nlc.hu
Öltözködjünk
Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

Egy londoni divattervező úgy döntött, papírra veti mindazt, amit egy nő élete során hall másoktól. Finoman szólva is megrázó rajzok születtek.

Daisy Bernard egy fiatal, elsősorban Londonban tevékenykedő divattervező, aki szabadidejében ír és rajzol is. A Huffington Postnak elmondta, azután döntött úgy, hogy megrajzolja a meglehetősen kritikus illusztrációkat, miután olvasott arról a burkinis nőről, akire ráparancsolt a rendőrség, hogy öltözzön át.

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

“Az eset rádöbbentett, hogy a nőket nem kizárólag az öltözködésük miatt szokás kritizálni” – nyilatkozta Bernard, majd hozzátette, miközben az illusztrációkon dolgozott, rájött, hogy a megjelenése mellett sok nőt kritizálnak a gyereknevelési módszerei, az elvégzett munkája vagy épp a párkapcsolatai miatt. Ez Bernard szerint elfogadhatatlan.

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

A fiatal tervező hozzátette, a leginkább az döbbenti meg, hogy a nők többsége napi szinten szembesül egyfajta kettős mércével az életében, mégsem tartja ezt felháborítónak. “Elszomorító, hogy a többség csak legyint a dologra, mondván, ilyen az élet. Pedig nem kellene, hogy ilyen legyen.”

Zseniális illusztrációk foglalják össze mindazt, amit a nőknek el kell viselniük

Bernard öltözködésről szóló illusztrációján remekül tetten érhető a már említett “kettős mérce”. Miközben a lengén öltözött nő általában olyan megjegyzéseket kap, hogy “könnyűvérű“, vagy hogy “nem bíz semmit a képzeletre“, addig a nyaktól bokáig eltakart nőket azzal támadják, hogy “biztos frigidek“, vagy hogy “igazán mutathatnál magadból többet is.

One of the reasons why we need feminism #everydaysexism #feminism

Daisy Bernard (@daisybernardart) által közzétett fénykép,

 

Olvass még többet az öltözködésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top