nlc.hu
Otthon
Ilyen lakást kapsz 25 millió forintból Magyarországon

Ilyen lakást kapsz 25 millió forintból Magyarországon

Az érdeklődők 61 százaléka keres 25 millió alatti használt vagy új lakást és házat az ingatlan.com adatai szerint.

Budapesten 25 millió forint egy 30-38 négyzetméteres új garzonlakásra elég. A nyugat-magyarországi és kelet-magyarországi nagyvárosokban ugyanakkor 25 millióból kijöhet egy 45-55 négyzetméteres, 1,5-2 szobás új lakás is. A lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét jelenti a 25 millió forint alatti kategória: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant, ami némi csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, az érdeklődők arányának csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiaci drágulás miatt egyre kevesebb lakást kínálnak a 25 millió forintos lélektani határ alatt, így ezekre kevesebb érdeklődés is érkezik. Az olcsóbb ingatlanok kínálatcsökkenése leginkább a 15 millió forintnál nem drágább lakások esetében különösen látványos. Tavalyhoz képest 2017-ben ugyanis 12,5 százalékkal kevesebb ingatlan volt elérhető a piacon ebben az árkategóriában.

Ezt némileg ellensúlyozza, hogy háztartások jövedelme emelkedett, így sokan nagyobb megtakarítással vághatnak bele a lakásvásárlásba, illetve könnyebben juthatnak hitelhez is. Az ingatlan.com elemzése szerint az egyre népszerűbb új építésű piacon 25 millió forintból nagyon eltérő méretű lakásokat kínálnak az országon belül. Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten 30-38 négyzetméteres új építésű, 1 szobás garzonlakásra lehet elég a 25 millió forint. Ezzel szemben a nyugat-magyarországi régió megyei jogú városaiban 45-50 négyzetméteres, jellemzően 1,5-2 szobás új lakást lehet venni ennyi pénzért. A kelet-magyarországi megyei jogú városokban 50-55 négyzetméteres, szintén 1,5-2 szobás új lakás is beleférhet a keretbe.

Az elemzés szeptember végi adatokat használ, de fontos, hogy az új lakások esetében gyorsan változik a kínálat, és ugyanez a helyzet az árakkal is. Egyrészt fokozatosan növekszik az új lakások kínálata, még mindig jelennek meg 2020-ig történő átadással fejlesztések. Emellett egyre több társasházprojekt kerül közelebb az utolsó – átadás előtti – fázishoz, ami pedig az adott fejlesztésben épülő lakások árát növeli. Ez a drágulás azzal magyarázható, hogy a fejlesztés vége felé közeledve kiárazódik több kockázat, például az esetleges nem teljesítésből vagy hibás teljesítésből adódó rizikó. Emellett az is felhajtja a magasabb készültségi foknál tartó lakások árát, hogy azok a vevők, akik tervezőasztalról még nem akartak lakást venni, az építkezések előrehaladtával már szívesen vásárolnának. Balogh László arra is figyelmeztetett, hogy az új lakások iránt érdeklődő vevőjelölteknek számolniuk kell azzal, hogy az épülő lakásoknál néhány hónapos csúszás is előfordulhat az eredetileg megszabott átadási határidőhöz képest az épőtőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top