Otthon

Égig nõnek a palackhegyek

Elönt bennünket a hulladék, ettõl tartanak a környezetvédõk. Egy újonnan született kormányrendelet szerint január 1-tõl csak a 200 négyzetméternél nagyobb üzleteknek lesz kötelezõ a betétdíjas visszaváltás.





Évente 32 ezer tonna PET-hulladék keletkezik Magyarországon. A PET az a népszerű műanyag palack, amelyben ásványvizet, üdítőitalokat vásárolunk, és amely üresen túléli a legtovább élő embert is. Az egyre növekvő fogyasztáshoz párosul az egyre növekvő szeméthalom, amelynek nagyobbik része soha el nem bomló műanyag.





Hollandiában
A háziasszonyok három szemetesedényt használnak. Egyet a szerves, azaz komposztálható szemétnek, az étemaradéknak, krumplihéjnak. Egyet a papíralapú csomagolóanyagoknak, és egyet a le nem bomló műanyag csomagolóknak. Aki nem így gyűjti saját háztartásának hulladékait, az jóval magasabb szemétdíjat kénytelen fizetni. 






A laikusok azzal nyugtatják magukat, hogy az egyre terjedő szemétszigeteken külön gyűjthetők a palackok, tehát a probléma zöld megoldása ezzel megvalósul. A környezetvédők ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy nem a fogyasztás után, hanem előtte kellene a dologról felelősen gondolkodni. Azaz nem termelni ilyen mértékben és ilyen nagyságban a hulladékot.

Jövőnk a szupermarketek polcai között dől el, a vásárló döntése, hogy melyik élelmiszert választja, mit visz haza, és abból mennyi és milyen szemét képződik. Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés a háztartásokban levő szemetesekig még nem jutott el. Így mindenki kukájának tartalma a nagy közös szeméthalmokat növelve tornyosul a városok határában.










Az idézett kormányrendelet hatásait egyelőre maguk a zöld szervezetek sem tudják felmérni. A piaci felek nem leszenk érdekeltek abban, hogy a visszaváltható csomagolású áruval alternatívát nyújtsanak a vásárlóknak. A vásárló pedig nem tehet mást, mint beszáll a még nagyobb szemétkupac halmozásába. Amíg bizonyos márkájú italok kizárólag eldobható flakonokban kaphatók, addig a márkához ragaszkodó vásárló nem választhat.

Ugyanakkor az üdítőital- és ásványvízgyártó cégek szerint a visszaváltható palack sem a legjobb megoldás, hiszen a mosással, a tárolással, de legfőképpen a közúti szállítással nagy mértékű környezetszenyezést kénytelenek végrehajtani.

Évente 90 millió flakon kerül a magyar háztartásokba, kizárólag a fogyasztók döntése, hogy mi lesz a palackokkkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top