Karl Lagerfeld, Jean Paul Gaultier, vagy épp az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour mind olyan főszereplői a divat világának, akik egy személyben képesek két évszakkal előre meghatározni, hogy mit vegyünk fel, mivel vegyük fel, milyen frizurát vágassunk, és milyen színűre fessük a körmünket.
Tom Ford 2002-ben, 2008-ban és 2015-ben
De akkor miért éppen ők azok, akik évek, vagy akár évtizedek óta tántoríthatatlanul kitartanak egy öltözködési stílus, egy ruha, egy kiegészítő, vagy épp egy frizura mellett? Miért nem újulnak meg szezonról szezonra, ha már egyszer a bolygó maradék lakosságának receptre írják a trendeket?
Lagerfeld 1990-ben, 2003-ban és 2016-ban
Egyrészt ők nem követik a trendeket, hanem kitalálják azokat.
Ahhoz pedig, hogy pár havonta megváltsák a világot néhány vázlat segítségével, meglehetősen stabil önismeret és magabiztosság szükségeltetik. Így ahelyett, hogy sodródnának a maguk által gerjesztett árral, kialakították a saját stílusukat. Ami csak rájuk jellemző, megfelel az elvárásaiknak, nyilván tetszik is nekik, és feltehetően kényelmes. Ezzel a magabiztossággal felvértezve pedig már könnyedebben elmélkednek arról, mi is legyen a divat. Mert a divat és a stílus nem ugyanaz. “A divat változik, a stílus örök” – csak hogy idecitáljak egy jól ismert idézetet Coco Chaneltől.
Michael Kors 2001-ben, 2007-ben és 2016-ban
Lenne hát mit tanulnunk tőlük. Méghozzá azt, hogy legyen kialakult önismeretünk, és tudjuk
biztosan, mi az, ami illik hozzánk, ami jól áll, és ami leginkább kifejez minket. És azokat, csakis azokat a ruhákat és kiegészítőket vegyük meg, nem törődve azzal, hogy van még száz és száz másik must-have darab. Valaki bennfentes mindezt így fogalmazta meg: “Ne azt viseld, amit a divattervezők terveznek, azt viseld, amit ők maguk is hordanak.”
Carrie Donovan az 1970-es, 1980-as és az 1990-es években
Két lábon járó logók
Van azonban a dolognak egy másik, jóval pénzszagúbb vetülete is. Az olyan elismert tervezők, mint Tom Ford, Michael Kors vagy a Lanvin korábbi kreatív igazgatója, Alber Elbaz önmagukban olyan “terméket” képviselnek, olyan hírnevet és elismertséget szereztek maguknak, amelynek fenntartásához és jövedelmezőségéhez jó, ha képileg is lehet valami állandót, valami beazonosíthatót kapcsolni. És ez – a munkásságukon kívül persze – a megjelenésük. Mint két lábon járó logók mozognak a világban, így elengedhetetlen, hogy akkor is mindenki tudja, kiről van szó, ha csak a nevüket hallja.
Alber Elbaz 2006-ban, 2010-ben és 2015-ben
Ugyanez érvényes Anna Wintourra is, aki közel 30 éve nem változtatott bubifrizuráján. Mindegy, hogy vörös szőnyeges eseményről van szó, vagy a hétfő reggeli meetingről, a frizurába még egy kósza hajtű sem kerülhet. Bézs Manolo Blahnik szandáljaihoz és óriási napszemüvegeihez pedig szintén hosszú évek óta ragaszkodik.
Anna Wintour 1996-ban, 2006-ban és 2016-ban
A leegyszerűsített, egyéni stíluson alapuló öltözködés, vagyis a kapszulagardrób az utóbbi években már nem csak a divatszakemberek körében hódít.
Szembemegy a fogyasztói társadalom luxuspazarlásának, a szezonról szezonra való megújulásnak és az őrült módon váltakozó trendeknek. Követői ahelyett, hogy televásárolnák szekrényüket divatosnak mondott, végül sosem hordott ruhákkal, kiszanálnak minden feleslegeset, és csak olyan darabokat tartanak meg, amelyeket valóban szeretnek hordani. Amelyek jól állnak nekik, és amelyeket jól tudnak egymással variálni.
Valentino 1976-ban, 1990-ben és 2016-ban
Mindennek pedig jó pár tagadhatatlan előnye van: ha csak olyan ruháink vannak, amelyek
megfelelnek a fenti három kritériumnak, szinte kizárt, hogy rosszul öltözöttek legyünk. Ezen felül rengeteg energiát takaríthatunk meg, ha reggelente nem kell azzal foglalkozni, mit fogunk felvenni. Azok számára, akiknek egy átlagos napon számtalan fontos döntést kell meghozniuk, például a topmenedzsereknek vagy az anyukáknak, megváltás lehet, ha legalább ahhoz nem kell döntéselméleti módszereket bevetniük, milyen legyen az aznapi öltözékük. Persze a reggeli készülődés során így felszabaduló idő mennyisége sem elhanyagolható.
megfelelnek a fenti három kritériumnak, szinte kizárt, hogy rosszul öltözöttek legyünk. Ezen felül rengeteg energiát takaríthatunk meg, ha reggelente nem kell azzal foglalkozni, mit fogunk felvenni. Azok számára, akiknek egy átlagos napon számtalan fontos döntést kell meghozniuk, például a topmenedzsereknek vagy az anyukáknak, megváltás lehet, ha legalább ahhoz nem kell döntéselméleti módszereket bevetniük, milyen legyen az aznapi öltözékük. Persze a reggeli készülődés során így felszabaduló idő mennyisége sem elhanyagolható.
Egyre több nő elégeli meg, hogy reggelente azon kattog, megfelelő-e az aznapi munkahelyi öltözéke vagy sem, és elsőre extrémnek tűnő döntésre jutottak. Megterveztek maguknak egy olyan outfitet, amely minden szempontból megállja a helyét, majd a szett darabjaiból felvásároltak pár váltásnyit, és minden nap rendületlenül ugyanazt hordják, egyfajta önmaguk által vállalt egyenruhaként. Az eredmény: kevesebb felesleges stressz, kevesebb elvesztegetett energia az öltözködés miatt.
