Kaiser Fruzsina, építész – Milánó, Olaszország
Fruzsinával néhány éve Budapesten pont a divat kapcsán találkoztunk, amikor saját gyerekruhamárkájáról faggattam egy interjú során. Nem is volt kérdés, hogy mennyire jól öltözötten jelent meg. Leopárdmintás kabátját azóta sem tudom elfelejteni, és a hozzá passzoló feltűnő sneakersét sem. De persze gondolhatjuk, könnyű neki, hiszen tíz éve Milánóban él, egy abszolút inspiráló környezetben, ráadásul egy tipikusan jóképű, stílusos, olasz férfival az oldalán. Aki nem mellesleg a férje és két kisgyermeke, Lili és Niccolo édesapja.
“Az olaszok arról híresek, hogy mindig nagyon ízlésesen öltöznek fel és adnak magukra. Magamat egy mindenre nyitott és kísérletező típusú embernek vallom, de Budapesten sok olyan összeállítást nem vennék fel, mint Milánóban. Ez persze felerősödik az évi négyszer tartott divathét alatt, amikor is a város megtelik őrültebbnél őrültebb fashionisztákkal, bloggerekkel és modellekkel, akik mellett az én legmerészebb szettem is úgy hat, mint egy iskolás kislány egyenruhája.
A ruházkodáshoz való hozzáállásom abszolút pozitív irányban változott, ugyanis itt megtanultam, hogy egyszerűen nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Budapesten mindig azt éreztem, ha most ezt és ezt a szettet felveszem, juj, mit fognak rólam mondani. Itt egyszerűen ezzel nem foglalkoznak az emberek, simán ha farsangi jelmezben vonulsz, az sem tűnik fel. Ez annyira hatással volt rám az évek során, hogy ma már otthon Magyarországon is simán végigvonulok a rikító rózsaszín magassarkúmban, vagy az általad emlegetett leopárdmintás kabátomban.
Milánóban a divat csaknem kultúrának számít, és erről tudomást nem venni szinte lehetetlen. Az anyósom nagy divatmániás, nap mint nap inspirál a kinézete. Bevezetett az úgynevezett sample sale-ek világában, ahol én is jó áron tudok beszerezni akár luxus márkájú ruhákat is az eredeti áruk töredékéért. Imádom öltöztetni a kislányom, aki a fiammal ellentétben, még hagyja magát. Ha Milánóban valaki feltűnően jól öltözik, egyből megkérdezik tőle, »Lavori nella moda?«, vagyis »A divatszakmában dolgozol?«. Igazán jólesett, amikor Lilit vittem a bölcsibe, és nekem szegezték ezt a kérdést. Ezek szerint tényleg befolyásol, hogy a divat fővárosában élek.”
Korman-Hancz Bernadett – Isztambul, Törökország
Bettivel évekig egy cégnél dolgoztunk Budapesten. Emlékszem, neki volt a lányok közül a legtöbb ruhája. Szerette az elegánsat, a sportos darabokat, a visszafogottat és a feltűnőt is. Irigylésre méltón, ügyesen tudta variálni a kiegészítőit. Amikor megláttam egy közösségi oldalon, hogy hozzáment a fővárosban dolgozó török fiúhoz, egyből elképzeltem, ahogy nem sokkal később már pocakosan válogat az isztambuli piacon a nagy, mintás kendők és ékszerek forgatagában. Persze a sztori pontosan nem így alakult, mert Betti férjének hivatása miatt Törökországon kívül éltek már Szingapúrban, jelenleg pedig Skóciában van a család. És bár azt mondja, teljesen nem változott meg külföldi léte során a stílusa, mégis hatással van rá a kinti trend. Jelenleg gyesen van két kisfiával, Ömer 3,5 éves, Mert 10 hónapos.
“Az én férjem és török családja sosem szólt bele abba, hogy mit húzok magamra, ha náluk vagyunk, de tény, hogy ha az ember Törökországba költözik, némileg konzervatívabb lesz a megjelenése. Alapból sosem voltam az, aki túlságosan kirívóan vagy szexin öltözködne, így ez nem okozott problémát. Változtam viszont abban, hogy régen nagyon szerettem a színes holmikat, ma már egyre több fekete és szürke ruhát veszek fel.
Furcsa ez, hisz régen szinte egyetlen fekete darab sem volt a ruhatáramban. De hogy ez az itteni szokásoknak köszönhető, vagy annak, hogy öregszem, azt nem tudom. A török asszonyok nagyon szeretik a hosszú szoknyákat és a nagy, mintás kendőket. Én is beszereztem belőlük jó párat, rájöttem, hogy ezek a szoknyák kényelmesek. Na meg persze próbáltam nem túl kitűnni a tömegből. Ki nem állhatom a török férfiak nézését. Mintha a ruhád alá látnának, de érdekes, hogy a nők is így néznek egymásra. Fontos, hogy az embernél mindig legyen egy nazar amulett, vagyis a kék szem, mert az megvéd az irigy szemektől.”
Huszár Orsolya, angoltanárnő – Lima, Peru
A Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcsról származó Orsi 2008 nyarán költözött Peruba. Ugyanis beleszeretett egy perui férfiba, akivel hamarosan össze is házasodtak és a közös jövőjüket egyelőre férje hazájában képzelik el, gyermekeikkel, Cadyvel és Vilivel. Miközben nézegetjük Orsi korábbi fotóit, feltűnik, hogy régen is mennyire megadta a módját annak, ha elegáns eseményre volt hivatalos, akkor alkalomhoz illő szép ruhát viselt, a hétköznapokon pedig a kényelmes, urbánus stílust választotta.
“Úgy érzem, hogy nagy mértékben nem változott az öltözködési stílusom, amióta Peruban élek. Talán amiben lazább vagyok, hogy sokkal inkább törekszem a kényelemre. Itt az emberek nemigen foglalkoznak azzal, hogy ki mit visel. Ennek nincs akkora jelentősége, mint otthon. Simán el lehet menni melegítőben a bevásárlóközpontba, klinikára, vagy éppen a bankba.
Menő most például a szűk farmer, és mivel a nők nagy része Peruban télen poncsót hord, ezért azzal dobják fel a basic farmert. Én is felveszem alkalmanként a poncsómat, leginkább az egyszerűsége miatt. Ha provinciákba utazunk, ott nagyon sok nőt látni hagyományos népviseletben. Szoknyát húznak, sok-sok alsószoknyával, hozzá blúzt, kalapot és szandált. Az őslakosok mindezt szandál nélkül. Ők mezítláb járnak és kézzel készített, természetes magokból készült ékszereket használnak.
Ami az én öltözködésemet illeti, tanárként többnyire kosztümben dolgozom. Itt megkövetelik az elegáns kinézetet. A legtöbb óvodában, iskolában egyenruhában járnak a gyerekek és professzorok is. A bűnözés miatt nem vehetünk fel drága ékszereket. Nem minden városrész veszélyes, és amióta itt vagyunk, még sosem voltunk részesei semmilyen bűntettnek, de jobb megelőzni a dolgokat. Amikor ideköltöztem, a férjem levetette rólam még a karórámat is. Így mondhatni az olcsó, kézi készítésű kiegészítő lett a divat. Mivel már gyakorlottabb vagyok a bűnözők és a vészhelyzet felismerésében, ezért manapság már hordom a karikagyűrűmet és fülbevalómat is. Viszont érdekes, hogy a perui nő nem hagyja el a lakást smink nélkül. Főleg a fekete szemceruzát szeretik használni. Én is hordok sminket, de a munkahelyemen csak módjával, egyáltalán nem megengedett a kirívó kinézet.”
