Otthon

Megdöbbentő adatok a magyarok autóvezetési szokásairól

Szeretnek gyorshajtani a magyar autósok, mint ahogy azzal sem törődnek, hogy gyakran fáradtan ülnek a volánhoz. Egy dologra viszont az európai átlagnál jobban ügyelnek a magyar sofőrök, ez pedig az ittas vezetés. Az is valami.

Közzétette a 2017-es adatokból összeállított éves jelentését a brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA), amelyből kiderül, hogy a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően, akárcsak a cseh sofőrök. A legtöbb ittas vezetőt regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék), Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található.

Száguldás, Porsche, szerelem

A felmérés szerint a magyar autósok 62 százaléka lépte túl a sebességkorlátozást tavaly, ezzel Magyarország a harmadik helyen áll Lengyelország (57 százalék) és Csehország (61 százalék) előtt. A megengedett sebességet leginkább Finnországban (84 százalék) és Norvégiában (89 százalék) lépték túl az autóvezetők.

Nagy utazás

Magyarország 51 százalékkal szintén a harmadik helyen áll a túlzott fáradtság esetén legritkábban kormány mögé ülő sofőrök között is. A magyar adatoknál a felmérés szerint Hollandiában (46 százalék) és Nagy-Britanniában (50 százalék) autóztak kevésbé fáradtan, míg ez az arány Norvégiában (67 százalék) és Olaszországban (70 százalék) volt a legmagasabb.

A legkevesebb autós Görögországban (15 százalék), Olaszországban (24 százalék), Lengyelországban és Portugáliában (53 százalék), majd ötödikként Magyarországon (55 százalék) vezetett a biztonsági öv bekapcsolása nélkül. A legtöbben Dániában (82 százalék) és Finnországban (86 százalék) felejtik el bekötni magukat.

A vezetés közben mobiltelefonálók aránya Nagy-Britanniában volt a legalacsonyabb (22 százalék), a sorban Hollandia (24 százalék), majd Belgium (26 százalék) következett. A felmérés szerint Magyarországon az autósok 37 százaléka vezetett telefonálva. Eggyel jobb mutatóval Spanyolország (35 százalék), rosszabbal Csehország (41 százalék) rendelkezett. A vezetés közben legtöbbet mobilozó autósokat Olaszországban (55 százalék), Görögországban (61 százalék) és Finnországban (73 százalék) regisztrálták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top