Mielőtt elindultam volna körülnézni, elkezdtem összeszedni, hogy nálam melyek azok a szempontok, amiket figyelembe veszek a gyerekek téli öltöztetésénél. Rögtön az elsőnél el is akadtam, hiszen úgy gondoltam, ha már nem fázik benne, akkor teljesen mindegy, hogy mennyi az ára, sőt az sem baj, ha ronda. Csak tényleg melegítse a kicsit, amikor a babakocsiban édesen elszundít, vagy a nagyot, aki a hópihéket kergeti majd az iskolaudvaron.
Azonban még mielőtt beleéltem volna magam abba, hogy én aztán mekkora jó fej szuper mami vagyok, mert nekem csak az a fontos, hogy ne fázzanak, és nem érdekel a divatozás, gyorsan megráztam magam. Igenis számít télen is a mit mivel! Pláne, hogy hol és mennyiért tudom beszerezni nekik. Nem utolsó sorban, hogy szeressék, amit viselnek, és jól érezzék magukat benne. De vajon van olyan téli gyerekholmi, ami ezeknek a kritériumoknak mind megfelel?
TOP 10 téli gyerekholmi magyar tervezőktől
1. Kötött sapka – Mini mini
Ez a kézi kötésű sapka picit eszembe juttatja azt, amikor én voltam kislány. A most divatos óriás pomponokhoz képest nagyon tetszik ennek a visszafogottsága. Hordható hétköznapi szetthez, de elegáns kabáthoz és csizmához is. Mivel abszolút uniszex, így kisfiúnak és kislánynak is egyaránt ajánlott.
2. Pamutruha – Manuela
A téli hónapokban sem kell elfelejteni a szoknyákat vagy az egybe részes ruhákat. Meleg harisnyával, leggingsszel óvodába, iskolába aranyos viselet.
3. Tacskós nadrág – Pici and the city
Na ez az a nadrág, aminél abszolút a jópofasága fogott meg. Mindemellett pedig rendkívül strapabíró. A “koptatók” szándékosan kerültek térdrészre, így mászó kisbabáknak rendkívül praktikus darab.
4. Mokaszin – Mini Mocca
A még járni nem tudó babák anyukájának igazi fejtörést szokott okozni a kocsicipő választása. Íme egy kézzel készült bőr csodadarab, ráadásul belül szőrmés, így melegen tartja a pici lábát.
5. Szövetkabát – Me&My mummy
A vízhatlan dzseki mellé érdemes beszerezni egy szövetkabátot is. Gondoljunk csak arra, ha egy jó kis bábszínházba mennénk, vagy egy olyan ünnepségre, ami megköveteli az eleganciát. A szürkét könnyű feldobni egy színes kiegészítővel, ezért esett erre a színre a választásunk. A kabát felnőtt méretben is kapható, így összeöltözhetünk a kislányunkkal.
6. Mellény – Kamorka
Nálam alapdarabnak számít a mellény a téli ruhatárban is. Könnyű fel- és levenni, ha fázik a gyermek, vagy éppen melege van.
7. Pulcsi – Little Factorywear
Ami a pulóvereket illeti, kombinálni érdemes, hogy legyen a gyerkőcnek legalább egy kötött kardigánja és egy sportosabb pamutpulcsija. A garbót sokan szeretik, mert védi a nyakat, de lehet, csak az én gyerekeim a kivételek, ki nem állhatják ezt a ruhadarabot. Annál inkább az ilyen fazonú, vidám, feliratos, de ugyanakkor nem kirívó felsőrészt.
8. Leggings – Zaries
Annyira téli! Igazán levett a lábamról ez a hópihés, norvég mintás nadrág. Elsősorban, mert nagyon vagány, másrészt kiabál róla, hogy kényelmes. Én is szeretnék magamnak egyet!
9. Body – Minipilli
Újszülött kortól legalább egy éves korig nélkülözhetetlen darab a body, vagy más néven kombidressz. Nincs kint belőle a pici dereka, érdemes már hosszú ujjúra váltani az ujjatlan vagy rövid ujjas darabokat. A babák bőre miatt fontos, hogy 100% pamutból készült ez a termék, és az imádni való grafika is olyan eljárással került rá, ami nem okoz allergiát, irritációt.
10. Bélelt körsál – Judyart
Sok helyen lehet olvasni, ne adj sálat a gyerekre! Ennek ellenére találtunk egy nagyon cukit, ami abszolút komfortos, könnyen felvehető és nem kell attól tartani, hogy megszorítja a kicsi nyakát. Funkcióját tekintve pedig nagyon jó meleg.