nlc.hu
Őrangyal cikkek

3 apró trükk a sportbalesetek megelőzésére

Aki rendszeresen sportol tudja, hogy bármennyire is vigyáz, egy rossz mozdulat, és meg is van a baj. Most adunk három tippet, amivel megelőzheted a sportsérüléseket!

Egy kellemes, sportos délután rosszul is végződhet, amennyiben nem készítjük fel kellően testünket a fokozott igénybevételre. Hogyan kerülhetjük el a sérüléseket, abban dr. Hidas Péter, ortopédsebész és sport szakorvos hasznos tanácsai nyújthatnak segítséget. „A sportolás közben bekövetkezett sérülések nagyrészt abból erednek, hogy állóképességünk és kondíciónk nem megfelelő, vagy a szükséges bemelegítést nem vesszük kellően komolyan. Ennek következtében azonban ficam, rándulás, sőt törés, illetve szalagszakadás is bekövetkezhet, amely sajnos fájdalmas véget vethet a kikapcsolódásnak” – mondta dr. Hidas Péter.

3 apró trükk a sportbalesetek megelőzésére

1. Rendszeres testmozgással az állóképességért

A rendszeres sport mindenkinek ajánlott, így célszerű, de ha munkánk vagy egyéb elfoglaltságaink nem teszik lehetővé a rendszeres testmozgást, abban az esetben fokozatosan kezdjük meg az edzést. Hetente csupán néhány nap is elegendő ahhoz, hogy a kívánt célt elérjük. Állóképességünket futással, gyors sétával, szobabiciklizéssel, úszással vagy ellipszistrénerrel edzhetjük. 

2. Bemelegítés és megfelelő védőöltözet

A bemelegítés legyen az első dolgunk, ilyenkor egész testünket átmozgatjuk. Testünkön felülről lefelé haladva melegítsük be a nyakunkat, vállunkat, karunkat, mellkasunkat, majd a törzsünket, végül pedig a csípőnket és az alsó végtagunkat. A balesetek elkerüléséhez ezenkívül nélkülözhetetlen a koncentráció és a megfelelő védőfelszerelés. 

3. Nyújtás és lazítás a húzódások és az izomláz ellen

Bemelegítés után lazítsunk és nyújtsunk, ez segít a kínzó izomláz elkerülésében. Nem árt, ha viszünk magunkkal izomlazító és gyulladáscsökkentő krémet, valamint rugalmas pólyát az esetleges kisebb rándulások és húzódások kezelésére.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top