Bár a mélytengeri síkság, ahol a Titanic nyugszik, nem egy hagyományos kirándulóhely, ahol naponta váltják egymást a csoportok, a roncs 1985-ös felfedezése óta mégis jó néhány expedíció fordult már meg ott. Valahogy egyiknek sem volt magyar résztvevője. Pedig magyar tudós járt már a Himalája tetején is, de valamiért a tenger pokoli mélységébe nem merészkedtünk eddig.
Az egyéb feltételeken túl sajátos lelki alkat és kötélidegzet is kell ahhoz, hogy valaki egy szűkös merülőszondában elinduljon szétnézni az óceánfenéken, mondjuk épp a Titanic roncsa körül. A legendás luxusgőzös kettétörött teste 3860 méter mélyen nyugszik – ott áthatolhatatlan a sötétség, dermesztő a hideg és rettenetes a nyomás. Aki oda lemerészkedik, nem számíthat arra, hogy baj esetén egy gyors mentőakció kihúzza a slamasztikából. Dr. Elter Tamás tengerkutató – társával, dr. Palkó Zsolttal együtt – a veszélyt vállalva úgy döntött, megpályázzák a részvételt a Titanic elsüllyedésének centenáriumára szerveződő nemzetközi expedícióba. A csapat egyik vezetője Anatolij Szagaljevics oceanográfus lesz, ő irányította azokat a merüléseket is, amelyeket a Titanic című film forgatásakor indítottak a roncshoz.
Aki stresszes, ne ugorjon cápák közé
| Magyarok a Titanicon A Titanic utaslistáján csupán néhány magyar név akad. Nem igaz a magát makacsul tartó legenda, hogy magyar zenészek játszottak a luxushajó éttermében. Ellenben az egyik pincér, Reischl Mátyás magyar volt, ő szerencsésen túlélte a katasztrófát. A harmadosztályon utazott egy soproni család, név szerint Kisik Antal és felesége, Hoffer Lujza, valamint gyermekeik, Kisik Vince és Mária. A szülők megmenekültek, de tizennyolc éves lányuk és Vince fiuk a vízbe fulladt. A Titanic tragédiájával kapcsolatosan az utasokat mentő Carpathia fedélközi orvosa, dr. Lengyel Árpád a leghíresebb magyar. |
„Nem vagyok klausztrofóbiás vagy pánikbeteg, feleségemmel és gimnáziumba készülő lányommal alaposan átbeszéltem a dolgot, lelkileg készen állok a merülésre” – mondja rezzenéstelen arccal dr. Elter Tamás, a húszfős expedíció egyik magyar jelöltje. Idegei láthatóan edzettek, ez talán az alapfelszerelés része egy ilyen nem mindennapi kalandhoz. „Védőügyvédként acélozódtam, hosszú éveken át rengeteg komoly ügyem volt. Azonban a jogi pályámmal párhuzamosan mindig szakítottam időt a búvárkodásra is. Oktatói vizsgát tettem, majd túravezetőként saját merüléseket szerveztem.” Az egykoron vitás nemzetközi ügyekben is részt vállaló jogász észre sem vette, hogy egy idő után nem a paragrafusokat, inkább csak a tenger élővilágát tanulmányozza. Pályaelhagyás lett a vége. „Nem mintha erősségem lenne az ezotéria, de tény, hogy a Halak jegyében születtem. Mindig vízközelbe, vízbe vágytam. Ezért kezdtem búvárkodni. Menet közben rájöttem, hogy a tengeri élővilágból elsősorban a cápák érdekelnek. Kíváncsisággal vegyes borzongással vártam első találkozásunkat. A beavatás után kimondottan kerestem a cápás merülőhelyeket. A velük való barátkozáshoz tényleg szükséges egyfajta higgadtság, lélekjelenlét, de aki nem tud uralkodni magán, ne ugorjon cápák közé…”
 |
 |
„Ha pánikolsz, úgy viselkedsz, mint egy prédaállat”
Tamás már képzett búvároktató volt, amikor pontokba szedte, s egy kézikönyvben leírta a biztonságos cápás merülés elveit. „A legtöbb veszedelmesnek kikiáltott cápával már volt közvetlen kapcsolatom, találkoztam a hírhedt nagy fehérrel, tigris- és bikacápával. Biztosan állítom, hogy a cápák intelligens élőlények, épp ez bennük a csodálnivaló. Az én szememben
| Kezes jószágok Dr. Elter Tamás cápaügyi szakértelmét nemcsak a sporttársak díjazzák, hanem az ország legnagyobb cápás akváriumának tulajdonosai is. „Évek óda besegítek nekik és közös merüléseket bonyolítok búvárvizsgával rendelkező, adrenalinra éhes jelentkezők számára. Tapasztalat? Még ezek a viszonylag kis helyre kényszerített példányok is szelíd jószágként viselkednek, ha nem süt a betolakodóról, hogy fél és provokálja őket. Etetéskor a cápák finomabban veszik el a tenyeremből a halat, mint bármelyik kutya a neki odanyújtott virslit. |
legalábbis nem vérengző fenevadak. Gondoljunk csak bele, évente nagyjából száz ember elleni cápatámadást regisztrálnak, ebből átlagosan 10 eset halálos. Vessük össze ezt az adatot azzal, hogy évente egyedül csak Indiában ötvenezer ember hal meg kígyómarás következtében, a világon pedig átlag húszezren válnak kutyatámadás és ötezren méhcsípés áldozataivá. Miért épp a cápáktól kellene félnem? Megtanultam, hogyan kell értelmezni a jeleiket, s ezek ismeretében partnerként viselkedem velük. Hidegvér nélkül persze mindez nem menne, hiszen a cápák az orrukon található »Lorenzini-ampulláikkal« a legkisebb érzelmi és hangulatingást is érzékelik. Ha idegesek vagyunk, megváltozik a testünket körülvevő bioelektromos mező mikrofeszültsége, s ez egyfajta jelzés a cápáknak. A későbbi zsákmányállatok vesztét gyakran ez az izgalom szülte hirtelen feszültségingadozás okozza. Ha jön a cápa, és pánikolunk, éppen úgy viselkedünk, mint egy klasszikus prédaállat, annak pedig rossz vége lehet. Menekülés helyett életmentő lehet inkább egy helyben maradni, javaslom a függőleges pozíció felvételét, stresszoldásként pedig lélegezzünk mélyeket.”
