 óta mindig, ezúttal is az Adidas öltözteti majd. A sportmárka Magyarországgal együtt a világon mindössze hat nemzetnek készít hivatalos ruházatot a jövő évi olimpiai játékokra.

Szürreália két órában

A kollekció bemutatását bő kétórás műsor vezette fel, mely kissé szürreális és olykor egészen váratlan módon egyesítette egy televíziós esztrádműsor, egy nosztalgiabuli, egy divatbemutató, egy sportgála, egy csapatépítő nap, valamint egy lottósorsolás elemeit. Utóbbit persze lehet, hogy csak azért éreztem, mert Harsányi Levente vezette a műsort.

Arra például a legkevésbé sem számítottam, hogy egyszer csak fogja magát, kijön a színpadra Koós János, és elénekli a Kislány a zongoránál című örökbecsűt. A dolog apropóját egyébként az adta, hogy ezzel a dallal nyerte meg a táncdalfesztivált 1968-ban. Éppen abban az évben, amikor az Adidas először öltöztette a magyar olimpiai csapatot.

Egy cseh tánccsapat vérprofi produkciók keretében prezentálta az Adidas és a Reebok különböző kollekcióit. És ők voltak azok is, akik bebizonyították, hogy a foci, a tánc és a divatbemutató ötvözete igenis menő.

Az estből persze a könnyzacskók ingerlése sem maradhatott ki. Nem is volt azonban ezzel gond, hiszen ízlésesen csinálták. A színpadon az 1968 és 2012 közötti olimpiák mindegyikéről felvonult egy vagy két magyar bajnok – név szerint: Dunai Antal, Kulcsár Győző, Bóbis Ildikó, Martinek János, Kovács Antal, Kovács István, Storcz Botond, Foltán László, Vörös Zsuzsanna, Vajda Attila, Varga Tamás, Dombi Rudolf, valamint Fazekas Krisztina – abban a melegítőben, amit az adott olimpián viselt. Majd a végén mindannyian összeálltak. Igen, egy képpé.

Megnézem
Összes kép (1)

A riói kollekció

Ekkor azonban még mindig nem láttuk a riói kollekciót, de azt elérték, hogy már mindennél jobban szerettük volna. És aztán végre ez is elkövetkezett.

Bár a koreográfia látványos volt, inkább ellene dolgozott annak, hogy alaposabban megszemlélhessük az öltözékeket, de azért mindenképp biztosan elmondható, hogy a kollekció uralkodó színe a zöld. És nem, nem a magyar zászló jellegzetes zöldje, hanem a zöld más árnyalatai, a mentás-krémes zöldtől a mély szkarabeuszzöldig. Mindezek mellet jelen van még a military-zöld is, bár jóval kevésbé passzol az összegészbe, mint a többi árnyalat.

A magyar zászló másik két színe, a piros és a fehér a korábbi olimpiák hivatalos öltözékeinek többségén kimondottan nagy hangsúlyt kapott, ebben a kollekcióban visszafogottabban van jelen. A piros szinte csak mutatóba jelenik meg, akkor is narancsos árnyalatban. 

Még mielőtt a színpadra szambázó brazil tánccsoport és az ő tolldíszeik, valamint a konfettizivatar végképp kitakarták volna a az olimpiai kollekciót viselő fiatalokat, azt azért konstatáltuk, hogy lesznek olyan magyar sportolók is, akik kék pufidzsekit és hozzá illő kék melegítőnadrágot kapnak majd.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top