Otthon

A legjobb program otthonra: színezz velünk!

Ha újra megélnénk azt a gyerekkori állapotot, amikor megszűnik a külvilág, és csak mi vagyunk meg az alkotás öröme, akkor itt az idő komolyan venni a felnőttszínezőket – és beruházni egy jó színeskészletbe.

Biztosan mindenkinek megvan az az arc, amikor a gyerekek félig kidugott nyelvvel hajolnak egy papírlap fölé – mintha a külvilág teljesen megszűnne létezni számukra. Felnőttként aztán már nehezen találjuk ezt az állapotot, amikor valamiben ennyire el tudunk merülni. Szeretnénk néha kikapcsolni (és átélni a flow-t, a teljes belefeledkezés örömét), de nehezen megy. Már az is kihívás, hogy ne ellenőrizgessük, hogy kaptunk-e e-mailt, és azt a jelenséget is sokan ismerjük, amikor olyankor is azt hisszük, hogy jelzett a telefonunk, amikor nem is hívott senki. Aztán tudatosan elkezdjük keresni a kiutat ebből az állandó “ügyeletből”, és rendszeresen jógázunk, futunk, meditálunk – legújabban pedig újra felfedezzük a kifestőket, és színezni kezdünk.

Tíz perc alatt lelassít

Ha valakinek jó emlékei vannak a gyerekkori színezésről, vagy felnőtt fejjel is erős vonzalmat érez a papírboltok és színes ceruzák iránt, szinte biztos, hogy nyert ügye van. Persze akiket mindez hidegen hagy, azokat majd meggyőzi, hogy komoly üzletasszonyoktól orvosokig terjed azoknak a köre, akik ódákat zengenek a színezés jótékony hatásairól.

A színezés meditatív, lelassít, kikapcsol már tíz perc után is. Sikerélményt ad, fejleszti az esztétikai érzéket, és közben nincs szükség túl sok eszköz beszerzésére. Plusz bármikor szünetet lehet tartani, és ott folytatni, ahol abbahagytuk. A legtöbben valószínűleg csöndben, a saját gondolataikba merülve satíroznak, pedig érdemes kipróbálni, hogy színezés közben milyen jólesik beszélgetni is.

Sikertörténet

Négy évvel ezelőtt egy brit könyvkiadó kérte fel a skót illusztrátort, Johanna Basfordot, hogy készítsen kifestőt gyerekeknek. Basford ekkor előállt azzal ez elsőre furán hangzó ötletével, hogy inkább felnőtteknek rajzolna kifestőt. Arra alapozott, hogy észrevette: az ügyfelei, akik például borosüvegekre vagy parfümösüvegcsékre rendeltek tőle fekete-fehér mintákat, előszeretettel színezgették a fehéren maradt kis egységeket.

Az illusztrátornak sikerült meggyőznie a kiadót, és megrendelték tőle a felnőttkifestőt – ez lett a Secret Garden (Titkos kert), amelyet először 13 ezer példányban nyomtak ki, de utána jó párszor újra kellett nyomniuk, mert annyi megrendelést kaptak, hogy nem győzték teljesíteni. A 2013-as megjelenés óta a Secret Garden legalább kétmillió példányban kelt el, és azóta elkészült a folytatás is, az Enchanted Forest (Az elvarázsolt erdő) címmel.

A felnőttszínezőket nem Basford találta ki, már jóval régebb óta jelen vannak a könyvesboltokban, de a Titkos kert és néhány más felnőttszínező – például a francia Art Thérapie – nagyjából egyszerre robbant be a köztudatba, és produkált olyan eladási adatokat, amelyeket a legjobb regények szerzői is megirigyelnének. Erre valószínűleg rásegített a közösségi média is: sokan megosztják az ismerőseikkel, hogy egy adott mintát hogyan színeztek ki.

Kikapcs

Parádi Orsolya, az első magyar felnőttszínező, a Pandala-szigetek rajzolója először kavicsokat kezdett festeni (ebből nőtte ki magát a Mesekavics projekt), aztán amikor a kavicsfestő-workshopok elején észrevette, hogy a szétosztott színezőket milyen szívesen fogadják nemcsak a gyerekek, de az idősebbek is, elkezdett egy színezőkönyv készítésén gondolkodni. Ő maga is színez, igaz, ő ecsettel és festékkel. “Ilyenkor beindul a fantáziám, és azon morfondírozok, milyen színekkel kísérletezzek, melyik után mi következzen, teljesen kikapcsol és feltölt” – mesélte.
Aki színez, tulajdonképpen társszerzővé válik az eredeti alkotóval, hiszen nincs két egyforma végeredmény. A kész rajzokat aztán kivághatjuk, bekeretezhetjük, akár ajándékba is adhatjuk.

Ha szeretnétek kipróbálni a színezést, nyomtassátok ki a mintát, amelyet Parádi Orsolya készített. Ha belejöttetek a színezésbe, folytassátok a Marie Claire aktuális (októberi) számában található felnőttszínezővel, amelyet minden normál méretű lapszámban megtaláltok.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése