A láda alakoskodása

Ez egyébként nem igaz így, hisz az ókorban háromlábú alacsony kis asztalokról lehetett gasztronómiai örömökbe bocsátkozni – és ezzel az észrevétellel tovább lehet folytatni az elsőségért folyó „homéroszi” versengést.

 

A láda
Annyi mindenesetre igaz, hogy az egyiptomi ábrázolásokon – festett, berakott és házikó formában – éppúgy találkozhatunk vele, mint a túlhalmozott pompával kialakított római lakóházakban, vagy akár a jurták bejáratával szembeni falrészen.

A kora középkori európai bútorművesség fontos szereplői a ládák. A láda funkciója elsősorban a tárolás. A francia coffre de mariage, de a magyar kelengyeláda szó is őrzi nevében rendeltetését: házassága alkalmából kapta az ifjú feleség, és ruhaneműit tárolta benne. Ülőbútort éppúgy tartalmazhatott, mint ágyat vagy asztalt – ha a szükség úgy kívánta. A két oldalán elhelyezkedő fülek pedig könnyen menekíthetővé tették – s ez a tulajdonsága, mondhatni extrája, a háborús időszakokban nem volt mellékesnek mondható.

 

A láda ma A legősibb bútorunk ma újra reneszánszát éli. Keresettek a fonott alapanyagból készült “mindent elnyelő” ládák, akár gömbölyű alappal is. A fából készült rusztikus modellek újra a hálószobák kedvenc darabjai lettek. Gyerekszobába pedig a (színes, műanyag) ládánál praktikusabb tárolót az elmúlt évszázadokban sem találtak ki.

A kredenc
A kora középkori szekrények egyházi eredetűek, s lényegében a láda felállításából, egymásra tételéből jöttek létre. Formatervezésük – a világi használtba kerülve – egyre változatosabbá lesz, hol elöl nyíló négyajtós szekrénnyé (német területen) válik, hol rövid, hol magas lábat is kap (franciák), s ezzel új bútorrá alakul. Ez utóbbi bútortípus az edénytároló szekrény, a dressoir. Némileg ismerősebbnek tűnhet a reneszánsz idején feltünő robosztus credenzone, az ebédlőszekrény, vagy a kar és háttámlával ellátott, tárolásra és ülésre egyaránt alkalmas ládapad.

 

A kabinetszekrény
A konyha után és mellett ambiciózus bútorunk még „magasabbra” tör. A holmi ruhák és edények tárolása nem elég neki, most már államtitkokra is vágyik. Az asztalon vagy állványon nyugvó, lehajtható lappal vagy két ajtóval nyíló láda, a homlokoldalán kacérkodó kis fiókokjaival, és titokzatoskodó rekeszeivel a kor igazi sztárjává válik. Meghajolva e törekvés előtt a 17. századtól Antwerpen a kabinetszekrények készítésének központja lesz: ébenfával borítja be őket, és csodás képeket pingál rájuk. A 17-18. század kabinetszekrényei olyan lélegzetelállítóak, hogy a sekrestyésszekrények is zavarba jöhettek tőlük.

 

A szuszék
A tároló ládának más – köznépi – útjai is voltak. A szuszék (ácsolt láda) alakja szarkofágra emlékeztet. Oldalai és teteje nem egy darabból, hanem több zsindelyszerűen egymásra fektetett deszkából volt összeróva. Mivel ez a szerkezet nem volt alkalmas a differenciálódásra, a díszítetlen láda lassan kiszorult a szobabútorok családjából és visszakerült a konyhába, a kamrába, a padlásra vagy az eresz alá, s gabonát, lisztet raktároztak benne. A tisztaszobába tulipán nélkül, amúgy sem juthatott volna be.

 

 

A 16. század közepén oszmán-török közvetítéssel érkezett hazánkba a tulipán. A magyar népművészetben már az 1700-as években megjelent, különösen a faragások kedvelt díszítő elemeként. Mégis, elsősorban a tulipános láda fő motívumaként került be a nemzeti közkincsbe. Festett bútoraink mellett sok más szerelmi ajándéktárgyon is megjelent. Népművészetünk felfedezésének időszakára olyan mértékben elterjedt, hogy sokáig azt hitték jellegzetesen ősi motívum.