Mikor vetted észre, hogy valami nincs rendben és orvoshoz kellene fordulnod?
2013 októberében teljesen véletlenül vettem észre egy csomót, és mintha tudtam volna, hogy ez nagyon nem jó, rögtön orvoshoz mentem. A diagnózis egy nagyon előrehaladott mellrák volt, tüdő- és májáttétekkel.
A kezdeti sokk után mennyi idő kellett, hogy felépítsd magadban a tervet, hogy hogyan szállsz szembe a betegséggel?
Már a betegségem előtt is jelen volt a rák a családunkban, így nem kellett tervezgetnem. Sajnos pontosan tudtam, hogy ez mit jelent, mik a lehetőségek, és mi fog velem történni. Nem volt kérdés, hogy mindenben benne vagyok, ami javíthat a helyzetemen. Az egyetlen eldöntendő kérdés az volt, melyik nap kezdjük a kezeléseket.
Jelenlegi állapota: tünetmentes
Lassan három év telt el az első diagnózis óta. Dóra azóta túl van négy hónapnyi kemoterápiás kezelésen és két műtéten. A szükséges gyógyszereket folyamatosan szednie kell és hormongátló kezelést is kap. Mindezeknek köszönhetően jelenlegi állapota: tünetmentes. A vizsgálatok és a kezelések persze nem érhetnek véget, ezért ezer és ezer módon erősíti magát mind lelkileg, mind testileg.
Az első pillanattól nagyon fontos volt számomra a pozitív gondolkodás. Sokan nem értik a működését, de én hiszek a megerősítő mondatokban. Egy cetlire írtam, amit magamnak választottam, és az összes kezelésen, műtéten és vizsgálaton ott volt a zsebemben: “Tudom, hogy az univerzum folyamatosan támogat, gyógyít és mindennel ellát, hogy egészséges, teljes élettel teli legyek.”
Ez nem azt jelenti, hogy ha ezt mondogatom, akkor tutira meggyógyulok és semmi bajom nem lesz. Inkább azt, hogy elfogadom, hogy minden, amin keresztül kell mennem, az azért kell, hogy élhessek, mindegy, meddig. Egyébként a pozitív gondolkodáshoz az is hozzá tartozik, hogy nem stresszelsz fölösleges dolgokon. Nem csinálsz magadnak plusz problémákat, és nem engeded, hogy a negatív gondolatok legyűrjenek, mert ezek mind károsak az egészségre.
“Külsősként” a kemoterápia egyik legmegrázóbb mellékhatásának tűnhet, hogy a betegnek részben vagy teljesen kihullik a haja, egy időre elveszíti a szemöldökét. Nőként ez talán még fájóbb pont lehet. Hogyan viszonyultál mindehhez?
Szerintem ez egyáltalán nem akkora probléma, mint amekkorát csinálnak belőle. Az embereket csak akkor érdekli, hogy nézel ki, ha te magad úgy viselkedsz, ami gyanakvásra adhat okot, hogy valami nem stimmel. Télen kezdtem a kemoterápiát, így nem volt gond vele, hiszen akkor is sapkában jártam volna, ha van hajam. Inkább az volt kicsit fura, amikor elkezdett tavaszodni, és a sapkák kezdtek fogyatkozni körülöttem.
Akkor elég érdekesen éreztem magam, de hamar rájöttem, hogy ha nekem természetes, akkor másnak sem fog feltűnni. Mindig hosszú hajam volt, sokáig hiányzott. Az emberben benne maradnak a megszokott mozdulatok: amikor ki akarod venni a hajgumit, mert “húzza” a hajad, amikor hátra akarod simítani, vagy fürdésnél össze akarod fogni. Viszont el nem tudod képzelni, milyen jó volt, hogy nyáron a negyven fokban nem ragadt a nyakamra meg az arcomba. Praktikus.
Amúgy én nagyon tetszettem magamnak kendőben is és kopaszon is.
Parókát vettél magadnak a kezelés idejére, vagy maradtál a kendőnél?
Már aznap, amikor kiderült a dolog, elkezdtem parókákat és kendőket keresgélni. Ezzel próbáltuk anyuval feldobni a napot, és kicsit oldani a hangulatot. Még nem hullott a hajam, amikor megvettük a parókámat, szinte teljesen olyat választottunk, mint az akkori hajam. Szuper kis paróka, jól néz ki, mégis egyetlenegyszer bírtam felvenni, akkor is totál ideges voltam tőle. Teljesen idegen érzés volt viselni, ezért inkább kendőt vagy sapkát hordtam.
Miért döntöttél úgy, hogy magad készíted el a kendőidet? Ilyen kicsi a szakboltokban kapható kínálat? Mitől jó egy kemoterápiás kendő?
