“A feleségem kincses ládában gyűjtötte az ékszereimet”

– Készítesz gőzmozdonyos pendrive-ot, ékszertartó dobozkákat, tűzzománc pecsétnyomót, és kanalakra írsz szerelmi vallomásokat. Az alkotásaid olyanok, mintha egy sosem volt mesebeli világ tárgyai volnának.

– Így van! Ez a stílus a steampunk, és egyre többen ismerik Magyarországon is. Úgy tudnám összefoglalni – ezt egyszer olvastam valahol –, hogy „a sosem volt tegnap holnapja” köszön vissza ezeken a tárgyakon. Egészen a viktoriánus korig, az 1800-as évek végétől az 1910-es évekig tartó korszak a gyökere a steampunknak: a gazdasági fejlődés, a sok új vívmány, a fogaskerekek, a mozgó kütyük, a divat, a fűzők, a nagy szoknyák, és a sort még hosszan lehet folytatni.
A tárgyaim úgy néznek ki, mintha ebből a korból származnának, mégis nagyon maiak. Minden alkotásomban használok, és ilyen értelemben újrahasznosítok valami régit. Egyébként nem kifejezetten a stílus rajongói a vevőim, nagyon sokan vannak, akik soha még csak nem is hallottak róla, mégis megtetszik nekik valami, vagy arra gondolnak, hogy milyen jó lenne ajándékba adni egy szívüknek fontos embernek.

– Honnan szerzed be az alapanyagaidat?
– Rengeteget járok ócska- és bolhapiacra, főleg a régi órákba vagyok szerelmes. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy legyen az bármilyen alkatrész, biztosan jó lesz valahova, mert mindenben van valami jó. Ha most még épp nem is tudom, hogy milyen pendrive vagy ékszer alkatrésze lesz, lehet, hogy egy évet is pihen a limlom a műhelyemben, aztán majd eljön annak is az ideje, hogy egy alkotáshoz pont az a kis darab kelljen. Van olyan, hogy hosszú hónapok, akár évek is eltelnek, amíg valami elkészül. Sokszor egyébként úgy alkotok, hogy azt tudom csak, mit szeretnék érezni a végén, amikor a kezembe veszem a tárgyat. Aztán előbb-utóbb jön hozzá egy konkrét kép is.

– Hogyan lettél ötvös?
– Elsőéves voltam a főiskolán, amikor az EFOTT-on arra lettem figyelmes, hogy egy hosszú hajú fiú ül a fűben, valamik lógnak mellette, és lányok hada veszi körül, akik türelmesen várnak.  Suttyomban megnéztem, közelebb mentem: drótékszereket árult. Akkor arra gondoltam, ezt kellene nekem is csinálnom, ez a nekem való szakma! Az egyik, amit imádok az ötvösségben, az az, hogy a megrendelőim és én nem ellenérdekeltek vagyunk. Ugyanazt akarjuk mind a ketten: olyan tárgyakat, amelyek jó érzéssel töltenek el.

– Mára kiforrott, beazonosítható stílusod lett. Milyen út vezetett idáig?
– Érdekes, hogy a mai napig csak olyan típusú ékszereket készítek, amilyeneket a feleségem hord: fülbevalót és nyakláncot például, de hajcsatot nem készítek. A feleségemmel való kapcsolatom folyamatosan inspirál az alkotásban. Amikor megismertem, elkezdtem neki udvarolni. Olyan klasszikus értelemben. Rengeteg ékszert készítettem neki. Ezeket ő összegyűjtötte egy kincsesládában, a mai napig megvannak. Ezek a kezdeti ékszerek fontosak voltak ahhoz, hogy ma már saját stílusom legyen.

– A feliratos kanalaid nagyon népszerűek a netes boltodban. Ezek használati tárgyak vagy díszek?
– Elsősorban azt gondolom, hogy ajándéktárgyak, használatra tervezve. A felirat mindig személyes, egy-egy üzenet mondjuk a szerelmespár egyik tagjától a másiknak, vagy egyik családtag üzen így a másiknak, esetleg barátok egymás között. Az az izgalmas ezekben az üzenetekben, hogy sokszor nyelvtanilag teljesen rendben vannak, de a tartalma olyan, hogy csak a két fél érti, mert az ő közös nyelvükön íródott.

– Gyakorlatias kérdés, de hogy lehet a feliratos kanalakat tisztítani?
– Azt szoktam mondani, hogy ne a többi evőeszközzel mossák el a mosogatógépben, hanem külön, szivaccsal. Ezt a pár perces figyelmet, törődést meg is érdemli az a kanál. Egyébként teljesen egyszerűen és gyorsan tisztítható, nem marad meg benne ételmaradék és evés közben sem okoz semmiféle rossz érzést vagy furcsaságot, hogy rajta van a felirat. De hát a puding próbája az evés: ki kell próbálni!

– A kanalak mellett az 1 forintos gyűrűid is tarolnak. Mi lehet a sikerük oka?
– Igen, nagyon szeretik az emberek. Attól függően, hogy ki mikor született, illetve volt fiatal, más-más korú pénznemet választ. Talán a siker titka a korosztályokra bontható össznépi múltba merengés.

NÉVJEGY Fehér Csaba a Meska egyik ötvös-aranyművese. Eredetileg tanár a szakmája, néhány év után azonban kézművesnek állt. 1997-ben alapította Ezüstkovács Ötvösműhelyét. Munkáit a Képző és Iparművészeti Lektorátus rendszeresen zsűrizi. Azt vallja magáról, hogy az ötvös nem ismer lehetetlent. Csaba mára akkora sikert ért el a portékáival a Meskán, hogy mostanra csak ott árul, a bevétele jelentős részét a kézműves portálon való eladásból szerzi. Ha kíváncsi vagy egy aranyműves műhelytitkaira, itt elolvashatod!