nlc.hu
Öltözködjünk
Az ingyen munka ellen álltak ki a plus size modellek

Az ingyen munka ellen álltak ki a plus size modellek

Elegük lett az indiai plus size modelleknek abból, hogy nem kapnak fizetést szereplésükért a divatbemutatókon.

Neha Parulkar 2015-ben az első plus size modell volt Indiában, aki kifutóra lépett a Lakme divathéten. Az azóta eltelt években a plus size modellek jelenléte rendszeressé vált az indiai divatheteken, ám fizetséget nem kapnak a munkájukért. Ebből lett most elegük.

„Kezdetben kompromisszumot kötöttem, hogy sokan lássanak, mert azt mondták nekünk, hogy a divatbemutatók nagyszerű platformjai ennek, de három év elteltével már úgy érzem, hogy ez egyszerűen igazságtalan” – mondta Parulkar, aki a modellkedés mellett egy bankban dolgozik, hogy meg tudjon élni.

Neha Parulkar (Instagram)

Egy másik plus size modell, Danielle Singh 2017 tavaly óta szerepel divatheteken, ám nemcsak hogy fizetséget nem kap ezért, de voltak olyan tervezők, akik megkérték, hogy a ruhák alatt viselt fűzőket, testszínű alsóneműket a saját költségén szerezze be.

Narenda Kumar divattervező a Mumbai Mirrornak úgy nyilatkozott: fogalma sem volt arról, hogy a divatbemutatóján dolgozó plus size modellek nem kaptak fizetést a munkájukért. Úgy fogalmazott: mindenkit meg kell fizetni, aki az idejét és az energiáját adja.

Pankaj Arora, az Inega Model Management igazgatója szerint a divatiparban még a szabvány méretű modellek esetében sincs strukturált javadalmazási rendszer. A plus size modellek pedig még mindig újdonságnak számítanak. Úgy véli ugyanakkor, hogy a szakma a megfelelő pénzügyi kompenzáció és az egyenlő munkakörülmények irányába halad.

Neelakshi Singh plus size modell, 6 év tapasztalattal a háta mögött, már nem ilyen optimista, szerinte ugyanis a márkák és a dizájnerek hozzáállása nem megfelelő. „Azt mondják, ha nem akarod csinálni, majd keresünk valaki mást, de fizetni nem fogunk.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top