A kisfiam (2 éves), ha leveszi a cipőjét, akkor mániákusan egymás mellé teszi, vagy fel a cipős szekrényre, vagy be a dobozába. Nagyon fura! Azért fura, mert nekem van egy öcsém és egy apukám, akik az előszobában ott és úgy hagyják a cipőiket, ahol éppen kiléptek belőle. Nem baj, ha aztán minden más arra járó átesik rajtuk. Hogy van ez? Mikor veszítik el a rendtartás képességét a férfiak? Vagy szépen lassan mi nők, feleségek és anyák rontjuk el őket azzal, hogy sok mindent megcsinálunk helyettük?
Amikor hazaérnek, kinyílnak a zsebek
De mondok egy másik példát, hogy ne csak a cipőknél maradjuk. A férfiak ugye nem hordanak táskát, mert minek az, teljesen felesleges – mondják ők! Na, persze, úgy jó, hogy nem kell táska, ha a nadrágjukon minimum négy hatalmas zseb áll rendelkezésre, hogy elnyelje a pénzt, a telefont és a kulcsot. Na, és mi van, amikor este hazatérnek? A zsebeik tartalmát kipakolják a lakás szabad felületeire. Ez pedig engem megőrjít, főleg, hogy mindenhol elszórt apróba botlok. Szerencsére a súrlódások elkerülésében, a harmonikus együttélésben segítségünkre lehet a lakberendezés. Én eddig a következő két trükköt alkalmaztam a szanaszét hagyott cipők és az itt-ott felbukkanó aprópénzek, azaz a rendetlen férfiak ellen.
Cipők
A nagyvárosi előszobák nem tágasságukról híresek, mi éppen a helyspórolás miatt tettünk textil- és műanyagdobozokat a cipős szekrényre, így több minden elfér. A felső, kalaptartó részen található dobozban az én millió szandim és balerinacipőm kapott helyet, amiket nem használok mindennap, a fiúk pedig egy műanyag dobozt kaptak az alsó polcon, ami kitűnően megfelel a vászoncipők elhelyezésére. Furcsa, mert bár nem sokkal egyszerűbb bedobni a csukákat a dobozba, ezt mégis szívesebben megteszik, mint ha egymás mellé kellene helyezni őket a polcra.
Apró
Az előszobánk szinte közvetlen kapcsolatban áll a konyhával, a két helyiség közötti átvezetőn pedig egy zsúrkocsi található. Az aprók kérdését ennek a kocsinak a legfelső rakodófelületén oldottam meg. Tettem ki egy fonott kosarat a kulcsnak, egy virágcserepet az aprónak. Így nem az asztalon heverésznek össze-vissza ezek a tárgyak, hanem viszonylag rendezetten. De nézzük csak meg képekben, mások hogyan csinálják!
1. Ha már a formatervezők is mutatnak alternatívát, úgy tűnik, nem csak nálunk probléma az aprópénz tárolása. Ez a termék ráadásul a kulcsok lerakására is alkalmas:
2. Ha valaki irtózik a műanyag dobozoktól, vagy éppen nem passzol a lakása stílusába, az egy régi, fa szerszámos ládából is készíthet cipőtartót:
3. A sár is probléma sokszor. Hogy ne legyen minden tiszta latyak, tegyünk tálcákat az előszobába:
4. Ez az előszobabútor már kifejezetten úgy készült el, hogy az ülésre alkalmas pad alatt tárolókosarak találhatók:
5. A fiókos megoldás is működhet, hiszen ahogyan egy kosárba, ebbe is csak bele kell hajítani a lábbeliket, majd betolni, és lám, rend is van!
6. A gyerekeknél tuti működik: ha játékossá tesszük a sapkák tárolását, akkor szívesebben teszik a helyükre a dolgaikat.
7. Ismét egy tálcás és kosaras variáció:
8. Itt, bár annyira nincsenek elrejtve a szem elől a cipők, de a fémkerettel ellátott fadobozok stílust adnak az előszobának:
9. Ebben az esetben is az ülőfelület alá rejtettek egy kosárnyi holmit:
10. Az előző szerszámos ládáshoz hasonló ötlet, csak ezúttal fadobozokat használt a lakberendező (itt megtalálod, hogyan készíthetsz magad tárolódobozt méretre vágatott lécekből):
11. Imádom! Így lesz egy kidobásra ítélt kéztörlő dobozából stílusos érmetartó:
12. Ha kedvelitek a romantikát, akkor a kosarak és kaspók helyett a lerakóasztalra kerülhetnek tortaállványok is – ezeken is lehet tárolni a kulcsokat, pénzérméket…
… és a zsebekből kikerülő egyéb apróságokat:
A képek forrásáért kattints a fotókra!