Még a parókavásárlásnál vettem egy kendőt, ami jónak tűnt, de valahogy nem volt az igazi. Nem passzolt, folyton csúszkált, és nem tetszettem magamnak. Amikor elkezdtem keresgélni, sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy ami tetszik, és szívesen hordanám, az nem az én pénztárcámnak való. Ami pedig árban volt jó, az nem vált be. Számomra nagyon fontos volt, hogy kényelmes legyen, ne legyen túlvariálva, és főleg ne lapuljon a fejemre. Haj nélkül így is kisebb volt a fejem, iszonyú vicces lettem volna egy “úszósapkában”. És persze, ha én a fehér pólóimhoz egy kis virágos kendőt szerettem volna, akkor biztos, hogy pont olyat nem lehetett kapni.
Mikor, hogyan vált DIY kendőkészítésed mini vállalkozássá?
A kezelések után kezdtem el árulni is a kendőket. Volt néhány hét, amikor semmi nem történt, és bevallom, kellett valami, ami lefoglal. Ez pont kapóra jött. Amiket magamnak varrtam, azokat imádtam. A színük pont a ruháimhoz illettek, egész nap tudtam hordani, egyáltalán nem zavart, hogy valami állandóan van a fejemen, még a legnagyobb melegben is kellemes volt. És a legfontosabb, hogy akik nem tudtak a betegségemről, sokan meg voltak róla győződve, hogy ezek valami új divatcuccok, és alattuk ott a hajam. Ezért is tökéletes a laza, nem lapulós fazon. Annyira bevált, hogy elkezdtem tervezgetni, számolgatni, felkutatni a legmegfelelőbb anyagokat. Úgy voltam vele, hogy időm van, varrok párat, hátha más is gondban van ezzel. Szinte azonnal elkelt az összes.
Divatos kiegészítő vagy egészségügyi segédeszköz?
Is-is. Figyelem a boltokat, hogy milyen ruhák mennek éppen, és próbálok azokhoz igazodni, de nem ez az elsődleges, hiszen nagyon változatos, hogy kinek van rá szüksége. Lehet, hogy ami éppen divat, az valakihez egyáltalán nem illik. Inkább úgy válogatom az anyagokat, hogy amennyire lehet, mindenki találjon olyat, ami hozzá passzol. És persze segédeszköz is, hiszen fontos, hogy beszívja az izzadságot, hogy kényelmes legyen, és könnyű legyen használni akkor is, ha a mozgás esetleg nehezen megy.
Induló vállalkozásod mellett két, rákbetegeket segítő alapítvány munkájában is aktívan részt veszel. Nem semmi ez az óriási energia! Ott milyen feladataid vannak?
Örökmozgó vagyok, persze, amennyire erőm engedi. A Van Holnap! Zsákos Alapítványnál programokat szervezek, információs anyagokat gyártok, hozzátartozóknak segítek. A Mellrákfórum Alapítványban inkább a háttérben próbálom segíteni a munkát. Ezekben a dolgokban nagyon különleges részt venni. Nagyon jó, amikor valakinek tudod, hogy segítettél. Lehet, hogy csak azzal, hogy meghallgattad vagy praktikus tanácsokat adtál, vagy azzal, hogy elmondod, mi hogyan fog történni. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy tudod, valamit tettél érte.
Szabadidőben blogot is írsz, amivel szintén a rákbetegséggel küzdőknek és hozzátartozóiknak igyekszel segítséget nyújtani. Itt nemcsak hasznos gyakorlati tanácsokat találni, de lélekerősítő írásokban sincs hiány. Honnan a grafománia?
Régóta újságíróként dolgozom, főleg egészség témában írok, valahogy mindig ez állt közel hozzám. A Füles Odú Blog szilveszterkor lesz hároméves, számomra is hihetetlen, hogy eddig jutottam vele. Azért indítottam, hogy azokat a dolgokat, amiket megtanultam, kitapasztaltam, és magamon is alkalmaztam, megosszam másokkal. Nagyon gyakorlatias vagyok. Nem sodródok, hanem felkészülök a dolgokra, amit lehet, megelőzök, vagy előre kitalálom, hogyan tudom enyhíteni, és ehhez hasonlók. Sajnos ezért sokan furcsán néznek rám, mert a rák még ma is egy nagyon félelmetes dolog, ami teljesen beszippantja az embert. Jó lenne, ha valahogy sikerülne az emberek rákhoz való hozzáállását egy kicsit megváltoztatni, és akarnának könnyíteni a saját helyzetükön.
Mi az ötéves terved?
Őszinte leszek, nincs ötéves tervem. A rákkal kapcsolatban szörnyen babonás vagyok, mert az a tapasztalatom, hogy ha például úgy indulok neki a következő CT-nek, hogy teljesen biztosan jó lesz az eredmény, mert nem lehet rossz, akkor biztosan valami katasztrofális lesz. Úgyhogy nem tervezek olyan hosszú távra. Illetve mégis. Úgy tervezek, hogy bármit csinálok, azt úgy csináljam, ha kell, tudja folytatni az, akinek kell. Nekem ez biztonságot ad, nincs miért aggódnom. Persze vannak azért terveim, de ezek inkább csak általánosak. Szeretném a blogot tovább írni, dolgozom a második könyvemen, és az alapítványi munkáimat is szeretném tovább fejleszteni. És ha belefér az időbe, akkor majd szeretnék a kendőimnek is egy csinos kis saját webshopot.
