Öltözködjünk

A divattörténet sötét oldala: a Gucci-gyilkosság

A 90-es évek divattörténetének egyik legsötétebb epizódja a Gucci-ház örökösének, Maurizio Guccinak a megöletése volt. A bérgyilkost nem más, mint volt felesége bízta meg, akit eredetileg 29 évre ítéltek tettéért, végül előbb szabadult, nemrég pedig több millió eurós életjáradékát is jogosnak ítélte a bíróság. A pénzt volt férje családjától kell megkapnia.

Boldog kezdetek

Maurizio Gucci és Patrizia Reggiani kapcsolata igazi nagy szerelemként indult, még a 70-es évek elején. Reggiani egy Milánóhoz közeli kisvárosban született, apjának jól menő szállítmányozócége volt, így a fiatal Patrizia mindent megkapott, amire csak vágyott. Ha nem is a leggazdagabbak közé tartoztak, gyorsan bekerült a milánói elit köreibe. Egy partin ismerkedett meg a Gucci-divatház alapítójának unokájával, Maurizióval, aki azonnal beleszeretett a dekoratív lányba, és mindent bedobott, hogy megszerezze őt. A pazar ajándékok és gáláns figyelmességek végül sikert arattak, 1972-ben, 24 évesen házasodtak össze.

Szemtelenül gazdagok voltak, és éltek is a luxus adta lehetőségekkel. Bár Maurizio apja eleinte ellenezte kapcsolatukat, miután Patrizia életet adott első unokájának, és látta, valóban szereti egyetlen fiacskáját, enyhültek az ellenérzései. Több villát és luxusingatlant is ajándékozott a fiatal párnak, köztük egy penthouse-t a New York-i Olympic Towerben, ami akkoriban a világ legfényűzőbb lakásait kínálta a milliomosok számára.

Amikor New Yorkban tartózkodtak, együtt lógtak Jackie Onassisszal és a Kennedy család sarjaival, pazar partikra jártak a világ minden táján, vagy épp magán szigeteken buliztak, ahová 64 méteres, fából készült jachtjukkal hajókáztak el. A több millió dollárt érő magánjacht egyébként jelenleg is lányaik, Alessandra és Allegra tulajdonában van. Saját faházuk volt a milliomosok téli menedékét jelentő Saint Moritzban, nyaralójuk Acapulcón és egy farmjuk Connecticutban. A 80-as évek milliomosai értettek hozzá, hogyan tegyék ki vagyonukat az ablakba, Patrizia és Maurizio pedig rendesen kimaxolták az örökséggel járó előnyöket.

A legigazibb Gucci

Kapcsolatuk akkor kezdett megromlani, mikor 1983-ban meghalt Maurizio apja. Rodolfo Gucci a fiára hagyta a családi cég 50%-át, míg másik felét nagybátyja és unokatestvérei birtokolták. Férje egyre aktívabban kezébe akarta venni a cég ügyeit, amit saját elképzelései alapján kívánt vezetni. Mivel a felelőtlenül megkötött licencszerződéseknek köszönhetően a Gucci márka vesztett korábbi presztízséből, Maurizio elhatározta, mindent megtesz, hogy visszaállítsa a márka hírnevét. Éveken át megszállottan harcolt a családtagokkal, aminek az lett a vége, hogy a Bahrein-központú Investcorppal kivásároltatta a rokonok részesedését a cégből. Patriziának egyáltalán nem tetszettek férje intézkedései, de leginkább azért, mert egyre kevésbé hagyta, hogy beleszóljon a családi bizniszbe. Végül Maurizio megunta felesége hisztérikus kirohanásait, és elhagyta őt. Patrizia bírálataiban azonban volt némi igazság, intézkedései ugyanis nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és Maurizio kénytelen volt a teljes részesedését eladni egy befektetési banknak, így az addig családi kézben tartott olasz divatbirodalom 120 millió dollárért teljesen idegen kézbe került.

A divattörténet sötét oldala: a Gucci-gyilkosság

Reggiani rettentően dühös volt exférjére. Nemcsak azért, mert időközben szerelembe esett egy másik nő iránt, hanem azért is, mert elherdálta a családi örökséget. Teljes identitását a Gucci név határozta meg, hiába csak a házasság révén vált a család részévé. Már csak emiatt is problémákat okozott számára az új asszony, Paola Franchi, akivel Gucci kapcsolata egyre komolyabbá vált. Lehetetlennek tartotta, hogy mást is Mrs. Maurizio Guccinak hívjanak, ráadásul lányai örökségét is veszélyeztette volna egy esetleges újabb gyerek megszületése. Még azután is, hogy bűnösnek ítélték férje megöletéséért és 16 évet ült börtönben, 2014-ben, miután feltételesen szabadlábra helyezték, Reggiani abban reménykedett, ismét helyet kap valamilyen szinten a divatház vezetésében. “Szükségük van rám. Még mindig úgy érzem, igazi Gucci vagyok – valójában a legigazibb az összes Gucci közül” – mondta el akkoriban egy interjúban. Az álomvilágban élő asszony máig képtelen lemondani arról a rég elvesztett hatalomról, társadalmi státuszról és pénzről, amit házasságával egykoron megszerzett magának.