„Nem hibázhatunk”
Nem kérdés, hogy az első száz méter után mélyeket kell lélegezni abban a bizonyos háromszemélyes vízi járgányban is, ami a kutatóhajóról az óceánfenékre szállítja a Titanic roncsának vizsgálgatására készülőket. „A bázis az Akademik Keldis orosz oceanográfiai kutatóhajó. A mélytengeri expedíciót a hajó egyik MIR szondájával hajtjuk majd végre, melynek héjszerkezete 6000 méter mélységig biztosan nem roppan össze. A kabinban rettenetesen szűk a hely, éppen annyi, hogy a pilóta és a két kutató ülő pozícióban elférjen. A megfigyelőablak 20 cm vastagságú! Lefelé ereszkedve egyre kevesebb a fény. Viszonylag hamar, 4-500 méteres mélységben beáll a vaksötétség, attól kezdve csak reflektorokkal látunk. Két és fél órán át tart az út lefelé, éppen ugyanennyi vissza. Az idegek játéka lesz, melyben bizonyára jól jön majd az a kiképzés, amit a cápák mellett volt szerencsém megélni. Magára a kutatásra mindösszesen hat óránk marad. Nem hibázhatunk odalent.”
„Nem nyúlunk az ereklyékhez!”
A magyar Titanic expedíció nem zsákmánygyűjtésre indul, hiszen a roncs minden egyes darabja az RMS Titanic társaság tulajdonában van. Elter Tamásék az óceánfenéken szétszóródott díszes tányérokhoz, kávéscsészékhez, de még a legkisebb ezüstkanálhoz sem nyúlhatnak. Elhelyeznek viszont egy emléktáblát a roncsnál a hajó magyar áldozatainak tiszteletére.
Fő küldetésük azonban nem ez, hanem hogy olyan tudományos megfigyeléseket végezzenek, melyek a szerencsétlenül járt luxusgőzös történetét új információkkal egészítik ki. „A hajó egészén rozsdafaló baktériumok telepedtek meg, melyek szép lassan elfogyasztják a fémtestet. Kérdés, hogy az elmúlt száz év állagromlása alapján lassuló, avagy gyorsuló folyamatról beszélhetünk-e – mondja a kutató.
– Vizsgáljuk a hajótestet érő mechanikai hatásokat, így a rettenetes víznyomás okozta változásokat is. A korábban készített felvételeket összevetve látható, hogy az egyes szinteket tartó traverzek az idő múlásával görbülnek, így a hajófenék és a fedélzeti szint, ha lassan is, de közeledik egymáshoz. A meghajlás mértéke elérheti azt a kritikus pontot, amikor vastraverz tovább már nem viseli el a feszültséget, és megroppan. Egyelőre senki sem tudja, hogy ez mikor következik be.” A magyar expedíció mindemellett a Titanic kettészakadt testének korábban kevésbé kutatott hátsó részét kívánja alaposabban feltérképezni. „A tat az orr részhez képest csaknem fél kilométer távolságra csapódott az óceánfenékre. Mivel sokkal jobban sérült, eddig elsősorban nem rá koncentráltak a tudósok. Az orr-rész azért maradhatott viszonylag ép, mert a jégheggyel való találkozás után hamar megtelt vízzel, és így merült el. A tat viszont fejre állt, és a helyiségeibe ilyen módon beszorult levegővel indult el lefelé. Ahogy süllyedt a test, úgy lett egyre nagyobb a nyomáskülönbség a bezárt légbuborékok és a víz között, a levegő sok esetben robbanásszerűen, a testet roncsolva szabadult a fogságból. Mi épp Titanic roncsoltabb hátsó felét kívánjuk kutatni, annál is inkább, mert a hajótestnek ezen a részén található a kormánylapát, melynek állása választ adhat arra kérdésre, hogy történt-e navigációs hiba, és ha igen, pontosan milyen azokban a vészterhes percekben, amikor a Titanic a jéghegynek ütközött.”
