nlc.hu
Otthon
Majdnem halálra fagyott a magára hagyott teknős

Majdnem halálra fagyott a magára hagyott teknős

Állatkínzásnak minősülő tettet hajtott végre a gazda, aki magára hagyta a teknőst a hidegben.

Az a személy, aki a teknősét Rhode Island-i otthonában hagyta a mínuszokban, nyilvánvalóan nem törődött azzal, hogy elpusztult-e szerencsétlen a csípős hidegben. De szerencsére a kemény kis jószág nem hagyta leteperni magát. Coventry város rendőrsége figyelmeztetést kapott valahogyan a magára hagyott állatról, így azonnal odasiettek. Amikor megérkeztek, úgy tűnt, mintha túl késő lenne már a teknős megmentésére.

Forrás: Coventry Police Department

„Az házban egy akváriumot találtunk, amelynek szilárdra fagyott már a vize. Ebben volt benne a teknős” – írta közleményében a Rendőrkapitányság. 

Hihetetlen, de a teknős még életben volt. A hatóságok eltávolították az állatot a tartályból, majd folyamatosan figyelték az állapotát. Másnap reggel végre elkezdte mozgatni az egyik lábát, majd kinyitotta a szemeit is. Mikor jobban lett, a teknős átkerült egy helyi hüllőket gondozó szervezetbe, ahol folytatja gyógyulását és rehabilitációját. 

The Dodo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top