Mit csináltok ti valójában?
Fogadjuk az Állatkert Hungária körúton lévő, zárt mentőhelyére beérkező állatokat: etetünk, ápolunk, takarítunk, felnevelünk – mikor épp mire van szükség. Hárman vagyunk, Szima Andreával és Czuczor Istvánnal dolgozom együtt. Évente mintegy 2000 állat fordul meg nálunk, az egész országból fogadjuk a magánszemélyek és a Nemzeti Parkok által küldött egyedeket.
És milyen állatok kerülnek hozzátok?
A védett és fokozottan védett magyar állatok, mint a sünök, mókusok, baglyok, gólyák, ragadozó madarak, kígyók – és persze a rendőrség által elkobzott egzotikus állatok is feltűnnek nálunk időnként. Illetve az Állatkertbe érkező új tagok is nálunk várják ki a kötelező karantént.
Fotók: Bagosi Zoltán
A nálatok megfordult állatok közül melyek voltak a legkülönlegesebbek?
Járt már nálunk leopárd, amit előtte valaki egy ólban tartott, aztán előfordult, hogy talán Budán “beült” valaki mellé az autóba egy emse makákó, ő is nálunk kötött ki végül. A mi vendégünk volt az a zöld anakonda, ami Pesten, a 18. kerületben szökött meg a gazdájától. Mivel a tulajdonos nem rendelkezett tartási engedéllyel, hozzánk került karanténba. Szerencsére egyébként is sok kígyóval van dolgunk, bár ezek főleg védett hazai fajok, erdei siklók és rákosi viperák, de az óriáskígyó fogadására is fel voltunk készülve.
Mikor fordulhat hozzátok egy Nők Lapja Café-olvasó?
Ha fészekből kiesett, vihar károsította védett állatot találnak, a kölyök, fióka szülei elpusztultak, olyankor is segítünk. De ha az út mentén sérült állatba botlanak, vezetéknek repült madarat, esetleg meglőtt, mérgezett egyedet találnak, szintén mi vagyunk a megfelelő hely. Általában ugye védett és egzotikus állatok kerülnek hozzánk, de egyetlen esetben kivételt teszünk: az ékszerteknősöket is befogadjuk. Ugyanis sajnos nagyon jellemző, hogy a megunt kedvenceket egyszerűen elengedik valamelyik élővízben, ahol veszélyt jelentenek a fokozottan védett mocsári teknős életterére.
Viszont azt is el kell mondanom, hogy néha feleslegesen kerülnek hozzánk állatok, az elég fura, amikor behoznak egy egészséges sünt, hogy “az erdőben találtuk”. Hát persze hogy ott találták, mert ott él! A jó szándékú polgár ilyenkor kicsit meglepődik, mikor megmondjuk, hogy igen, mi is oda fogjuk visszavinni, mert ott jó neki.
Gabi, te mindig is rajongtál az állatokért?
Igen, vidéki lány vagyok, és már kicsi koromtól kezdve állatok vettek körül. Aztán tíz évvel ezelőtt diákmunkásként, kertészként kezdtem el az Állatkertben dolgozni, persze nem véletlenül kerültem ide. Később éveken keresztül önkéntesként segítettem a kollégák munkáját, és ez idő alatt én is, ők is megbizonyosodhattunk róla, hogy tényleg ezt szeretném csinálni, valóban van bennem elhivatottság, és érzékem is van a feladathoz. Amikor hat évvel ezelőtt megnyílt egy lehetőség, állattartással kapcsolatos végzettséget is szereztem, mert a lelkesedés nem elég, szakirányú képzésre is szükség van természetesen.
Van esetleg kedvenced a jelenleg gondozott állatok közül?
Igen, Margit, a gólya, aki gyakorlatilag már hírességnek számít. A margitszigeti vadasparkból került hozzánk a tavalyi árvíz során, és mivel emberek nevelték fel, úgy tűnik, már nem tudjuk visszaküldeni a természetbe. Kedves, nyugodt és együttműködő személyiségének köszönhetően együtt járunk ismeretterjesztő előadásokat tartani, még a tévés szereplések sem ritkák, segít népszerűsíteni a Magyar Madármentő Alapítványt.
A korábbi állatok között volt olyan, akit különösen megkedveltél?
Ó, hát ez is egyértelmű: Pocak, a hód. Egészen apró jószágként került hozzánk Győrből, szintén az árvíz miatt, mint Margit. Az elején mi etettük, még tejjel, később takarmánnyal, de a kezdeti kötődő kapcsolatot sikerült ügyesen “elvadítani”. Így a telet már a Petesmalomnál lévő vidraparkban tölthette, megismerve természetes környezetét, és megtanulva a szükséges leckéket. Tavasszal pedig visszaengedhettük az ő igazi világába, hogy valódi hódhoz méltó életet élhessen.
Mert az a jó, ha el tudsz tőlük szakadni?
Igen, akkor végzem jól a munkámat, ha az állat nem kötődik hozzám. Ezért aztán csökkenteni kell egy idő után a fizikai érintkezést, más kapcsolatot kell kialakítani. Persze így is előfordul, hogy egy állat mégis szelíd marad, és hiába engedjük vissza az erdőbe, velünk akar maradni. Ilyenkor vadasparkba vagy más védett helyre költöztetjük, hogy biztonságban legyen, de mégsem bezárva. Az elengedés a legjobb része a munkának, a sokheti munka igazi eredménye, amikor látom, hogy egészségesen újra megtalálja a helyét a természetben.
És mi volt a legnagyobb élmény a munkád során?
Bár tényleg rengeteg mindent láttam, tapasztaltam már, a válasz egyértelmű. A kiselefánt, Asha születése és az utána következő időszak, amikor dr. Sós Endre, az Állatkert főállatorvosa csapatának tagjaként együtt küzdhettem a kollégákkal a 75 kilós bébi életéért. Ilyen lehetőség még az állatkertben dolgozók életében sem sokszor adódik.
