Sztárok

Így nyerte vissza szülés után az alakját Kovács Ági

Kovács Ági a 2008-as visszavonulása után egy évig nem sportolt aktívan. Mint mondja: hamar rádöbbent, hogy nem hiányozhat az életéből a mozgás.

Kammerer Zoltán és Kovács István Kokó mellett Kovács Ági is rajthoz áll a hétvégi, Európa-napi futóversenyen. Az olimpiai bajnok úszó – aki kirobbanó formában van – azt mondja: a futásból merít energiát zsúfolt mindennapjaihoz.

Fogyókúra és diéták nélkül nyerte vissza az alakját

Elismerést kapott Kovács ÁgiValami újat akartam kipróbálni, ami teljesen eltér attól, ami korábban az életemet jelentette. A futás azért tetszett meg, mert nem helyhez kötött, és nem olyan monoton, mint hosszokat úszni egy medencében” – mondta a Nők Lapja Cafénak a csinos anyuka, aki sok évnyi kemény sport és a hihetetlen sikerek után érezte úgy, hogy szüksége van egy kis pihenőre, így 2008-as visszavonulása után egy évig nem sportolt aktívan. Hamar rájött azonban, hogy – bár az úszást abbahagyta – életéből nem hiányozhat a mozgás.

A futás gyorsan új szerelemmé vált, kisfia születése után is így nyerte vissza tökéletes alakját az olimpikon úszónő, és azóta is legalább heti 4-5 alkalommal szakít időt kedvenc hobbijára. “Amikor a fiam, Gábor Dominik 10 hónapos lett, újra futni kezdtem. Felszedtem pár kilót a terhesség alatt, amit így fogyókúra, diéták és nagyobb megerőltetés nélkül tudtam leadni” – mondta el Ági, aki Budapest legújabb díszpolgáraként vesz részt a május 11-i, Európa-napi 10 km-es futóversenyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top