Ki ne örülne ilyesminek? Szóval a cikk arról szólt, hogy bármely kézimunka megkívánja ugye a tervezést, a gondos anyagválasztást, színezést, a logikusan felépített technológia felépítését, annak betartását, a felmerülő problémák kreatív megoldását. Közben persze önuralmat gyakorlunk és fegyelmezetten elvégezzük a munka kevésbé érdekfeszítő, ún. favágó fázisait is, hogy aztán igen nagy élvezettel vessük be magunkat a számunkra kedvesebb részekbe. Előfordulhat, hogy valami nem sikerül, ilyenkor megtanuljuk kezelni a kudarcot, megtanulunk felállni… Már megérte, nem?
Nem véletlenül gyógyítják sok helyen a depressziót is munkaterápiával, hiszen bármi, amit magunk készítünk el, az első pillanattól az utolsóig feltölt örömmel – az alkotás örömével. Ilyenkor tárgyiasul az egyén tudása és kreativitása, ami kiemeli az emberek átlagos, szürke masszájából, és így egyedivé, különlegessé válhat. Senki nem mondja meg, hogy mit és hogyan, mikortól meddig. Ki ne érezte volna a jól végzett kézimunka örömét, legyen szó bármely alkotótevékenységről. Amikor az ember koncentrál a feladatra, megszűnik a külvilág, elmúlnak a gondok, nincs stressz, ülünk a saját kis világunkban, pihen a lélek, töltődik. Olyan, mint egy lelkigyakorlat – üdül az agy is, közben edződik.
A folytatásért kattints a tvzs caféblogra!