Lepattant lyukból csodaszép budapesti otthon lett

Sz.N. | 2017. Augusztus 05.
Amikor lakást veszünk, akkor szinte soha nincs annyi pénzünk, hogy megalkuvás nélkül választhassunk magunknak otthont. Annabelláék keveset tudtak költeni a vásárlásra, de ragaszkodtak a belvároshoz, és viszonylag olcsón álomlakáshoz jutottak. Persze rengeteget dolgoztak és ötleteltek, de megérte. Mutatjuk, hogyan csinálták!

Mindenképpen a belvárosban akart lakást venni a fiatal pár, de tudták, hogy nagyon kevés a pénzük, ezért nem riadtak meg azoktól az eladó ingatlanoktól sem, amelyek nagyon rossz állapotban voltak. Fontos volt nekik, hogy ne legyen nagyon kicsi az otthonuk, és frekventált helyen legyen, ezért hajlandóak voltak kompromisszumot kötni, végül hosszas kutatás után ráleltek erre a lakásra.

Nyomorúságosan nézett ki, de ők láttak fantáziát benne, és a vételárat is ki tudták fizetni. Szenzációs helyen, a Kammermayer tér közelében helyezkedik el, ez a környék sokak kedvence Pesten.

Az udvar, ahonnan a lakás nyílik, igazi kuriózum, dzsungelszerű a hangulata, szóval ideális választásnak tűnt. Adott volt tehát egy lepattant, 41 négyzetméteres romhalmaz, jó helyen, 10 millió forintért.

És csak most következett a neheze, ugyanis ki kellett hozni belőle a lehető legtöbbet.

Mivel Annabella belsőépítész, ezért a dolgot kihívásnak tekintette, és nekiláttak a munkának. Férje építésszervezőként dolgozik, ketten együtt ideális páros voltak a nagy lakásátalakításhoz.

A végeredmény pedig szenzációs lett!

Bátran szétvertek és átalakítottak mindent, falakat mozgattak át, új falakat húztak fel, ajtókat falaztak be, és nyitottak újabbakat, a végeredmény pedig már nem is emlékeztetett a kiindulási állapotra.

Jó arányban vegyítették a különböző bútorokat: annyira ügyesen egészíti ki egymást az olcsó IKEA és a bontásból kinyert szintén olcsó ajtó, bútor, ősi rom, hogy a végeredmény sem nem kommersz, sem nem ósdi, és nem is bóvli, hanem egyszerre praktikus, letisztult, hangulatos és drágának tűnő.

Mindezt kiegészítették olyan ötletekkel, mint a vasrúdba és a lépcsőkbe épített világítás.

Végül kaptak egy hatalmas, hangulatos lakást, amelyre nem is kellett olyan sokat költeni.

Annabella rengeteget spórolt az ötleteivel, a végeredmény pedig magáért beszél, látszik rajta a szakértelem és a kreativitás.

És a legvégén jöjjön a lényeg: 10 millióért vásárolták a lakást, ez egy 41 négyzetméteres otthon a belváros közepén, erre elköltöttek még további 6,5 millió forintot, de ebben már a bútorok is benne vannak, nem csak a felújítás költsége.

Továbbá kijött még az összegből minden berendezési tárgy, konyhai eszközök, szóval a komplett felszerelés.

Ez a felújítási ár négyzetméterenként 150 ezer forintot jelent, ami nem extrém magas ahhoz képest, hogy egy teljesen berendezett lakás lett a projekt vége, dugóhúzóval meg mindennel, ahhoz képest meg végképp nem, hogy összességében 16,5 millióért garázst kapsz a környéken, nem egy gyönyörű, szerethető otthont.

 

                             A lakás felújítását az Az én menő lakásom segítette.

 

Exit mobile version