Egy kicsi lakás berendezése nem kis feladat, pláne, ha tényleg mini az alapterület, és nem több mint 15 négyzetméter. Nico D’Angelico lakberendező elárulja, hogyan oldotta meg az ezzel kapcsolatos problémákat.
Hogyan adódott a felkérés?
Nico D’Angelico: Egy ismerősöm kért meg, hogy segítsek egy kicsi lakás berendezésében. Egy vendégház volt az alap, amelynek teljes területe épp hogy elérte a 15 m2-t. Szerencsére a magasság, ami 3,4 méter volt, megengedte egy galéria létesítését.
Laikusként a 15 négyzetméter iszonyatosan kicsinek tűnik. Mekkora az a minimális tér szerinted, ami szükséges egy teljes élettér kialakításához?
Nico D’Angelico: Lényegében egyénfüggő, hogy mekkora élettérre van szüksége valakinek. A bútorok méreteit figyelembe véve ennél a 15 négyzetméternél sokkal kisebb már nem lehet. A miniatürizálásnak, azt hiszem, ez a vége. A mozgáshoz és a bútorokhoz ekkora térre szükség van, hogy “normális” életet lehessen élni. Ennél kisebb helyen is lehet lakni, de az már a minőség rovására fog menni. Valami hiányozni fog.
Mikor a tulajok megkerestek ezzel a munkával, voltak fenntartásaid?
Nico D’Angelico: Ötleteim voltak. Ahogy az alaprajzot néztem, és hallgattam a megbízó kéréseit, lassan kialakult egy kép, ami az alapját képezte a tervezésnek. Azt tudtam, hogy összecsukható, mozgatható bútorokban kell gondolkodnom, de a végleges elképzelés csak tervezés közben alakult ki. Végig kellett gondolnom, hogy mit is csinál az ember otthon, mit használ folyamatosan, és mit csak bizonyos esetekben. Ennek megfelelően kitalálni, mit lehet mozgathatóvá tennem. De természetesen ezeket az ötleteket még a megbízóval is egyeztetnem kellett.
Mi volt a legnagyobb kihívás?
Nico D’Angelico: A megbízóm fiatal nő volt. Beleképzelni magam egy nő életébe, hogy neki mire lehet szüksége, milyen dolgokat használ, mit csinál a szabadidejében, mi a fontos számára. Ez nem volt egyszerű.
A tervekre a megrendelő egyből rábólintott?
Nico D’Angelico: A tervezés alatt – mint minden esetben – folyamatosan tartottuk kapcsolatot. Megbeszéltük az ötleteimet, de nagyon keveset kellett változtatnom rajtuk. Minden nehézsége ellenére szerettem ezt a munkát, és azt hiszem, ezt a megbízó is értékelte.
Ha jól tudom, zajlik a munka. Ilyenkor szükség van még egyeztetésekre? Tervezőként mennyire kell felügyelni, segíteni a megvalósítást?
Nico D’Angelico: Ebben az esetben “csak” ott kell lennem a háttérben, ha bármilyen kérdés felmerülne a kivitelező részéről, de ez minden esetben így van. Természetesen voltak olyan munkáim, ahol a teljes kivitelezési folyamatot én felügyeltem és koordináltam.
