Otthon

Spórolj a fagyasztóval!

Akár a hűtőnél, a fagyasztó esetében is sokat tehetünk az energiahatékonyságért, kis odafigyeléssel jelentősen csökkenhet a villanyszámlánk.
További ötletek a FigyelőNet Energiatippek rovatában »

Zöldhullám blog »

A kényelem a fagyasztásnál pazarlást jelent, és a „forma” is sokat számít: a láda 20-40 százalékkal hatékonyabb a szekrénynél – pénztárcakímélő tippek.

Ahogyan a hűtőnél már láthattuk, úgy a mélyhűtő esetében is az ésszerű, a tényleges igényekhez igazodó méret a hatékony használat alapja. A fagyasztó térfogatát úgy válasszuk meg, hogy azt a család teljes mértékben ki tudja használni, hiszen a folyamatosan üresen álló mélyhűtő csak pénzkidobás!

Ha rendszeresen nagyobb mennyiségű élelmiszert fagyasztunk, érdemesebb fagyasztóládát vásárolni fagyasztószekrény helyett. A felülről nyitható fagyasztóláda energiafogyasztása ugyanis – gyártmánytól függően – 20-40 százalékkal kedvezőbb – figyelmeztet az Energia Klub.

A fagyasztásra szánt élelmiszereket hűtsük elő a hűtőszekrényben (vagy télen használjuk ki a külső hideget), és töröljük le róla a vizet. A fagyasztóból elővett ételeket a hűtőszekrényben hagyjuk kiengedni, így hasznosítani lehet az ilyenkor értékes hideget!

Fagyasztás előtt töröljük le a vizet az élelmiszerről! A fagyasztásra szánt élelmiszereknek is lehetőleg minimális legyen a víztartalma, ugyanis 1 kilogramm víz lefagyasztása többször annyi energiát igényel, mint 1 kilogramm szárazanyagé.

Évente egyszer olvasszuk le a mélyhűtőt, hiszen a lerakódott jégréteg miatt megnövekszik az áramfogyasztása. Ezt a jelenséget küszöbölik ki a No-Frost készülékek, hiszen belsejükben nem képződik jég, cserébe viszont folyamatosan több energiát fogyasztanak, mint hagyományos társaik. Az extra kényelem ára tehát 10-30 százalékos többletfogyasztás, ami évi hatezer forint plusz kiadást is jelenthet.

A következő részben az egyik legpazarlóbb tevékenységet, a mosást elemezzük, és több köbméter vizet segítünk megtakarítani. A fűtés, világítás, vízmelegítés területén megfogható forintokat keresd a FigyelőNet Energiatippek rovatában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top