Miből vannak a legnagyobb konfliktusok a vevők és az eladók között?
A legnagyobb vita mindig a szerződéskötéskor van, mert a fizetési ütemezésről, a lakásban maradó tárgyakról és bútorokról hosszasan egyeztetnek a felek. Nehezen értik meg sokan, hogy a beépített bútorok és konyhagépek a lakás részét képezik. Persze, itt is érdemes tapogatózni, de ezek általában maradnak. Sokan igényt tartanak a függönyre is, mert az pont olyan jól illik a lakás hangulatához, hadd maradjon, na, ilyenekből lesznek a parázs viták. Emlékszem, 2010 körül, amikor a legnagyobb ingatlanpiaci válság tombolt, egy másfél szobás panellakást sikerült már majdnem eladnunk, ráadásul egész jó áron, mikor is egy 20 ezer forintos IKEA állólámpán vesztek össze a felek annyira, hogy meghiúsult az adásvétel.
Számomra ezek egészen döbbenetes dolgok. A tulajdonosok is furák, igyekeznek mindent leszerelni a lakásból, még a körtét és a foglalatot is. Gyakran hiányzik a WC-ülőke, kibontják a beépített mosogatógépet, pedig jól tudják, hogy ezt nem szabad. Ilyenkor sokszor a vevő csak legyint, de van, aki berág. Nagyon jellemző, hogy kamuznak, pedig ezek a turpisságok gyorsan kiderülnek, mert amint kikérjük a tulajdoni lapot, akkor azonnal kiderül, hogy mégis van jelzáloghitel a lakáson, vagy mondjuk egy holtig tartó haszonélvezeti joga a nagyinak. Ezeket a dolgokat butaság letagadni, mert úgyis kiderülnek…
Tényleg léteznek ingatlanturisták?
Persze, rengeteg embernek az a legjobb hétvégi programja, hogy lakásokat néznek. Odamennek, fikázzák kicsit, aztán soha többé nem jelennek meg. Sokan unatkoznak, mások magányosak, ezért ezzel ütik el az időt. Jellemzően nagyon fölényesek mind az eladóval, mind pedig az ingatlanügynökkel. De ugyanez létezik vevőoldalon is. Nem akarja eladni a lakását, viszont meghirdeti, várja a vevőket, és mindenkit kioktat: vegyék le a cipőt, nincsen lábzsák, a padló méregdrága…
Egyébként a vevő és a vásárló találkozása mindig egy nagyon komoly párharc. Felmérik egymást, mindketten feszültek. Volt egy esetem a XIII. kerületben, ahol rengeteg újszerű lakást árultunk, mindegyik tök ugyanolyan volt, és egy érdeklődő tizenhét darab egyforma lakást nézett meg. Pontosan végigjárta mindegyiket, minden kérdést feltett, amit csak lehet, mind a tizenhétszer. Hosszasan alkudozott mindegyik lakásra, a legváratlanabb időpontokban felhívott, hogy még néhány elengedhetetlen kérdést feltegyen, majd úgy eltűnt, hogy a telefonját sem vette fel. Néhány hét múlva kiderült, hogy az agglomerációban vett egy sorházat, tehát valami teljesen mást, mint amit eredetileg akart.
Ez egyébként tipikus: a vevőknek fogalmuk sincs, mit akarnak. És döbbenetes inkorrektség van: nem jönnek el a megbeszélt időpontra, és persze nem is szólnak telefonon erről, én meg ott szobrozom hiába. Imádnak felhívni szombat reggel 7 óra 20-kor vagy éppen vasárnap este 21 órakor. Vagy az utolsó pillanatban, a megállapodás alatt meggondolják magukat, és elállnak az üzlettől. Általában egy lakást olyan nyolc-tizenöt alkalommal szoktunk megmutatni, de volt már olyan is, amit harmincötször néztek meg, mire elkelt.
Milyen lakások mennek most jól?
Érdekes módon a fiatal vásárlók azt szeretik, ha minél lepukkantabb egy lakás, mert ők a saját ízlésükre akarják felújítani, abba viszont nem gondolnak bele, hogy mennyire sokba kerül majd ez. A nehezen eladható lakások azok, ahol maga a ház van rossz állapotban, hiába jó a lakás. Jó tanács a vásárlóknak: érdemes megnézni a lakóközösséget is, mert a szomszédok nagyon meg tudják keseríteni egy ember életét. Sok eladó azt tolja el, hogy túlárazza az ingatlant, és hiába mondjuk, hogy sokkal kevesebbet ér a lakás vagy a ház, nem hisz a szakembereknek. Folyamatosan arra hivatkozik, hogy biztosan jön majd egy madár, és megveszi ennyiért. De, hogy ne csak az eladókat meg a vevőket szidjam, van olyan ingatlanos kolléga, aki egy mozgáskorlátozott kerekes székes vevőnek megmutatott egy lift nélküli belső kétszintes lakást. Vagyis mutatott volna…
Meg tudnak még lepni téged az emberek?
