Öltözködjünk

Ismerd meg a legsikeresebb magyar férfi topmodelleket!

A magyar női topmodellek mellett jó néhány magyar fiú is komoly sikereket ér el a divatvilágban, az ő nevük mégis sokkal kevésbé ismert itthon, mint például Mihalik Enikőé vagy Palvin Barbaráé. Épp ideje segíteni ezen, hiszen ezekre a srácokra nagyon büszkék lehetünk.

Jackson – a Bershka fotómodellje

Négy éve került be a köztudatba, és egyből olyan világmárkák kifutóin vonult végig, mint az Alexander McQueen, a Lanvin és a Marc Jacobs. Sokáig védjegyének számító hosszú hajától tavaly nyáron vált meg, ettől még a messzi Ázsia divatkapui is kinyíltak előtte – manapság pedig Spanyolországban tölti napjait, ahol nemrég a Bershkának fotózták őt.

gallery item
Megnézem
Összes kép (5)
gallery item

Legsikeresebb férfi modellek - Jackson

Fotó megosztása:

Fotó: VM Model

Viktor – a világutazó

Két éve, 22 éves korában tört be a szakmába a 186 cm magas, kék szemű srác – Törökország, Szingapúr és Németország divatnagyágyúit már meggyőzte, nemrég a milánói divathéten exkluzív modellként vonult végig a Dolce&Gabbana kifutóján, jelenleg pedig Armaninak dolgozik. 

Fotó: ICON Model Management

Misa – a Dolce & Gabbana kedvence

Teljesen véletlenszerűen, egy buszmegállóban fedezték fel a 184 cm-es Misát, aki minden túlzás nélkül a Dolce&Gabbana kedvenc modellje lett: 2015-ben az olasz márkához kapcsolódó összes divatkampányban ő szerepelt. Kajakos múltjának köszönhetően pedig megmaradt ugyanannak az őszinte, alázattal dolgozó srácnak, mint aki volt.

gallery item
Megnézem
Összes kép (6)
gallery item

Legsikeresebb férfi modellek - Misa

Fotó megosztása:

Fotó: WAM Models

Botond – az őstehetség

Szinte lehetetlen felsorolni az összes világmárkát és divatházat, amelyeknek Botond eddig dolgozott, Roberto Cavallitól kezdve a Kenzo, a Dior, a Lanvin és a Lacôste kifutóján végigmenve már mindenhol megfordult, pedig csupán pár hét múlva tölti be a 24. életévét. Szép kis büszkeségfala van, főleg, hogy csak három éve kezdett el modellkedni – azt hiszem, őt nevezhetjük őstehetségnek.

Fotó: ICON Model Management

Ben Stift – a világhírű kifutósztár

Szerencsés géneket örökölt: eredetileg modellnek készülő húgát kísérte a VM ügynökséghez, ahol azonban azonnal leszerződtették, pár hónappal később pedig már 18 (!) luxusmárka kifutóján debütált a nemzetközi divatheteken. Az éppen érettségijére készülő Bent iskolai elfoglaltságai miatt sajnos hiányolnunk kell a kifutókról – a tanulás az első –, ám idén nyártól már semmi nem állhatja útját egyre felfelé ívelő karrierjének.

Fotó: VM Model

Andris – a Givenchy modellújonca

Csupán tavaly nyáron fedezte fel Palvin Barbi ügynöke a 19 éves srácot, szerződtetése után egyből indult Törökországba, ahol két hónapot töltött. A Közel-Kelet meghódítását követően élete első párizsi divathetén Andris már a Givenchy kifutóján vonult végig – ráadásul exkluzív arcként.

Fotó: ICON Model Management

Alfréd – az olasz luxusmárkák kedvence

Nem győznénk felsorolni, hogy a szerb származású Alfréd hány olasz dizájner márkával dolgozott már együtt: Just Cavalli, Etro, Giorgio Armani, Dolce & Gabbana – aminek ráadásul ő volt az első magyar arca, az Emporio Armaninak pedig az eddigi egyetlen hazai férfiarca.

gallery item
Megnézem
Összes kép (5)
gallery item

Legsikeresebb férfi modellek - Alfréd

Fotó megosztása:

Fotó: WAM Models

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése