Elle Fanning gyakorlatilag a kamerák előtt nőtt fel, első filmszerepét már kétéves korában megkapta, ekkor játszotta el Sean Penn oldalán a Nevem Sam könnyhullatós mozifilmben a testvére által megformált karakter kiskori énjét. Hasonló megbízással szerepelt Dakotával egy évvel később az Harmadik típusú emberrablásokban, majd saját jogon négyévesen, az Oviapu filmben láthattuk elsőként.
Nővérével, Dakota Fanninggel 2002-ben egy filmpremieren
2004-ben egy halloweeni eseményen cuki Marilyn Monroe-ként jelent meg, aki egyébként nagy példaképe az ifjú színésznőnek
2009-ben a Csodaországban premierjén, amelynek egyik főszerepét játszotta
2010-ben, 12 évesen a Velencei Filmfesztiválon csillogó Marc Jacobs ruhában tündökölt
Az ELLE magazin rendezvényén, Hollywoodban, 2010-ben
Egy 2011-es, filmbemutatót követő partin ezt a mesés, hófehér Louis Vuitton ruhát viselteNem csoda hát, hogy 19 éves kora ellenére a vörös szőnyeges események veteránjának számít, a tizenhét évnyi rivaldafény során pedig az egész világ láthatta, amint igazi modernkori hercegnővé cseperedett. Az pedig, hogy nem vált szétcsúszott drogos tinisztárrá, mint anno Drew Barrymore, külön dicséretet érdemel.
A 2011-es MET-gálán, New Yorkban
2012-ben egy torontói filmpremierre ezt a bohókás Miu Miu nadrágkosztümöt vette fel
Álomszép Oscar de la Renta ruhában a londoni BIFA díjátadón, 2012-ben
Az amerikai ELLE magazin rendezvényén Beverly Hillsben, 2012-benNépszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maga az amerikai Vogue is címlapjára tette, miközben olyan luxusmárkák kötnek vele szerződéseket, mint a Miu Miu vagy a Tiffany & Co.,
a L’Oréal pedig épp a nemrég véget ért cannes-i filmfesztivál alkalmával jelentette be, hogy szépségnagykövetévé kérte fel. A MET-gálák törzsvendégének számít, 13 éves kora óta egyszer sem maradt ki a meghívottak köréből, ahová hírességek és politikusok tucatjai törik magukat, hogy végre bekerülhessenek.
2012-ben a londoni BFI Filmfesztiválon
Critic’s Choice Awards 2013
MET-gála, 2013
2014-ben ezt a gyönyörű virágos, uszályos ruhát választotta egy filmpremierreÖltözködése kifinomult és bohókás egyszerre. Nem játssza a nagyvilági dámát, de tudja, mikor kell komolynak lenni – mimikája amúgy is imádni való. A légiesen könnyű, lágy pasztellszínek nagy kedvencei, ha valamilyen neves alkalomra kell kiöltöznie, de láthattunk már tőle meglepő szín-összeállítású, látványos mintákkal operáló darabokat is. Az aranyszabályra azonban minden esetben ügyel: kivágott felsőhöz nem visel minit és fordítva, így megjelenése mindenféle közönségességet nélkülöző módon marad trendi és szexi.
Trendi haspólós szettben, egy 2014-es filmpremieren
2014-ben a Demóna premierjén, Japánban
Egy 2015-ös Beverly Hills-i fillmpremierre ezt a különleges, pávás Gucci ruhát választottaEgészen más kalibernek számít, mint a Kardashian-klán lányai vagy a mostani sztármodellek közül Bella és Gigi Hadid is. Míg ők abból űznek sportot, miként tudják a szoknya felsliccelését soha nem látott magasságokig vinni, nála ilyen felszínes erőlködést nem látni, és elég sanszos, hogy népszerűsége is tovább kitart, mint Kylie Jenner ajakfeltöltése.
17 évesen egy torontói filmbemutatón, 2015-ben
Szintén egy torontói rendezvényen, 2015-ben
A Hamptons Nemzetközi Filmfesztiválon, 2016-ban, lila Eile Saab ruhában
A Neon démon New York-i premierjén púderszínű Gucci ruhában – 2016Emma Watsonhoz, Emma Stone-hoz vagy épp Olivia Palermóhoz hasonlóan rá is a visszafogott, de semmiképp sem unalmas öltözködés jellemző – épp ezért imádják tinilányok milliói a stílusát, akiknek anyukája pedig örülhet, ha öltözködés terén róla vesznek példát és nem azokról a celebekről, akik csücsöri szájjal pucsítanak a profilképükön.
A Neon démon Los Angeles-i premierjén, 2016-ban
Az idei cannes-i filmfesztivál során meseszép ruhák egész garmadájában láthattuk, köztük ebben a virágos Dior estélyiben
A napokban új filmje, a Csábítás premierjén viselte a metálosan csillogó Naeem Khan ruhát