Igen, van néhány elképesztő, ritka eset. Például amikor valaki megvesz egy lakást vagy egy házat két óra alatt. Bejött néhány éve az irodába egy olyan fazon, aki tök őrültnek nézett ki, nem nézett senkinek a szemébe, láthatósági mellény volt rajta, és egy iszonyúan szakadt bicajjal érkezett. Két óra múlva pedig úgy távozott, hogy 60 millióért vásárolt ingatlant. Egyszer pedig megkeresett egy nagyon rossz külsejű pasas, NDK-aktatáskával, nejlonszatyorral a kezében, síoverállban, olyan ötvenéves lehetett. Akkurátusan kérdezett, mindent tudni akart, és az infókat feljegyezte egy sajtpapírra. Két héten belül 170 millióért vásárolt. Egészen elképedtünk, miközben nyilván örültünk is.
Aztán volt olyan esetem is, amikor egy 100 milliós Gellért-hegyi lakásra jelentkezett a vidéki vevő, nem kifigurázni akarom, de tényleg úgy tűnt, hogy ez nem az ő árkategóriája lesz. A csuklójára csavarta az autóstáska szíját, végigjárta a lakást, és alku nélkül eldöntötte, hogy megveszi. Még az eladó rémes feltételei sem borították ki, pedig azt kérte, hogy a vételár 90 százalékát tegye le az első részletre, és csak fél év múlva költözik ki az ingatlanból. Még ezt is tolerálta, azt mondta, nem baj, ő ráér, úgyis a gyereknek lesz a lakás. És közben mellette állt a tizenkét éves, macskabajszos Jancsika, aki meg sem szólalt, miközben kapott egy luxusingatlant. Ezek a sztorik még engem is meglepnek, bár ennyi év után elég jó emberismerőnek tartom magam…
Mennyire viselkednek udvariasan és kulturáltan az emberek egy ilyen szituációban?
Semennyire. Tényleg, sokszor rém kellemetlenül érzem magam. Volt egy Károlyi-kertre néző, háromszobás, gyönyörű nagypolgári eladó lakásom. 55 millióra tartotta a tulajdonos, miközben iszonyúan lelakott állapotban volt, de lehetett látni rajta, mennyire gyönyörű lehet némi renoválás után. Az eladó egy műszálas otthonkában ülő nő volt, recsegett a Szokol rádió a pulton, pirított hagymaszag terjengett, miközben a vásárló egy öltönyös yuppie volt, aki első ránézésre ajánlott 53 millió forintot a lakásért. Ezen a nő úgy megsértődött, hogy minősíthetetlen stílusban elzavart minket onnan, azzal a felkiáltással, hogy: “Aki itt akar lakni, az fizesse is meg!”
Jellemző, hogy az eladó folyamatosan tanácsokat ad, beleszól a munkádba?
Persze, ez a legtermészetesebb számukra. A hirdetés megfogalmazása az ingatlanos dolga, de volt már olyan is, hogy egy nagyon lerobbant lakás tulajdonosa többször figyelmeztetett, hogy ez egy nagyon szép lakás, és a legjobb az lenne, ha a hirdetésben leírná, hogy ez egy emelt szintű polgári lakás, kedves fiatalember. Ilyen kifejezés persze egyáltalán nem létezik, és a hirdetés szövegébe sem került bele, de tényleg elképesztő dolgokat tudnak mondani egyesek. De persze vannak nagyon helyes emberek is, akik megbíznak bennem, hálásak, amikor létrejön az adásvétel és megköszönik, ajánlanak az ismerőseiknek is, de ők a ritkaságszámba menők.
Mit szeretsz a legjobban a szakmádban?
Hogy változatos, folyamatosan más és más emberekkel találkozom, és segíthetek nekik. Amikor sikerül eladni valamit, az mindig nagyon jó érzés. Szeretem a kötetlen munkaidőt, de ebben persze az is benne van, hogy hétvégén is dolgozom sokszor, vagy éppen késő este. Nem baj, megszoktam, és legalább változatos!