Otthon

DIY: Készíts tavaszi dekorációt a lakásba!

Kettő az egyben: tavaszi díszbe öltöztetjük otthonunkat, és egyúttal ki is élhetjük kreativitásunkat a saját magunk által készített tavaszi lakásdekorációkkal. Sőt! Ráteszünk még egy lapáttal: miközben kreatívkodunk, adjunk teret a gyerekeknek is, sokkal gyorsabban és vidámabban telik majd az együtt töltött idő.

A tavaszi lakásdekorálás egyik alapvető hozzávalója a virág. Mindegy, hogy cserepes, vágott, igazi vagy papírból van, esetleg minta a falon, lényeg, hogy színes legyen, és már látványra is feldobja a hangulatunkat. A másik pedig, hogy mielőtt nekiállnánk a lakás tavaszi dekorálásának, menjünk el a legközelebbi hobbiboltba, és szerezzünk be minden szükséges hozzávalót: színes papírokat, szalagokat, ragasztót, ragasztó pisztolyt, virágmintás szalvétát, festéket, és indulhat a parti!

Tavaszi dekoráció a lakásajtóra!

A legjobb ha már az ajtóban tudatjuk a hozzánk érkezőkkel, hogy nálunk már beköszöntött a tavasz. Mégpedig úgy, hogy saját készítésű tavaszi ajtódíszt akasztunk ki a kukucskáló elé. Ennek alapja lehet egy natúr színű gallykoszorú, amit aztán a tavaszi dekoráció jegyében színes papírvirágokkal dobunk fel. Vagy egyszerűen fogunk egy öntözőkannát és egy élénk színű selyemszalaggal az ajtóra rögzítjük, és telepakoljuk friss tulipánnal, nárcisszal. Nincs is ennél szebb, mintha Tavasztündér nálunk tanyázna!

DIY: Készíts tavaszi dekorációt a lakásba!

Már a terasz is a tavaszt idézi

Ha már meguntuk, hogy hónapok óta a csupasz teraszt és a komor, levél nélküli faágakat bámuljuk, és a rügyek még csak most kezdenek el nőni, dobjuk fel az ablakpárkányt tavaszi színekre dekorált üvegekkel. Jöhet borosüveg, befőttes vagy üdítős, lényeg, hogy mossuk ki és szárítsuk meg alaposan, majd dekoráljuk élénk színű festékkel, tekerjük körbe spárgával és ragasszunk rá apró kis virágokat. Az üresen maradt csatos vagy befőttesüvegek nyakát pedig tekerjük körbe fémdróttal, kis fület hajtogatva a drótból, a terasz falára akaszthatjuk fel. A legszuperebb virágtartó lesz! Kész is az igazán hangulatos tavaszi dekoráció az ablakpárkányra!

DIY: Készíts tavaszi dekorációt a lakásba!

Adjunk új, tavaszi külsőt a virágcserepeknek!

Ezen a ponton aztán bekapcsolódhatnak a gyerekek is, mint a dekorálás nagymesterei. Pont a tavaszi dekorációhoz ne értenének? Adjunk nekik egy-egy kopott, megunt, üres virágcserepet, vagy egy kitisztított konzervdobozt és sok-sok festéket, a többit pedig bízzuk a fantáziájukra. Garantált a virágcserepek tavaszi dekorációjának sikere!

DIY: Készíts tavaszi dekorációt a lakásba!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top