nlc.hu
Otthon
Mit tegyünk, ha jön a víz?

Mit tegyünk, ha jön a víz?

A megáradt folyóvízbe semmiképp se menjünk bele, mert már egy húsz centi magas vízfolyás is ledönthet minket a lábunkról. Hasznos tanácsok a katasztrófavédelemtől.

Lassan közeledik az árhullám a Dunán, és mivel a szakemberek rekordközeli vízállásra számítanak, a miniszterelnök veszélyhelyzetet rendelt el kedd déltől Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, valamint Pest megye és a főváros egyes területeire. Sok helyen önkéntesek segítenek be a védekezésbe, és a márciusi 15-ei hóviharból okulva nem árt, ha tudjuk, mit kell tennünk, mire figyeljünk, ha a településünket, házunkat, lakásunkat fenyegeti a víz.

Ehhez állította össze a legfontosabb tudnivalókat a Pest Megyei Katasztrófavédelem váci kirendeltsége. Az információk a Szentendrei-szigeten található Szigetmonostor webszájtján jelentek meg, és a hasznos listát egyre többen osztják meg az ismerőseikkel a Facebookon.

Ebből többek között kiderül, hogy már egy ártatlannak tűnő, húszcentis vízfolyás is lesodorhatja az embert a lábáról, és már harminccentis víz is elég ahhoz, hogy a kocsink leálljon egy elöntött út közepén.

Az áradó Rába Győrben, a Radó-szigetnél június 4-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Az áradó Rába Győrben, a Radó-szigetnél június 4-én Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Mire figyeljünk?

  • A megáradt folyóvíz kiszámíthatatlan, ne menjünk bele! Ha elöntött területen, úttesten gyalogosan kell áthaladni, legalább ketten induljunk el, hogy segítséget tudjunk nyújtani egymásnak. Előtte győződjünk meg a víz mélységéről, és vegyünk fel megfelelően védő lábbelit. A leszakadt villanyvezeték életveszélyes!
  • Ne telefonáljunk, csak segélykérési céllal, mert a mentőerőknek szükségük lehet a vonalakra.
  • Ne kíséreljünk meg átkelni a hömpölygő vízen, mivel nem ismerhetjük annak mélységét és sodrásának erejét – már a 20 centiméter magasságú vízfolyás is ledöntheti az embert a lábáról.
  • Autóval se kíséreljük meg az átkelést az áradaton – már a 30-40 centiméter mélységű víz is károsíthatja gépjárművet olyan mértékben, hogy az leálljon.
  • Figyeljük a külső tájékoztatást, ha lehet a televízió és a rádió híradásait, a hangosbeszélőt, a szirénát.
  • Ne hallgassunk rémhíreket, ne terjesszük azokat!

Hogyan készüljünk fel, ha elönthet minket a víz?

  • Készítsünk elő zseblámpát, elemes rádiót, mobiltelefont, illetve ezekhez tartalék elemeket és akkumulátorokat.
  • Szerezzünk be megfelelő védőruházatot: gumicsizmát, vízhatlan ruhákat, kesztyűt.
  • Az udvarról vigyünk be a lakásba minden olyan dolgot, amit a víz elsodorhat, vagy amiben kárt tehet.
  • Értéktárgyainkat, háztartási eszközeinket vigyük fel a padlásra, illetve az emeletre, vagy szállítsuk el.
  • Ha van rá lehetőségünk, segítsünk a szomszédainak, ismerőseinknek, vagy jelentkezzünk a hatóságoknál önkéntesnek.

Teendők, ha kitelepítésre kerül sor:

  • Ha a hatóság a lakóhely elhagyására szólít fel, kövessük az utasításokat.
  • Kitelepítés során érvényesül a család együtt tartásának elve.
  • Mielőbb térjünk a lakásunkba, hogy a kitelepítésre, kimenekítésre a család együtt tudjon felkészülni.
  • Ha a veszélyhelyzet bekövetkeztekor a tanulók az iskolában tartózkodnak, az osztályok tanulóiért a nevelő felel, ő viszi őket a kitelepítési gyülekezőhelyre, a befogadási helyen leadja a névsorukat.
  • Készítsük össze családunk számára egy hátizsákban vagy válltáskában – hogy a kezünk szabadon maradjon – a legszükségesebb személyes felszereléseket.
  • A lakásból való távozáskor zárjuk el a víz- gáz-, elektromos vezetéket.
  • Csukjuk be az ablakokat, az ajtókat kulccsal zárjuk be.
  • A kályhákban, tűzhelyekben égő tüzeket oltsuk el.
  • A megadott gyülekezőhelyet lehetőleg gyalog közelítsük meg, a kijelölt útvonalon.
  • Csoportosan közlekedjünk, hogy segíthessünk egymáson.
  • Mindenki eldöntheti, hogy a befogadásra kijelölt helyre vagy rokonokhoz, ismerősökhöz megy.
  • A gyermekekre, idősekre és betegekre különösen oda kell figyelni. A gyülekezőhelyen be kell jelenteni a mozgásképtelen betegeket, akiket a mentőegységek szállítanak el, de magukra hagyni őket nem szabad.
  • Ne veszélyeztessük senkinek az életét a család értékeinek védelmével, mert a hátramaradt ingatlanok, egyéb vagyontárgyak őrzését a rendőrség, polgárőrség, őrző-védő szervezetek végzik.

A listából kimaradt, de az is fontos, hogy a háziállatainkat semmiképp se hagyjuk a sorsukra, kikötve vagy bezárva, mert akkor nem fognak tudni elmenekülni. Ha tehetjük, vigyük őket is magunkkal.

Mit vigyünk magunkkal, ha kitelepítenek minket?

– Személyi okmányokat, értéktárgyakat, készpénzt, bankkártyát;
– két-három napi élelmiszert (szükséges naponta 3000-3600 kalória) – konzerv, nem romlandó élelmiszer –, egy liter ivóvizet;
– az évszaknak megfelelő lábbelit, felsőruházatot, fehérneműt;
– tisztálkodási eszközöket;
– rendszeresen használt gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket (a gyógyszerérzékenységet jelezni kell);
– takarót (esetleg hálózsákot, gumimatracot);
– ha van, hordozható rádiót;
– a gyermek kedves játékát, megnyugtatásul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top