Otthon

Autók és szemét ellen húztak fel kerítést a Hős utcában

A X. kerületi önkormányzat egy néhány méteres kerítéssel és pár útelválasztó betontömbbel akarná elejét venni az illegális hulladéklerakásnak. A Hős utca lakói szerint ennek így nincs sok értelme.

A Hős utcai lakók szerint az önkormányzat csak rontani akart az amúgy is elviselhetetlen körülményeken, ezért készült el az a mindössze néhány méteres kerítés, amelyet a Hős utca 15. A és B épülete köré emeltek.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó helybeliek szerint a lakókat nem akadályozza az utcára jutásban a kerítés, de úgy érzik, még inkább magukra hagyták őket a problémákkal.

A X. kerületi önkormányzatnál viszont azt mondják, „a társasház telkének szabályos körbekerítésével a hasonló helyzetek legalább részben megelőzhetők, a tehergépkocsival történő illegális hulladéklerakás remélhetőleg megakadályozható”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top