Lista és naptár
Ha amúgy nem vagyunk hajlamosak listák készítésére, a naptárban szoros határidők bejegyzésére, most tegyünk kivételt, és vegyük sorra feladatainkat. Ez ugyanis igen nagy segítségünkre lehet a költözés során. Segít, hogy ne csapjanak össze a fejünk felett a hullámok, hanem sikeresen vegyük ezt a nem éppen kis akadályt.
Ha már tudjuk, mikor lesz a költözés napja, kapjuk elő a naptárt, és két héttel előtte jelöljük ki a kezdőpontot. Ettől a perctől szigorú időbeosztásra van szükség ahhoz, hogy minden simán menjen. Először is válasszuk ki a megfelelő költöztetőcéget. Az interneten jó néhány vállalkozás ajánlatát megtalálhatjuk, de érdemes érdeklődni ismeretségi körünkben is, hiszen mások kellemes tapasztalata a legjobb ajánlólevél.
A költöztetőcégek általában óradíjban dolgoznak, így fontos, hogy a lehető legkevesebb idő alatt végezzenek. Ebben az esetben érvényes csak igazán „az idő pénz” örök igazsága. Mérjük fel, hogy ha van saját autónk, mennyit tudunk vele a holminkból átszállítani az új lakásba, illetve kérdezzünk körbe baráti körünkben, hogy ki tud esetleg segíteni néhány doboz átköltöztetésében.
Dobozokról gondoskodjunk minél hamarabb. A közeli boltokban, szupermarketekben érdeklődhetünk, általában örömmel adnak üres dobozokat. Ha pedig elegendőt gyűjtöttünk, kezdődhet a pakolás!
A dobozolás menetrendje
Egy költözés remek alkalom arra, hogy a régi kacatoktól megszabaduljunk. A törött bögrék, a „valamire még jó lesz” tárgyak ne tartsanak velünk új otthonunkba. Sok energiát és helyet spórolhatunk, ha megválunk tőlük. Ugyanígy járjunk el az évek óta nem hordott ruhákkal. Ajánljuk fel őket jótékonysági szervezeteknek.
A dobozolást azokkal a tárgyakkal kezdjük, amelyeket nem használunk naponta.
• A képek, könyvek, dísztárgyak, az éppen nem hordott téli vagy nyári ruhák, illetve azok a konyhai eszközök, amelyek ritkábban kerülnek elő, kaphatnak először helyet. Ügyeljünk arra, hogy megfelelően bebugyoláljuk őket, így épségben érkezhetnek meg új otthonunkba.
• A dobozokra írjuk rá, mi található bennük, és azt is tüntessük fel, ha törékeny tárgyakat tettünk bele.
• A pakolás végére, az utolsó napokra hagyjuk a naponta hordott ruhákat, használati tárgyakat, illetve gyermekünk kedvenc játékait. Ha szeretnénk a picinek megkönnyíteni a költözést, kérjük meg, hogy segítsen elpakolni a saját holmiját.
A költözés ára |
A költöztetőcégek általában óradíjban dolgoznak. Felszámolnak kiállási költséget (ez általában 2000–3000 forint), illetve a rakodók munkája után óradíjat kell fizetni. Ez 1500-tól 4000 forintig váltakozhat.
Ha Budapesten belül költözködünk, úgy a legtöbb cég fix díjat számol fel, míg vidéken kilométerenként számolják a végösszeget. A kilométerárra nehéz pontos tarifát mondani, hiszen ezt a benzinár változása is befolyásolja, de általában 100–200 forint körül van. |
• A költözés előtti, illetve utáni két-három napra lehetőleg vegyünk ki szabadságot, hogy az utolsó simításokat már viszonylagos nyugalomban végezhessük el. Ha mód van rá, úgy ütemezzük a lakások átadás-átvételét, hogy két-három napig még a régi lakásban aludhassunk, de már új otthonunkat is átvehessük. Így nem 24 óra alatt kell lebonyolítanunk az egész költözést, kevesebb az idegeskedés, kapkodás.
• Aznap, amikor a költöztetők jönnek, már minden legyen készen. Azok a bútorok, amelyeket esetleg mi is szét tudunk szedni, és darabokban szeretnénk szállíttatni (kiságy, járóka, ha van pici gyerek a családban), már útra készen várhatják a szakembereket. Előzetesen azt is mérjük fel, hogy a bútoraink közül melyik hová fér be az új lakásban, így nem akkor kell méricskélnünk, amikor a költöztetők már a kanapéval a kezükben várják, hogy hová tegyék a bútort.
• Ha minden szerencsésen megérkezett, a kicsomagolás éppen az ellentétes sorrendben történjen: először a legszükségesebb dolgok kapják meg a helyüket, majd jöhetnek a könyvek, képek, dísztárgyak.
Átadás-átvétel
És még egy fontos feladat! Ha beköltöztünk új otthonunkba – bizalom ide vagy oda –, mindenképpen cseréltessük le a zárat. Tegyük meg ezt a nyugalmunk érdekében és az esetleges félreértések elkerülése végett. Ezenkívül legyen egy úgynevezett átadás-átvétel is, amely során a vízóra, gázóra, villanyóra állását a régi tulajdonossal együtt ellenőrzik, hogy tudják, az átírásnál milyen mérőállást kell feljegyeztetniük.
Hivatalos teendők
|
Mit? | Hol? | Átfutási idő | Mi kell hozzá? |
Lakcímkártya | okmányiroda | 1 hét | tul. lap, szem. ig. |
Villanyóra | Elmű-iroda | 1 nap | tul. lap, szem. ig., lakcímk. |
Vízóra | vízművek | 1 nap | tul. lap, szem. ig., lakcímk. |
Közös költség | közös képviselő | 1 nap | tul. lap, szem. ig., lakcímk. |
Gázóra | gázművek | 1 nap | tul. lap, szem. ig., lakcímk. |
Biztosítás | a társaság irodája | 1 hét | szem. ig., lakcímk. |
Bankszámla | bankfiók | 1 hét | szem. ig., lakcímk. |