Otthon

A hûtõszekrény

Amikor hazaérünk egy nagyobb bevásárlókörútról, mindent válogatás nélkül halmozunk a hûtõszekrénybe. Nem gondolnánk, hogy a hûtõnknek is szüksége lenne egy kis rendszerre, odafigyelésre. Tippjeink a hûtéshez.

Minek hol a helye? Rend a hűtőben


A hűtőgépnek minden háztartásban helye van. A tárolás, a frissen tartás és persze a spórolás fontos kelléke. De jól is kell vele bánni ahhoz, hogy igazán megbízható társ legyen.

 




A mai hűtőszekrények különböző klímazónákkal rendelkeznek. A legfelső részen van a legmelegebb, alul pedig a leghidegebb, kb. 2 °C. A legalsó fiókos rész megint melegebb, itt 8 °C uralkodik, így a hűtőszekrény különböző részeinek „éghajlata” között 6 °C eltérés is lehet. 




A megfelelő hőmérséklet a hűtő középső részén 5 °C. Ajánlatos a hőmérséklet-eltéréseket kihasználni, hiszen ezzel minden ételfajtát a legoptimálisabban tudunk tárolni.

• A leghidegebb polc a legalsó (a zöldségesfiókok fölötti), itt 2 °C van. A friss hús és hal számára ez a legmegfelelőbb hely.

• A középső részen (4-5 °C) és legfölül (8 °C) tároljunk tojást, tejtermékeket, felvágottakat, maradékokat, és azokat a termékeket, amin a „felbontás után hűvös helyen tartandó” jelzés olvasható.

• A legalsó fiókok zöldség- és gyümölcstárolásra szolgálnak (10 °C). A hűtőajtó a legmelegebb rész. Ez azoknak a termékeknek a helye, amelyeknek csak enyhe hűtésre van szükségük (pl. vaj, mustár, italok).

• Ne pakoljuk tele a hűtőszekrényt! Ha nem marad hely az egyes termékek között, akkor a levegő nem tud cirkulálni. 
• Nyáron a hűtő hőmérsékletét vegyük lejjebb, és mindig győződjünk meg róla, hogy az ajtót jól becsuktuk-e.
• Takarjuk le az élelmiszereket, ha a nedvességképződést vagy az ízveszteséget el szeretnénk kerülni!
• Az ételmaradékokat tároljuk lapos, lezárt dobozokban. Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy megfeledkeztünk pár dologról, és nem ettük vagy főztük meg. • A frissen vásárolt élelmiszert célszerű a már bent lévők mögé pakolni, így a régebbiek előbb elfogynak.










Nem minden terméknek jó a hűtés!
Ha a cukkinit, paradicsomot, déligyümölcsöket tárolunk hűtőszekrényben, azzal csak veszítenek minőségükből, még a kenyér is hamarabb megöregszik.  

Tisztítás





Néhány tipp a tisztaság megőrzéséhez:

• Lehet, hogy egyértelműnek tűnik, de ami romlott, azonnal dobjuk ki.

• Az erős illatú ételeket alaposan takarjuk le, hiszen a gumis, illetve műanyag részek könnyen beveszik a szagokat.

• A gyümölcsöket helyezzük tányérra. Ha megromlanak, könnyebb a tányért elmosni, mint a hűtőpolcot. 
Minden nagyobb bevásárlás előtt célszerű a hűtőszekrényt kitakarítani. Miközben kipakoljuk az élelmiszert, mindent alaposan vizsgáljunk meg, nem romlott-e! Mindeközben praktikus a bevásárlási listát is elkészíteni, ekkor látjuk a legjobban, mit kell pótolnunk.

Minden polcot és fiókot vegyünk ki, és langyos, mosószeres vízben mossuk el őket, a súrolók ugyanis árthatnak. Olvasztáshoz  használhatunk meleg, ecetes vizet, ez a szagokat is eltávolítja.
A makacs, ragadós foltokat legkíméletesebben fogkefével távolíthatjuk el. Ne felejtsük el az ajtóhoz tatozó gumis részek tisztítását sem.






Energiafelhasználás


A hűtőgépek és a fagyasztók nagy „áramzabálók”. Fogyasztásuk a háztartások éves energiafelhasználásának 40 százalékát teszi ki. 

• Soha ne állítsuk őket a gáztűzhely, a mosógép, a mosogatógép vagy a fűtés mellé. Jobb, ha a direkt napfényt is elkerüljük.
• Ügyeljünk arra, hogy ajtajukat ne hagyjuk sokáig nyitva, és soha ne tegyünk be még meleg ételeket.

Mindenki tudja, hogy a hűtő- és fagyasztószekrényeket rendszeresen le kell olvasztani. Minél több bennük a jég, annál több áramot fogyasztanak. 
Hirtelen magassá vált áramszámlánk oka az is lehet, hogy háztartási gépünk ajtaja nem jól zár. Ezt egy zseblámpával könnyen tesztelhetjük: a konyhában kapcsoljuk le a villanyt, a zseblámpát tegyük be a hűtőbe. Ha fény szűrődik ki, bizony valami nem stimmel.





Vásárláskor figyeljünk az energiafelhasználási táblázatra. Háztartási gépek esetében a gyártónak kötelező feltüntetni, hogy az adott gép melyik energiaosztályba tartozik. A legjobb, ha A vagy B osztályba tartozó háztartási gépet veszünk. Ne tévesszen meg senkit, ha a G és az F osztályhoz tartozó hűtők és fagyasztók olcsóbbak. Sokkal több áramot fogyasztanak, így a kedvező árnak ráfizetés lesz a vége. 


Önolvasztás, antibakteriális védelem és no frost

A készülékeknek ez a funkciója rendszeres időközönként automatikusan leolvasztja a hűtőtér hátfalán képződő deret, esetlegesen jégréteget. A leolvadó vizet a készülék felfogja és elpárologtatja. Az önolvasztás nagyon praktikus dolog, de ez is megnöveli az áramfogyasztást. 
Egyes márkáknál a hűtőtér oldal- és hátfalán, valamint az ajtóbelsőn antibakteriális hatású bevonat is van. Ez láthatatlan, teljesen veszélytelen, a készülék teljes élettartamáig ható, de ugyanakkor tökéletes védelmet nyújt a hűtő páradús hátfalát igencsak kedvelő gombák, spórák szaporodása ellen.

A no frost technológia lényege az, hogy a –18°C-nál hidegebb levegőt ventilátor tereli a fagyasztótér minden sarkába. A levegő nedvességtartalmát a készülék elvonja és a készüléken kívül elpárologtatja. A hűtő fáradságos leolvasztását tehát végleg elfelejthetjük.





Linkek, tippek:
• Fórum: Hűtőgépet, milyet? »
• Mindent a hűtőgépről »
• Több mint hűtőgép »
• Fogyasztóvédelmi Felügyelőség »
• Tudatos Vásárlók Egyesülete » 
Egyre több embernek fontos, hogy hűtőjében tisztaság uralkodjon. A baktériumokat senki sem kedveli. Igen borsos áron ugyan, de megjelentek azok a hűtőszekrények, amik meggátolják a baktériumok képződését.
Akadnak olyanok is, amelyek a belső hőmérséklet-csökkenést vagy a működési zavart riasztóval jelzik. A legnagyobb gyártók (Bosch és Siemens) már kifejlesztették a mobiltelefonon keresztül irányítható hűtőszekrényt. Bárhonnan lehívhatjuk az éppen aktuális hőmérsékletet, és ha netán egy utazás előtt elfelejtettük volna kikapcsolni, azt is megtehetjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top