Kiállítási darab
Utazás közben, vidéki kisvárosokban járva olykor megállítja pillantásunkat egy-egy plakát, amelyeken – a települések hajdani kékfestő mestereire emlékezve -, kiállításra hívja a közönséget a hagyományokat ápoló helytörténeti kör.
Ha vesszük a fáradságot, és be is megyünk egy ilyen kiállításra – hiszen kékfestővel a hétköznapokon jórészt már csak itt találkozunk – sajnálni kezdjük, hogy hálátlanul megfeledkeztünk erről a praktikus és igen tetszetős textíliáról.
Könnyen előfordulhat, hogy esetleg bele is szeretünk a nemcsak „viseletként”, de lakástextilként is kiválóan használható, dekoratív anyagba, s keresni kezdjük az üzletekben – olykor nem is hiába. (Bár biztosra csak a ma is működő, mosonmagyaróvári üzemben mehetünk.)
Gyönyörű húsvéti díszlet
Jómagam egyszer egy kékfestő dinasztia leszármazottjának – ki amúgy közgazdásszá lett ugyan, de a családi műhely megmaradt készletéből azóta is varrogat – lakásában járhattam. Ahol az étkezőben apró mintás kékfestőből vannak a függönyök, a nagymama hajdani stelázsiját díszítő, kézzel horgolt csipkeszegéllyel beszegve. A kékfestő abroszon pompásan mutatott az ugyancsak a nagymamától örökölt, kisebb, fehér „másodterítő”. De készült több rétegben egymásra steppelt kékfestőből poháralátét és edényfogó kesztyű is. Mit mondjak: miközben a régi műhelyről nosztalgiáztunk, és gyönyörködtünk a lakásdíszekben megtestesült feltámadásában, jobban esett még a húsvéti sonka is.
