Az elmúlt másfél évben háromszor költöztem, így mostanra talán már elmondhatom, hogy megtanultam szelektálni. Hiába nyálaztam át minden alkalommal az összes cuccomat, az első költözéskor szinte semmit nem selejteztem le. A másodiknál már bátrabban válogattam, és alig három hete, a harmadik alkalommal egészen kegyetlen voltam. Mennie kellett például mindennek, amit elő sem vettem a dobozból az utolsó két csomagolás között. Végül született például egy barátnőknek elajándékozandó, egy közösségi oldalakon eladandó és egy szoptatás után remélem ismét rám jön, szóval megtartandó doboz is.
De ott van az a pár ruhadarab, egy pár cipő és egy táska, amiktől semmi pénzért nem válnék meg, pedig ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, valószínűleg sosem fogom már viselni őket.
Hátha egyszer majd…
Amikor megkérdeztem a barátnőimet, ők miért tartogatnak nem használt ruhadarabokat, ilyesmiket válaszoltak: „Hátha egyszer majd…”; „Eddig nem találtam hozzá megfelelő alkalmat…”; „Legalább elmondhatom, hogy nekem ilyen is van…”; „Egyetlen mosás után összement, de nincs szívem kidobni…”
Azt mondják, néha nem annak a nőnek vásárolunk, aki valójában vagyunk, hanem aki lenni szeretnénk. Él bennünk egy fantáziakép saját magunkról, amit az öltözködésünkkel is meg szeretnénk erősíteni, csakhogy amikor a szekrény előtt állunk, és mérlegelünk a jól bevált és az áhított között, az esetek 99 százalékában maradunk a jól beváltnál. Az efféle impulzusvásárlást elég nehéz levetkőzni, de szerintem ez is egy képesség, amit fejleszteni lehet (és kell is).
Ebben egyetért Mengyán Eszter, a fenntartható divattal és a tudatos ruhavásárlással foglalkozó Holy Duck! blog alapítója is: „Többször előfordult, hogy megvettem egy holmit, de csak egyszer volt rajtam, mert rá kellett jönnöm, hogy totál rosszul érzem magam benne, nem is áll jól, és nem értettem, hogyan tudtam magam rábeszélni a próbafülkében.
Nekem rengeteget segített, hogy volt egy évem, amikor egyáltalán nem vásároltam semmit, és csak a meglévő ruhatáramra koncentráltam, ezenkívül színtanácsadónál megismertem a legjobb színeimet. Tudom, milyen testalkattípus vagyok. Pontosan ismerem a melltartóméretemet. Tudom, milyen darabok illenek a jelenlegi életmódomhoz, és azt is tudom, melyekről álmodozok hiába – így már nem is veszek ilyesmit.
A tudatosan felépített ruhatár szerintem önmagunk megismerésével kezdődik és a saját gardróbunk feltérképezésével folytatódik.”
A szekrény mélyén
Lássuk, mik azok a ruhadarabok vagy kiegészítők, amelyek a leggyakrabban végzik a szekrény mélyén!
Az első számú közellenség
A legtöbb nő szekrényében ott lapul (legalább) egy pár olyan magassarkú, amibe a boltban beleszeretett, de aztán sosem vagy csak egyszer viselte. Nekem ez a bátyám esküvőjére megvásárolt, extra magas sarkakkal ellátott, piros talpú csoda volt, amit a ceremónia végén azonnal levettem, és soha többé nem viseltem abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy képtelen vagyok járni benne. Az ismerőseim megkérdezése során szinte mindenkinek volt egy hasonló példája.
Aminek eszmei értéke van
Nekem ez egy Londonban vásárolt, 50-es évekbeli smaragdzöld ruha, amibe a mai napig szerelmes vagyok, és mindössze egyetlenegyszer viseltem. De szeretem nézegetni, szeretem a tapintását, szeretem, hogy az enyém ez a darabka divattörténelem. Ugyanakkor félek kitisztítani és félek viselni is. Másnak ugyanez talán a nagymamától örökölt ékszer, egy kedves ismerőstől kapott táska vagy a szerelme által vásárolt ruha. Ezekre viszont még a fenntartható divatot hirdetők is azt mondják, hogy nyugodtan tartsuk meg.
Különleges darabok
Na igen, ki ne szaladt volna már bele olyanba, hogy megvett valami rettentően izgalmas holmit, aztán végül mégsem azt vette fel arra a bizonyos alkalomra. A barátnőm szerint minden nő szekrényében ott lapulnak a „szép” ruhák, cipők, kalapok, sálak és táskák meg azok, amiket visel. Kicsit úgy, mint a hétköznapi meg az ünnepi tányérok és étkészletek. Az utóbbiak persze ott porosodnak a vitrinben, mert jobb rájuk nézni, mint használni őket.
A „majd belefogyok…” darabok
Ezek vannak talán a leginkább túlsúlyban. Szerintem kétélű fegyver, egyrészt segíthet motivációt nyújtani a fogyásban, másrészt előfordulhat, hogy teljesen irreális elvárásokat támasztunk vele magunknak, és ahányszor csak ránézünk, elszomorodunk, hogy na ez sem fog rám jönni soha…
Engem nagyon megfogott Eszter egy mondata, amire megpróbálok emlékezni, ha legközelebb betévedek egy üzletbe, és nektek is ugyanezt kívánom:
A cél az, hogy a ruhavásárlásnál legyen sokkal nagyobb élmény a meglévő ruháink viselése.
