Otthon

Már a kisbabák is táblagépet használnak

Szülőknek, akik eddig nem tudták, mi hiányozhat még a babájuk életéből.

Bár az okosbili után már nem túl sok mindenen lepődünk meg, azért nem mondhatnánk, hogy a szemünk sem rebbent, amikor megpillantottuk a táblagéppel ellátott babaszéket.

A(z) “Mi a véleményed a táblagépes babaszékről?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Borzasztó, hogy egyáltalán létezik.

Ezt a „remek” terméket az egyik legismertebb, babafelszereléseket gyártó amerikai márka dobta piacra, a célja pedig – az ismertető szerint legalábbis – az, hogy a babák a számukra kifejlesztett táblagépes alkalmazások segítségével tanulhassanak és játszhassanak. Elvégre nem lehet elég korán kezdeni a képernyőfüggővé nevelést…

A holmi nem aratott osztatlan sikert, az interneten rengeteg kritikus vélemény olvasható vele kapcsolatban. Borzalmas. Káros. Szörnyű – írta egy hozzászóló. Ne vedd meg, mondd el a barátaidnak, hogy ők se vegyék meg, és az isten szerelmére, ne add a babának! – fogalmazott egy másik kommentelő. Kérlek, tegyétek meg az emberiségnek azt a szívességet, hogy nem veszitek meg ezt. Ez kínos az emberiség számára! – így egy harmadik vélemény.

Itt a táblagépes babaszék!

 

Forrás: Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top