Lassan nincs is olyan alkotásra hajlamos édesanya, aki ne gondolkozna azon, milyen jó volna vidám figurákkal színesíteni a gyerekszoba falát. A Kreatív Anyukák Klubjának pályázatán az is kiderült, rengeteg ügyes kezű kismama akad országszerte. Ez a cikk most nem nekik szól, hanem azoknak, akik komolyabb tapasztalat nélkül szeretnének belevágni a gyerekszoba falának kidekorálásába.
Hogy bárkinek lehessen sikerélménye, összeszedtük a legfontosabb tippeket a vajdasági Blinka Annamária segítségével, aki sokáig hobbiszinten űzte a falfestést, de néhány éve már ebből is él meg.
Bambit fest a szülésznő
„Annak idején én is könnyebben el tudtam volna kezdeni, ha valaki segített volna tanácsokkal, és nem egyedül kellett volna rájönnöm a dolgok menetére” – mondta nekünk a kétgyerekes anyuka, aki végzettsége szerint szülésznő. Először a saját szobáját festette ki még 14 évesen, majd a barátnőkét, később az ismerősök gyerekszobáit, és folyamatosan egyre többen hívták festeni. Miután iskolába kezdtek járni a gyerekei, felmondott a munkahelyén, és azóta csak ezzel foglalkozik, mivel így maga tudja beosztani az idejét.
„A most divatos falmatricák megfestéséhez nem kell nagy kézügyesség, szoktam ajánlani, hogy nyugodtan próbálkozzanak, mert nagyon elrontani nem lehet – biztatta a bátortalanokat.
– Az első talán nem lesz tökéletes, de másodjára, harmadjára belejön az ember.”
Az első alkotása neki sem volt hibától mentes, főleg hogy temperával esett neki a falnak nagy lelkesen, csakhogy az nem vízálló és maszatálló, ráadásul drágább is. „Egy gyerekszobánál figyelni kell arra, hogy a kicsik szeretik simogatni a frissen felfestett Micimackót, ezért fontos, hogy tartós, vízálló festéket használjunk, különben hamar maszathalmaz válik belőle” – mondta.
A legfontosabb lépések Annamari tippjeivelMit fessünk fel?Először válasszuk ki, milyen képet szeretnénk felfesteni. Rákereshetünk az interneten például mesék címeire vagy falmatricákra, rengeteg képet fogunk találni, de ebben a Nők Lapja Café fórumán is gyűjtöttek sablonokat az olvasók. A kezdőknek érdemes olyan képet választaniuk, amit csak le kell másolni, és nincsen benne színátmenet, elég a figurákat kifesteni a megfelelő színre, majd a kontúrokat meghúzni feketével. Ilyenek például a Hupikék törpikék szereplői, ezekkel a rajzokkal nem nagyon lehet tévedni. Ennél sokkal nehezebb megfesteni mondjuk az Oroszlánkirályt, ahol egy alapszínt kell felvinni, majd egy sötétebb árnyalattal rámenni ott, ahová az árnyékok esnek. Így válik térbelivé a figura. Figyeljünk az ecsetre!Nagyon fontos, hogy milyen az ecset, és milyen a festék. Ha mindkettő megfelelő, az nagyon jó kiindulópont. A puhább sörtéjű ecsetekkel nagyon szép kontúrokat lehet húzni, a durvábbakkal pedig szépen lehet árnyalatokat csinálni. Milyen festéket válasszunk?A festékválasztásnál az első szempont az, hogy jó színtakarású egyen, mivel ezeket az aprólékos rajzokat sok munka többször átfesteni. Ezért érdemes kültéri festékeket használni, a betonfestékekkel nagyon szép hatásokat lehet elérni. A másik előnyük, hogy mivel vízállóak, a konyhában vagy fürdőben is szépen megmaradnak, és bírják azt is, ha a gyerekek tapogatják. Ha maszatos lesz a kép, vizes ruhával le lehet törölni, bár ez sem bírja a végtelenségig. Nagy mennyiségű festékre nincsen szükségünk, a főbb színekből is elég egy-egy deci. Így játszhatunk a színekkelA színeket magunk is kikeverhetjük, csak arra figyeljünk, hogy a fehér alapszínből jó minőségűt vegyünk. Ha kikevertünk egy árnyalatot, előbb próbáljuk ki, hogyan mutat a falon, vigyünk fel egy kicsit ecsetvonásnyit, szárítsuk meg hajszárítóval, így időben látni fogjuk, ha még változtatni kell rajta. Fehér betonfestéket a feketébe is érdemes keverni, mert így jobban fed, és a színén nem látszik, hogy nem tiszta feketével dolgoztunk. Az élénkebb színeket, mint a pink vagy a türkiz, viszont nagyon nehéz kikeverni, ezeket jobb megvenni készen. Hogyan kerül ez a falra?Az egyik legnagyobb kérdés az, hogyan vigyük fel a kiválasztott képet a falra. A legegyszerűbb megoldás, ha projektorral vagy diavetítővel kivetítjük, és átfestjük a körvonalakat. Projektort viszont nem tud mindenki kölcsönkérni, a diavetítővel pedig csak azt vetíthetjük ki, ami megvan nekünk diafilmen. Ha mindkét út zsákutca, de félünk vonalvezető nélkül nekimenni az üres falnak, akkor is marad egy harmadik, kicsit bütykölősebb megoldás: indigóval is felrajzolhatjuk a falra a mesefigurákat. Ehhez nyomtassuk ki először a képünket egy A4-es lapra, majd rajzoljunk rá vonalzóval egy szabályos négyzetrácsot, ennek a segítségével rajzolhatjuk majd át egy nagyobb papírra a képünket. Ez azért is fontos, mert egy többméteres képnél könnyen el lehet csúszni az arányokkal. Hobbiboltban vagy művészellátóban vegyünk nagyméretű, vastag papírt, aminek van tartása, húzzuk be arra is a négyzetrácsot, és kezdhetjük átmásolni a mesefiguráinkat. Ha szükséges, több lapot is összeragaszthatunk. Amikor elkészültünk, a megfelelő mennyiségű egymáshoz ragasztott indigóval egyszerűen átrajzolhatjuk a mintát a falra. +1 tippHa nem akarjuk már az elején elmaszatolni a művünket, akkor mindig felülről lefelé haladjunk a festéssel, a jobb kezesek balról jobbra, a balkezesek fordítva. Különben könnyen elkenhetjük a frissen felvitt képet, ahogy a csuklónkkal támaszkodunk a falon. |