Az Agrárgazdasági Kutató Intézet által létrehozott munkacsoport, ami a mezőgazdasági termelés, a feldolgozás és a kereskedelem, illetve a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szakembereiből áll, első kőrben egy egységes mérőrendszer létrehozásán dolgozik majd 2017-ig. Ma még ugyanis eltérő mutatók alapján tartják számon például a szántókon a betakarítás után keletkező zöldtrágya, a hús feldolgozásnál megmaradt csontok, nyesedékek vagy a lejárt szavatosságú, de még fogyasztható élelmiszerek gazdasági értékét. Így pedig nehéz nyomon követni, pontosan hol keletkeznek a gazdasági veszteségek.
Az EU várhatóan néhány éven belül kötelező kvótákat ír majd elő a veszteségek mérséklésére. Az irányelvek betartását pedig megkönnyíthetik az áttekinthetőbbé váló élelmiszer-termékpályák.
Az eddigi tapasztalatok
Az EU készített már a pazarlásról felméréseket, amelyekből kiderült például, hogy a veszteségek az adott ország fejlettségének függvényében a termékpálya más-más pontjain keletkeznek. A gazdaságilag fejlett országokban a lakosság az egyik legnagyobb pazarló, amely átlagosan jövedelme legfeljebb 10 százalékát fordítja élelmiszerre, így kevésbé kényszerül takarékosságra. A szegényebb országokban éppen fordított a helyzet. Sok helyen a jövedelmek 60-70 százalékát az élelmiszer-kiadások teszik ki, ezért nagyobb figyelmet fordítanak a konyhapénzre.
A gazdaságilag gyengébb országokban a mezőgazdaság és a feldolgozóipar az egyik legnagyobb pazarló. A kevésbé korszerű géppark és technológiák miatt ugyanis nagyobbak a termelés során keletkező veszteségek, mint a fejlettebb gazdaságokban általánosabb modernebb gépsorokkal felszerelt gyártási egységekben.
Mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon az átlagjövedelem 18-23 százalékát költi egy család az élelmezésre, és az utoljára 2006-ban az EU által készült becslés szerint évente háztartásonként 40 ezer forint értékű élelem, főként gyorsan romlandó húsáru, tejtermék kerül a kukákba. Ezzel a közepesen pazarló társadalmak közé tartozik az ország.