Otthon

Kiborult a bili: nem győzik a nők egyedül a takarítást

Minden második nő még mindig egyedül takarít, és 6 nőből csupán 1 meri takarítónő segítségét kérni, ha házimunkáról van szó – derült ki a Rendi friss kutatásából. A nők által leggyakrabban végzett feladatok a főzés és a mosogatás, az urak pedig a bevásárlást vállalják legtöbbször magukra. Az ablakpucolás iránti utálat általánosnak bizonyult. Családonként eltérnek a vélemények arról, hogy mikortól kell a gyereknek is besegíteni a házimunkába, vannak akik csak büntetésként adnak feladatot a kicsiknek.

Elvben a Rendi kutatásában részt vevő férfiak és nők egyetértettek abban, hogy a férfiaknak is be kell segíteni a házimunkába, de a gyakorlatban a nők fele még mindig egyedül végzi el az otthoni feladatokat, holott jellemzően egy- vagy többgyermekes családanyák, akik a takarításra fordított időt szívesebben töltenék inkább szeretteikkel. A férfiaknál is hasonló a helyzet, közülük is minden második egyedül takarít, habár ők túlnyomórészt szinglik vagy minglik, azaz van ugyan párkapcsolatuk, de külön háztartásban élnek. Míg a nők által leggyakrabban végzett feladatok a főzés és a mosogatás, az urak a bevásárlással segítenek be. “A felmérés során arra is kíváncsiak voltunk, hogy mely feladatokat végezzük el legszívesebben – mondta Udvardy Szabolcs, a Rendi takarítóközvetítő portál marketingigazgatója. – A nők készségesek, ha mosásról van szó, a férfiak pedig szívesen adják főzésre a fejüket.”

A kutatásból arra is fény derült, hogy melyek a legutálatosabb részei a takarításnak. Nem meglepő módon az ablakpucolás messze a leggyűlöltebb házimunka, nemtől függetlenül, de a hölgyek körében a vasalás és a portörlés is népszerűtlen, míg az erősebbik nem képviselői a mosogatás és a fürdő tisztán tartása elől menekülnek.

A Rendi nagy házimunka-felmérésében egyedül a vasalás bizonyult tipikusan női tevékenységnek, míg a barkácsolás egyértelműen a férfiakra hárul. A takarításról a nők kétharmada gondolja úgy, hogy ez az ő feladatuk, míg a férfiak körében csak minden ötödik ember ért egyet ezzel az állítással. “Minket is megdöbbentett az eredmény, hogy hat nőből csak egy meri takarítónő segítségét kérni. A dolog hátterében az állhat, hogy úgy érzik, csorba eshet a megítélésükön, ha kiderül, hogy takarítónővel takaríttatnak, hiszen saját feladatuknak tekintik a házimunka menedzselését is. A legtöbben még mindig csak rendkívüli esetekben vesznek igénybe külső segítséget, például mielőtt váratlanul vendégség érkezik vagy a tavaszi nagytakarításkor” – tette hozzá Udvardy Szabolcs.

A koszos WC-t és fürdőt szégyelljük a legjobban

A Rendi kutatásából az is kiderült, hogy a magyarok 90 százaléka beiktat egy extra takarítást, ha vendéget vár otthonába. A megkérdezettek fele az illemhelyiség és a fürdő rendbetételének esik neki először. “Ez nem is csoda, hiszen még mindig nagyon erősen él bennünk az attól való félelem, hogy megszólnak minket, ha nem elég tiszta a lakásunk, és a toalett, illetve a fürdő az, ahova leggyakrabban betekintést nyernek vendégeink” – tette hozzá a Rendi szakembere.

A gyereknek büntetés a takarítás?

