Ha most körülnézek az asztalomon, elég nehezen tudom ezt elképzelni, hisz szinte csak olyan tárgyat látok, amelyekben műanyag is van; laptopot, okostelefont, napszemüveget, asztali lámpát, tollat, a kisfiam játékautóját. Sandra Krautwaschl szerint azonban ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés. És bizonyára ő sokkal jobban tudja, hisz családjával már hat éve így él. Természetesen nem arról van, hogy 100 %-ban kizárták az életükből a műanyagokat, hisz az valóban lehetetlen lenne. Laptopjuk, okostelefonjuk vagy biciklis sisakjuk nekik is van, de minden műanyag tárgytól megváltak, amitől csak lehetett. A kísérletnek indult életmódváltásról Sandra mesélt nekünk.
Honnan jön ez a sok szemét?
Az egész történet 2009-ben kezdődött, amikor a család Horvátországban nyaralt. A gyerekek strandolás közben folyton azt kérdezgették szüleiktől, honnan jön az a rengeteg szemét, amit partra sodor a tenger. Miután hazajöttek, Sandra a moziban látott egy dokumentumfilmet arról, hogy a Földet elborító műanyagok mekkora környezetvédelmi problémákat okoznak. A filmben látottak nagyon megrázták, ezután döntötte el, hogy valamit tennie kell, és legalább a saját környezetében változtatnia kell ezen.
Eredetileg csak egy kísérletnek indult az egész, kíváncsi volt arra, vajon lehetséges-e egy hónapig műanyagok nélkül élni.
Ez az egy hónap igazán izgalmas kaland volt számunkra, így utána is folytattuk, és fél év múlva kiderült, hogy ez az életstílus egyáltalán nem esik nehezünkre. Számunkra ma már teljesen normális, hogy így élünk, már nem is tudnánk másképp csinálni.
A környezetük persze megpróbálta lebeszélni őket az életmódváltásról, mások pedig, akik nem ismerték őket, úgy képzelték, biztos valahol a hegyek között élnek, távol a civilizációtól, megrekedve valahol a középkorban. Pedig erről szó sincs. Sandra pszichoterapeuta, férjével és három gyermekével egy családi házban élnek, egy Graz melletti kis településen.
A házból összegyűjtött műanyag
A kísérlet kezdetén először is összegyűjtöttek minden műanyagot a házból. A holmik jó részét elajándékozták, egy részük pedig, például a játékok vagy Tupper Ware-edények, a régi istállóba költöztek, arra az esetre, ha esetleg mégis szükség lenne rájuk. „Mivel a környezetünkben levő műanyagok jelentős részét a csomagolóanyagok teszik ki, ezen mindenképpen változtatnunk kellett. Két hónap kellett ahhoz, hogy feltérképezzük az új élelmiszerforrásokat, ahol csomagolás nélkül hozzájuthatunk minden termékhez.”
Ezekben az üzletekben akár a húst, a felvágottat, a sajtot meg tudják úgy vásárolni, hogy azok ne eldobható műanyag zacskóba, hanem a magukkal vitt fémdobozokba kerüljenek. A bevásárlásnál, mivel főleg jó minőségű biotermékeket vásárolnak, többet ott hagynak a pénztárnál, mint korábban. Ez az összeg azonban a tisztító- és tisztálkodási szereknél bőven visszajön, hisz a takarításhoz például a drága tisztítószerek helyett olyan egyszerű és olcsó termékeket használnak, mint az ecet, citromsav vagy szódabikarbóna.
Üveges termékek
Legnehezebb dolguk egyébként a kozmetikai termékekkel volt, hisz ezek szinte egytől-egyig műanyag flakonban vannak. Ha most körülnézünk Sandráék fürdőszobájában, műanyag fogkefék helyett fából készülteket látunk, a fogkrémes tubus helyett pedig egy kis üvegdobozkát, amelyben xilittartalmú por van. Ezt használják fogkrém helyett, ugyanis a xilitnek vagy más néven nyírfacukornak fogszuvasodást megelőző hatást tulajdonítanak. (Azt azért tegyük hozzá, a xilit ily módon való használatáról nyilván megoszlanak a vélemények.) Fürdéshez, hajmosáshoz szappant használnak, és almaecettel takarítják a tusoló üvegajtaját. Azonban a fürdőszoba sem teljesen műanyagmentes, Sandra például nem talált olyan, megbízható védelmet nyújtó naptejet, amely nem műanyag flakonban van.
Leo uzsonnásdoboza és a fogkefék
Az elején természetesen nem egyik napról a másikra akartak mindenre megoldást találni. És nem is csak arról szólt az egész, hogy a műanyagok helyett más anyagból készült alternatívát találjanak, hisz például a PET-palackos italok helyett fémdobozosat venni szintén nem éppen környezetbarát alternatíva. Alapjaiban kellett átgondolniuk az életüket és azt, mi az, amire tényleg szükségük van, és mely tárgyak azok, amelyeket mellőzni tudnak.
És hogy mit szóltak a gyerekek az életmódváltáshoz? „ 2009-ben, mikor ezt az egészet elkezdtük, a gyermekeink 13, 10 és 7 évesek voltak, és nagyon sok műanyag játékuk volt. Az, hogy ezekről mind le tudtak mondani, komoly döntés volt részükről, de egyértelműen részt akartak venni ebben a kísérletben. A legkisebb fiamnak, Leonardnak volt egy új műanyag lovagvára, amit szeretett volna megtartani. Néhány hét múlva azonban magától odaadta azt, és később teljesen el is feledkezett róla. Olyannyira, hogy a következő karácsonykor, amikor előhoztuk újra, úgy örült neki, mintha egy vadonatúj játék lenne.” Sandra legidősebb fia, Samuel most 21 éves, és már saját lakásában lakik, ahol folytatja a családi hagyományokat, és ő maga is megpróbál olyan kevés csomagolt árut vásárolni, amennyit csak lehet.
A műanyaghulladék egy része
Sandra a műanyagmentes élet felé vezető útról és saját tapasztalataikról egy könyvet is írt Plastikfreie Zone (Műanyagmentes övezet) címmel, de az első hónapjukról egy dokumentumfilm is készült (Kein Heim Für Plastik). „Ausztriában és Németországban már komoly közösségek vannak, melyek a csomagolásmentes vásárlás vagy a hulladékmentes élet lehetőségeivel foglalkoznak. Ehhez nyilván az én könyvem is hozzátett valamit, de szerencsére sok egyéb kezdeményezés is van már.” Sandra egy ideje már hivatalosan is a környezetvédelemmel foglalkozik mint a stájerországi tartományi parlament zöldképviselője.
Az életünk bizonyos értelemben sokkal egyszerűbb lett, mióta elhagytuk a műanyagokat. Sokkal kevesebb holmink van, és a reklámok már szinte semmi hatással nincsenek ránk. Minden vásárlást alaposan megtervezünk, és céltudatosan csak azt vesszük meg, amire szükségünk van, ráadásul ezzel rengeteg időt is meg tudunk spórolni.