Gyilkosság és még két év

A gyilkosság 1995. március 27-én reggel történt, a milánói Via Palestro 20. alatti impozáns épületben, ahol Gucci irodája volt. Gyilkosa négy jól célzott lövést adott le: hármat a hátába, egyet a fejébe kapott. Az épület portása, Giuseppe Onorato volt az egyetlen szemtanú, akire a gyilkos szintén kétszer rálőtt, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt. Ahogyan azt egy interjúban elmondta, felépülését követően állandóan pánikrohamokkal küzdött, mikor az épületben kellett dolgoznia. Félt, hogy a merénylő visszatér és végez vele.

Arra ugyanis nem derült fény azonnal, ki és milyen indíttatásból követte el a gyilkosságot. Bár volt felesége többször is nyíltan megfenyegette, hogy megöli, bizonyítékot nem találtak rá. Csak két évvel később, egy felelőtlen elszólás következtében bukott le Reggiani, akire a sajtó találóan rá is akasztotta a Fekete özvegy nevet. Bár Reggiani volt a gyilkosság kitervelője, abban rajta kívül még négyen vettek részt: maga a bérgyilkos, egy sofőr, aki a menekülésben segített, valamint Reggiani barátnője és médiuma, Pina Auriemma és annak egy ismerőse. Egyik tettestársa volt az, aki ostoba módon rossz embernek hencegett tettükről.

Lehallgatott telefonbeszélgetések és más terhelő bizonyítékok alapján a bíróság mindegyiküket bűnösnek találta. Reggianit eredetileg 29 évnyi börtönre ítélték, barátnője 25, míg a sofőr 29 évnyi szabadságvesztést kapott, magára a bérgyilkosra, aki egy eladósodott pizzéria tulaja volt, életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki.

Kapzsisága egyébként olyan ostobává tette Reggianit, hogy volt férje új szerelmét és annak fiát a gyilkosság elkövetése utáni másnap kidobatta a frissen örökséggé vált közös lakásból, ami a férfi nevén volt. Mint azt utólag visszanyomozták, az erről szóló felszólítást alig három órával a gyilkosságot követően adta postára. Reggiani azonnal be is költözött a lakásba lányaival és letartóztatásáig ott is élt.

Munkától a milliókig

A Gucci-ház új tulajdonosai minden elkövettek, hogy távol tartsák magukat a gyilkosság körüli botránytól és bár a bírósági ítéletet sem kommentálták, a kihirdetés napján minden Gucci-üzlet kirakatába kitettek egy-egy bilincset, némán megemlékezve a történtekről. Az új vezetés Tom Forddal az élen nem akart belekeveredni az ügybe, hiszen a divatház népszerűsége újra emelkedni kezdett. Hiába azonban a jó két évtizede tartó szárnyalás, a glamúrral, kapzsisággal, szexszel, árulással és gyilkossággal tarkított családi dráma csak nem akar kikopni az emlékezetből. De miért is tenné, ha időről időre újabb fordulatok tarkítják a történetet.

A gyilkos exfeleségnek jó magaviselete miatt először 2011-ben ajánlották fel a feltételes szabadlábra helyezést azzal, hogy tisztességes munkát vállalva új életet kezd, és beilleszkedik a társadalomba. Reggiani azonban hallani sem akart róla, hogy dolgozzon: “Soha életemben nem dolgoztam, és nem áll szándékomban most elkezdeni” – mondta állítólag ügyvédjének, így még inkább további három évig élvezte a San Vittore börtön vendégszeretetét.

Patrizia Reggiani sosem vallotta be, hogy ő bérelte fel a gyilkost exférje megöletésére. Még akkor sem, amikor minden bizonyíték ellene szólt, bár egy felelőtlen elszólásra akadt példa. 16 évnyi börtönbüntetés után, 2014-ben újra felajánlották neki a feltételes szabadlábra helyezést, amit ekkor már elfogadott, mivel a luxusékszereiről híres milánói Bozart vállalat “tanácsadói” munkát ajánlott fel számára. Ekkor történt, hogy egy olasz tv-show váratlanul beállított munkahelyére, ahol megkérdezték tőle, miért fogadott fel bérgyilkost, miért nem ő maga lőtte le a férfit. Patrizia azzal vágott vissza: “A látásom nem túl jó. Nem akartam volna elhibázni.”

Ezt követően barátai gyorsan letiltották mindennemű szereplésről, félve tőle, hogy azok újra rács mögé juttatják Reggianit. Múlt évben azonban újra interjút adott, amit várhatóan újabbak is követni fognak, köszönhetően annak, hogy októberben hivatalosan is szabadlábra helyezték, elengedve 11 évet büntetéséből. Miután pedig a bíróság egy 1993-as szerződésre hivatkozva, visszamenőlegesen, a börtönben töltött évekre is vonatkozóan, megítélte számára az évi 1 millió eurós életjáradékot, amit anno férje ígért neki, semmi sem állhat útjába, hogy folytassa azt a fényűző életet, amely véleménye szerint kijár egy Guccinak.

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top