Csaknem százszázalékos az egyetértés abban, hogy a gyerekeknek segíteniük kell szüleiknek a házimunkában, de abban már eltérnek a vélemények, hogy mikortól kell befogni a kicsiket a takarításra. “A kutatás résztvevőinek egyharmada úgy véli, hogy a gyerekek már 3 éves koruktól kivehetik részüket a feladatokból. Minden ötödik megkérdezett szerint azonban 5 éves kortól kell bevonni őket, és közel ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy elegendő, ha 8 éves kortól vesznek aktívan részt a rendrakásban és a lakás tisztán tartásában – ismertette a felmérés eredményeit Udvardy Szabolcs.  – Akadnak azonban szép számmal olyan szülők is, akik csak büntetésként vonják be gyermeküket a házimunkába.”

Pihenés, család, sport hiányzik leginkább

A megkérdezettek közel fele átlagosan 1-2 óra alatt végez a takarítással, de minden tizedik válaszadó beismerte, hogy egy-egy alkalommal akár több mint 4 órát is feláldoz szabadidejéből a tiszta otthonért. A legtöbb időt főzésre, a fürdőszoba és az illemhelyiség kitakarítására fordítjuk. Ráadásul többnyire hétvégén, főként szombaton szánunk időt a lakás tisztán tartására, csak nagyon kevesen, a magyarok 10 százaléka veszi a fáradtságot, és végzi el egy dolgos napból hazaérve a piszkos munkát. A nők és a férfiak egyaránt a pihenést hiányolják a legjobban, így erre cserélnék le legszívesebben takarítással töltött idejüket. A nők a családjukkal, míg a férfiak sportolással töltenének több időt, ha más takarítana helyettük.

Toplisták a Rendi nagy házimunka-felmérése alapján

A leggyűlöltebb házimunkák:

  1. Ablakpucolás
  2. Vasalás
  3. Portörlés

A legkedveltebb házimunkák:

  1. Főzés
  2. Mosás
  3. Porszívózás, felmosás
Kiborult a bili: nem győzik a nők egyedül a takarítást

A legidőrablóbb házimunkák:

  1. Porszívózás, felmosás
  2. Fürdő, WC tisztítása
  3. Főzés
Kiborult a bili: nem győzik a nők egyedül a takarítást

A leggyakrabban végzett házimunkák (nők|férfiak):

  1. Főzés | Bevásárlás
  2. Mosogatás | Főzés
  3. Mosás | Porszívózás
Kiborult a bili: nem győzik a nők egyedül a takarítást
Kiborult a bili: nem győzik a nők egyedül a takarítást

A Rendiről

A 2015-ben induló Rendi (akkori nevén Helpy) Magyarország legnagyobb takarításközvetítésre szakosodott online platformja. A felület segítségével a felhasználók pár egyszerű kattintást követően különböző kategóriájú takarításszolgáltatást rendelhetnek otthonukba. A takarításközvetítés a megosztásalapú gazdaság (sharing economy) elvén alapszik, melyből az utóbbi években olyan – ma már techpiaci óriások – nőttek ki, mint az Über vagy az Airbnb. A startup már több mint 100 vállalkozóval dolgozik együtt, és havi megrendeléseinek száma meghaladja az 1000 darabot. A cég fő értékesítési területe Budapest és közvetlen környéke, de Győrben, Szegeden és Debrecenben is elindultak, sőt már Varsóban, Lengyelország fővárosában is elstartolt a szolgáltatás. A startup célja két és fél éven belül Közép-Kelet-Európa első számú online takarításközvetítője lenni, ezért Csehországban, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában is tervezik a megjelenést. 2016-ban a Central Fund Tőkealapkezelő kötelékébe tartozó Conor Tőkealap 150 ezer eurót (közel 50 millió forintot) fektetett a startupba. A Rendiben rejlő potenciált jelzi, hogy bejutott a Central European Startup Awards verseny tízes döntőjébe. 2016-ban, a startupokat megmérettető lengyelországi Wolves Summit konferencián 250 vállalkozás közül az első 20-ban végzett a Rendi, illetve a lengyelországi megfelelője, a MyRendi. A rohamléptékben fejlődő cég a Google figyelmét is felkeltette: beválasztotta nemzetközi mentorprogramjára, ahol több száz jelentkezőből mindössze 7 csapat nyert felvételt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése