nlc.hu
Öltözködjünk
Beyoncénak öltözött a tinilány a szalagavatójára – képek

Beyoncénak öltözött a tinilány a szalagavatójára – képek

A 18 éves lány úgy gondolta, Beyoncé választásával nem lőhet mellé – ezért a ruháját és a frizuráját is megszólalásig az énekesnőéhez igazította.
Beyoncénak öltözött egy lány a szalagavatójára - képek

 A 18 éves, missouri lány, India Ross úgy gondolta, biztosra megy a szalagavatós szettjével – ezért egy az egyben lemásolta Beyoncé 2015-ös megjelenését.

  Beyoncé a 2015-ös MET-gálán viselte ezt a sok bőrt szabadon hagyó, csillogó Givenchy ruhakölteményt. India imádta a ruhát, de mégsem Givenchyhez fordult: egy helyi varrónőt kért meg, hogy másolja le. Az estélyi elkészítése 2 hónapba telt, és több mint 200 ezer forintot kóstált – ami persze még így is töredéke az eredeti ruha árának.

 India még a haját is ugyanúgy fogta fel, mint példaképe, így a végeredmény egészen döbbenetes lett! Az Instagramon már a feltöltés után szétlájkolták a fotókat, India pedig nem győzött hálálkodni a sok dicséretért.

Forrás: Mashable

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top