“Olyanná kell nevelni a kutyát, hogy el lehessen venni tőle a falatot, annyira bízzon bennünk – tanácsolta elsőként a Széchenyi-díjas professzor, aki jövőre már 80 éves lesz. – Persze könnyű ezt mondani, de velem is előfordult, hogy Jeromos kutyám megmorgott egy hasonló helyzetben. Komoly dilemma elé kerültem, hiszen rá sem hagyhatom, és erőszakkal sem vehetem el tőle, mert az agressziót kerülni kell. Végül megmagyaráztam neki, hogy csak megnézem és vissza fogom adni. Kellett neki egy kis idő, de sikerült leküzdenie az érzéseit.”
 |
| Csányi Vilmos és Jeromos |
Csányi Vilmos a kutyák Vekerdy Tamása, és ő sem a levegőbe beszél, több évtizeden át kutatta a viselkedésüket szigorúan tudományos eszközökkel, majd megdöbbentő eredményekre jutott. A kezdeti hitetlenkedés után végül a tudományos szcéna is elismerte ezeket, és így megszületett a kognitív etológia.
Ők is családban élnek, és befogadnak
Az általános elképzelés hosszú ideig az volt, hogy a kutyák és a farkasok falkákban élnek, és az agresszión alapuló rangsor határozza meg a szerepeket. Azaz, aki erősebb és hangosabb, az a főnök. Csányi és más, külföldi kutatók azonban bebizonyították, hogy ez csak mesterséges környezetben, korlátok között igaz, ahogy az emberek is teljesen másképp viselkednek a börtönökben, mint szabadon. A farkasok valójában családként élnek, anya, apa és a kölykök, természetes családi alárendeltségi viszonyban. Az idegenekkel persze lehetnek agresszívek, de egymás közt a farkasok toleránsak, kedvesek, együttműködőek, ritka a konfliktus.
A kutyák ezen a területen annyiban különböznek a farkasoktól, hogy az ember is része lehet a családnak és ahogy az a jól működő családokban lenni szokott, a családfők a megfelelő mértékben jutalmaznak és büntetnek. A kutyaiskolák jelentős részében mégis a megfélemlítés az egyik legfontosabb eszköz, és bár Cesar Millan jóval kedvesebb módszerekkel dolgozik, még ő is nevetséges jelentőséget tulajdonít olyan részleteknek, hogy ki lép ki hamarabb az ajtón sétára indulva.
Meg lehet törni, de ki élne egy rabszolgával?
Nem mintha a magyar etológus a hagyjuk mindent rá elvet hirdetné, a legkevésbé sem. Állandó vitában állnak egymással a tekintélyelvű és a liberális nevelés hívei, de ez már az alapoknál félrement. “Fajta- és személyiségfüggő, hogyan kell nevelni – állítja az etológus. – Egy dobermannal értelemszerűen jóval keményebben kell bánni, míg egy tacskóval lehetünk puhábbak, kedvesebbek.” De az oly sok kiképző által támogatott agresszív beavatkozást semmiképpen sem tartja célravezetőnek: “Meg lehet törni a kutyát, de ki akar egy rabszolgával együtt élni?”.
A gyerekneveléses párhuzamnál maradva Csányi Vilmos is hangsúlyozta, mennyire fontos az érzelmek hiteles kifejezése, a düh, az elégedetlenség egyértelmű és határozott kimutatása. A lényeg, hogy ne tartson sokáig, mert a kutyák a mostban élnek. A gyerekekkel ellentétben a négylábúaknál néha bizony oda kell csapni, és ha az ember időnként igazságtalan, hirtelen, olyankor nyugodtan bocsánatot lehet kérni.
Mi van akkor a tragikus balesetek mögött?
Ilyen egyszerű lenne a médiában rendszeresen szereplő tragédiák elkerülése? A professzor szerint a megelőzésnek valójában sokkal hamarabb kell elkezdődnie: még azelőtt, hogy egyáltalán úgy döntünk, hogy a családba fogadunk egy kutyát. És ezen a területen tökéletes az egyetértés az általunk megkérdezett oktatók, állatorvosok, állatvédők, Cesar Millan és Csányi Vilmos között. Legfontosabb az előzetes tájékozódás, az önismeret. Ki vagyok én, milyen vagyok, milyen az életmódom, milyen fajtájú és személyiségű kutya illik hozzám?
“Kedves, félénk, magányos idős hölgynek nem való a német juhász és hiába fordul trénerhez, kiképzőhöz, mert az embert kellene megváltoztatni, nem a kutyát. Akármilyen remekül viselkedik az állat a kiképzővel, ahogy visszakerül a nénihez, ismét a régi lesz. Sajnos rengeteg ilyen, sokszor súlyos problémával fordulnak hozzám” – meséli az etológus.
Gyerekek mellé különösen ajánlott
Az után, hogy kutatóként rengeteg kutyát megismert, és emellett három saját eb boldog gazdája, kíváncsiak voltunk, Csányi Vilmos szerint kinek való akkor a kutyatartás? “Mindenkinek, aki társra vágyik. Gyerekek mellé különösen ajánlom, kitűnő szocializációs eszköz – állítja a professzor. – Persze, ha a kutya volt ott korábban, oda kell figyelni, be kell vonni a kisbaba érkezésével kapcsolatos teendőkbe, meg kell vele ismertetni az új családtagot, pont ahogy egy nagy testvérrel teszi a gondos szülő.”
De nem csak kisgyerekkorban lehet hasznos egy kutyatárs. “Tinédzserek számára szinte életmentő lehet, átsegíti őket a kamaszkor traumáin. Persze, ha a gyereket nem érdekli, nem szabad erőltetni, mert az elhanyagolt kutyából szörnyeteg válhat. Csak az tartson kutyát, aki hajlandó rá időt és energiát áldozni. De megéri.”
Íme a 10 leghasznosabb dolog, amit a kutyás könyvekből és az oktatóktól megtanultunk:
1. Alaposan gondold végig, milyen vagy te és a családod, miért és milyen kutyát akarsz!
2. Légy türelmes, bizonyos változások elfogadásához napokra, hetekre is szükség lehet. A kérések, feladatok végrehajtásához pedig percekre.
3. A kötődés és a bizalom pont olyan fontos, mint egy gyereknél.
4. Ha feladatot adsz, kérsz valamit, teremts szemkontaktust, könnyebb dolgod lesz.
5. Lehetőleg rövid és ne automata pórázt használj.
6. Fontos a rendszeres pozitív visszajelzés, jutalmazás – de nem kell mindig jutalomfalat, a kedvesség, dicséret is elég.
7. A mozgás mellett az agymunka is kell a kutyáknak. Nem feltétlenül muszáj trükkökre tanítani, lehet keresőset is játszani vagy bármit, ami neked is örömet jelent.
8. Nőként talán nehezebb, de muszáj megtanulnod a hangos és határozott NEM kimondását, különben nagyon nehéz dolgod lesz.
9. Szükség van határokra, mindenképpen. Akármilyen cuki.
10. Lehetőleg az egész család azonos módon kezelje a kutyát, ne legyen jó zsaru–rossz zsaru játék.
