nlc.hu
Otthon
3 trükk, amellyel 10 perc alatt összekaphatod a lakást

3 trükk, amellyel 10 perc alatt összekaphatod a lakást

Egy enteriőrfotós elárulta, hogyan lehet pillanatok alatt szalonképessé varázsolni a lakást.

Előfordul, hogy nincs lehetőségünk nagyobb átalakítást végezni az otthonunkon, sőt, épp még egy nagytakarítás sem fér bele. Ekkor hasznosítsuk az alábbi tippeket, melyeknek hála 10 perc alatt új életet lehelhetünk a lakásba anélkül, hogy bármit lecserélnénk vagy átalakítanánk.

1. Szabadulj meg a feleslegtől

Mindannyiunk lakásában vannak felesleges holmik: papírhalmazok, régi újságok, kacatok. Ezek hajlamosak feltornyosulni, és elszívni az energiát az életterünkből – anélkül, hogy észrevennénk. Egy szuper trükk, ha fotót készítünk a szobáról. Így új nézőpontból tekinthetünk rá, és könnyebben észrevesszük, melyek azok a tárgyak, melyeknek szemetesben a helyük.

2. Hagyd lélegezni a bútorokat

Apró, de hatásos trükk. Húzzuk kicsit, akár csak pár centiméterrel messzebb egymástól a bútorainkat. A fal és a kanapé között is hagyjunk távolságot, nézzük meg, milyen, ha térbe állítjuk a mobiliákat. Ugye, hogy jobb?

3. Szerezz be egy kicsit több zöldet

Ha megfigyeled, minden enteriőrfotón találni egy-két váza friss virágot vagy cserepes növényt. Most nézz körbe a lakásban – elférne még itt-ott egy kis zöld, nem igaz? A virágok azonnal feldobják a lakást anélkül, hogy vagyonokat kellene áldoznunk.

Apartment Therapy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top