Mi a foglalkozásod, hol tanultál, pontosan mi a Lakbear?
Festőművészként diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, de önmagában a festészet nem volt elegendő a boldogságomhoz. Egészen fiatalon, szinte gyerekként foglalkoztam a rajz mellett a barkácsolással is. Bútorok újrafestésével kezdődött minden a 20. század kilencvenes éveinek az elején. Rengeteg időt szántam a művészetre és az otthonteremtésre egyaránt, olyan lakóteret szerettem volna, ahol jól érzem magam, és minden olyan, amilyennek szeretném. A kész tárgyak sosem vonzottak igazán, rengeteg lomot gyűjtöttem össze, gyerekkorom óta a padlásokat bújom.
“A szépasszony konyhai akasztó egy elkorhadt sparhelt megmentett ajtaja, amit egy összedőlt és elhagyott borospincében találtam.”
Honnan jött az ötlet, hogy tárgyak újrahasznosításával foglalkozz?
Az újrahasznosítás kezdetben nem volt tudatos, de mára már életszemlélet lett. Az égiek megajándékoztak egy nagy adag kíváncsisággal, így mindig érdekelt, hogy mi lapul a külső burkolaton túl. A fogyasztói társadalomnak sosem voltam hasznos tagja, sem akkor, amikor a városban éltem, és most sem, itt, vidéken. A minket körülvevő hulladék és lom olyan mennyiségű, hogy ezzel mint egyén kezdeni kell valamit! Természetesen világmegváltó ambícióim nincsenek, de fontosnak tartom, hogy az olvasóim és nézőim elgondolkozzanak ezen a problémán. Olyan új funkcióval ellátott tárgyakat készítek, amik talán amúgy a kukába kerülnének. Arra szeretnék ösztönözni mindenkit, hogy a “várat” abból kell felépíteni, amink van. Talán ez az egyik legfontosabb mondanivalója a Lakbear filozófiának. A másik az, hogy az élet csak akkor ajándék, ha felismerjük a benne rejlő univerzum szépségét. Kell élni, és kell jól élni, ehhez nem feltétel az anyagi bőség, nyilván vannak számlák, és enni kell, de a minőségi élet és a magánélet rajtunk áll!
“Az Apacuka ceramics és Lakbear közös munkájából születtek a gyümölcstartók, a lábuk kiszuperált gyertyatartó.”
Honnan a Lakbear elnevezés?
Sosem vásároltam lakberendezési magazinokat, vagy találtam őket, vagy kaptam. A lakberes újságoknak mindig örültem. Mivel az alkatom is mackós, így a kettőt összevontam. Annak ellenére, hogy hivatásos művész vagyok, nem szeretem az art, design, stúdió, dekor elnevezéseket csak akkor, ha azok valami nagyon egyedit takarnak. Sok esetben indokolatlanul használjuk ezeket a szavakat. Én sem vagyok hivatásos lakberendező , de Lakbear, az vagyok. Egy olyan alkotó, aki otthont teremt, lakberendez némi artisztikus hátszéllel.
“A csipkenyomda, amivel az ágynemű van nyomdázva nagyon népszerű a közösségi oldalamat látogatók körében. Egy egyszerű csipkét ragasztottam egy falapra, majd ezzel nyomdáztam, textilfestékkel.”
Megrendelésre is dolgozol? Mi volt az eddigi legkülönlegesebb darab, kérés, amit elkészítettél?
Megrendelésre még nem készítek külön tárgyakat, ehhez egy hivatalosan bejegyzett firma szükségeltetik. Természetesen barátoknak, ismerősöknek készítettem már tárgyakat. Nálam a használhatóság az első, csak dekor jellegű történetekkel nem igazán foglalkozom. Nincs olyan, hogy “legkülönlegesebb darab”, minden alkotásom a legkülönlegesebb abban az értelemben, hogy ugyanannyi energiát, szeretetet, időt és tudást fektetek egy istállóból műteremmé vált helyiségre, mint egy sámlira.
“A vágódeszka tengerszemmel ugyancsak nagyon sikeres volt: itt egy rossz és hiányos deszkát töltöttem ki üveglakkal, így vágódeszkaként született újjá.”
Honnan inspirálódsz? Honnan jönnek az ötletek?
Nem hajszolom az inspirációkat, mert minden inspiráló tud lenni. Annyi a trükk, hogy nyitott szemmel kell járni a saját világomban és másokéban. Mindig érdekeltek a dolgokat összekötő kapcsok. Nekem nem elég, hogy valami tetszik, tudni szeretnék róla mindent. Véleményem szerint az ember alkotta világ ilyen kapcsolódásokon épült és épül fel. Hogy értsük, ne adj isten, a modern művészetet, ahhoz ismernünk kell a múltját is. De ha egy kerámia-bevonatos serpenyővel akarunk komolyabban megismerkedni, akkor a zománcos dédit is minimum kezitcsókolommal kell üdvözölnünk. Ez azért nagy meló! De ha vesszük a fáradtságot, akkor biztosan fejlődik a kreativitásunk is. Mi az, ami leginkább inspiráló? Saját magunk és annak kérdőjelei!
A Bödön-Thonet egy törött székből és egy fedő nélküli zsírosbödönből készült.
Otthon készíted el a munkáid, vagy van egy külön kis műhelyed?
Van egy külön műhelyem, egy, a család birtokában lévő istállót alakítottam át alkotótérré, műteremmé. Talán ez az egyik fő művem, egy olyan hely, amiről mindig is álmodtam. Itt folyik a szépészeti beavatkozás, a sorjázás pedig a garázsban.
“A kerek terítőn növények leveleit használtam nyomdának, a textilneműk pedig ugyancsak maradék anyagok.”
Mik a terveid? Van valami újdonság, amivel szeretnél előrukkolni?
A tervek között szerepel az istállóból lett műterem melletti nyári konyha ráncba szedése, itt található egy búbos kemence, amit szeretnék használni is. Az alapok még akkor elkészültek, amikor a műteremé. Viszont a berendezése és festése hátravan, remélhetőleg ezen a nyáron elkészül.
“Az autógumi a szomszéd kertben egy nagy kupacban volt, onnan kértem el, és így lett újrahasznos ülőke.”
És egy óriási pozitív csokor a végére, amolyan Lakbear Zoli-módra:
“Szinte minden posztomat egy állandó sorral zárom. Éljen az élet, éljen……… a második része pedig függ az adott témától. Olvasóim már ismerik ezt, és tudják, mit jelent. Nem egy sima vivát, hanem a szó szoros értelembe vett életre ösztönzés, élővé válás. Borzasztóan rövid időt töltünk “élve”, és ha már ez lett kimérve nekünk az élet piacán, akkor éljünk vele! Most kell élettel megtölteni azt, hogy vagyunk. Éljen az élet, éljen minden!”
“Az arcképem egy ovális tükörben, ugyancsak hulladék keretből és kidobott nyomtatott áramkörökből készült.”
