Egy friss angliai felmérés szerint tízből három ember szinte soha nem mos ablakot, a válaszadók negyede pedig elismerte, hogy a sütőt nem szokta megtisztítani. Minden huszadik megkérdezett pedig ahelyett, hogy maga végezné el, inkább takarítót hív, és rá bízza az utált házimunkákat.
Tízből négyen inkább lábbeli nélkül járnak a lakásban, és ily módon igyekeznek tisztán tartani a szőnyegeiket, ahelyett hogy rendszeresen porszívóznák és szőnyegtisztítóznák őket.
A válaszadók 14 százaléka pedig úgy nyilatkozott: a csempék, mosdók, kádak és persze a vécé pucolását végzi a legkevésbé szívesen, és évente legalább egyszer gondja akad az eldugult lefolyókkal.
Mint azt Richard Caines, a felmérést végző cég elemzője elmondta, a friss eredmények egybevágnak a takarítószerek piacán tapasztalt fogyasztásnak. A statisztikák szerint ugyanis ablaktisztítóból adnak el a legkevesebbet, míg a bútortisztítók és a speciális, nagyobb hatékonyságot ígérő tisztítószerek iránt nőtt a kereslet.
Ti melyik házimunkát utáljátok a legjobban? Milyen gyakran végzitek el mégis?