nlc.hu
Otthon
KGFB: nagy változást hoz a novemberi kampány

KGFB: nagy változást hoz a novemberi kampány

Nagy változást hoz a novemberben induló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kampány, ami minden autóst érint.

Nyakunkon a 2018-as kgfb-kampány, ami sokkal visszafogottabb lesz mint az elmúlt években, ugyanis már csak az autótulajdonosok negyedének van január elsején a fordulónapja. Könnyítés az idei évtől, hogy mostantól tisztán elektronikusan is köthetők, illetve felmondhatók a szerződések.

A Protfolio írása szerint a megfelelő feltételek teljesülésekor az ügyfél már minden, a szerződéskötéssel kapcsolatos teendőjét elektronikusan is megteheti majd, a kgfb esetében ez eddig írásos formához volt kötve.

A biztosító az évfordulós szerződést továbbra is csak írásban mondhatja fel a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal, viszont az üzembentartó ugyanebben az időszakban indoklás nélkül, elektronikus formában is felmondhatja biztosítását.

Az eddig bejáratott, online felületeken teszik lehetővé a biztosítók a szerződések megkötését és felmondását, a gyakorlati változás annyi, hogy az elektronikus formában történt megállapodást nem kell papírra nyomtatott szerződésnek vagy felmondásnak követnie.

Az elektronikus szerződéskötéshez és felmondáshoz csak a biztosítási szerződésben meghatározott csatornákon érkező kérelmeket fogadják el a biztosítók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top